Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-78

Az országgyűlés képviselőházának 5 mellé, Magyarországon is meg fogják változ­tatni a választójogot oly kép en, (Erdélyi Ala­dár: Most t. i. a diktatúráról beszél! Az volt az a szerencsétlen korszak!) hogy mint min­denhol az egész világon, mint mindegyik világtájon, Keleten és Nyugaton, Északon és Bélen, ezután Magyarországon is titkosan fogják a képviselőválasztásokat megejteni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, méltóztassanak az elnököt meghalgatni. A képviselő urat figyel­meztetem, hogy felszólalásának ideje lejárt, .szíveskedjék beszédét befejezni. (Zaj.) Csen­det kérek, képviselő urak! Propper Sándor: Mindezeknél fogva nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az elnök ur napirendi javaslatát magunkévá tegyük. Azt az egyheti időt, amely a törvényjavasla­tok bizottsági letárgyalásáig a képviselőház rendelkezésére áll, az ország dolgozó népének érdekében kérjük, hogy a képviselőház hasz­nálja fel gyümölcsözően. Bátor leszek tehát napirendi javaslatot tenni, amely alkalmat ad arra, hogy a képviselőház néhány napig együtt legyen és a legfontosabb kérdéseket megvitassa és letárgyalja. Az elnök ur napirendi javaslatával szem­ben javaslom, hogy a Ház október 19-én, tehát holnap, délelőtt 10 órakor tartson ülést és an­nak napirendjére tűzze ki: 1. Propper Sándor és társainak az ország­gyűlési képviselők választásáról szóló 1925, évi XXVI. te. módosítására vonatkozó indít­ványát; 2. Propper Sándor és társainak az 1918. október 31. óta lezajlott tömegmozgalmak és forradalmak ideje alatt és azokkal kapcsolato­san a mai napig elkövetett bűncselekmé­nyekre vonatkozó amnesztiáról szóló indítvá­nyát (Mozgás a jobboldalon.); 3. Várnai Dániel és társainak az ipari és mezőgazdasági munkások életviszonyainak és gazdasági helyzetének megvizsgálására kikül­dendő 25 tagú bizottságra vonatkozó indít­ványát ; 4. Kéthly Anna és társainak a magántiszt­viselők munka- és életviszonyainak tanulmá­nyozására kiküldendő bizottságról szóló indít­ványát; 5. Györki Imrének és Farkas Istvánnak a francia-magyar 1920. évi diplomáciai tárgya­lások anyagának megvizsgálására kiküldendő 25 tagú bizottságra vonatkozó inditványát. Tisztelettel kérem napirendi javaslatom el­fogadását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A ministerelnök ur óhajt nyilat­kozni ! Gr. Bethlen István minister elnök: T. Kép­viselőház! (Halljuk! Halljuk!) A szociáldemo­krata párt szónoka a napirendre vonatkozólag élleninditványt terjesztett a Ház elé és azt részletesen indokolta. Ö mindenekelőtt tiltako­zik az ellen, hogy a hosszú szünet után a Ház plenáris tárgyalásai ne vegyék rögtön kezdetü­ket, tiltakozik az ellen, hogy előbb a bizottsá­gok dolgozzanak és a plenáris ülések csak ké­sőb kezdődjenek. Én azt hiszem, magától érte­tődik, hogy amig a plénum számára az ügyek előkészitve nincsenek, addig csakis a bizott­ságok működhetnek. (Farkas István: Itt van­nak az indítványok!) Abban, hogy a plénum számára az ügyek előkészitve nincsenek, nem a kormány a hibás, nem is a Ház, hanem magá­tól értetődik, hogy az uj ülésszak kezdetekor terjesztik be a javaslatokat s hogy ezeket a javaslatokat ekkor kiosztják az egyes bizott­ságoknak és a bizottságok azután előkészítik l ülése 1927 október 18-án, kedden. 103 ezeket a plénum számára. Ha korábban hivták volna össze a Házat, pl. ezelőtt egy hónappal, akkor is csak ez lett volna a normális, rendes eljárás módja. Én tehát nem egészen értem, mit kifogásol t. képviselőtársam ezen az eljá­ráson. (Gaal Gaston: Ő maga sem érti! — B. Podmaniczky Endre: ö sem tudja! — Eo­thenstein Mór: Az a baj, hogy nem érti!) Ez kongruens a gyakorlattal, kongruens a házsza­bályokkal és kongruens azzal az eljárással, amelyet a Ház a múltban is mindig követett és a jövőben is kénytelen lesz követni, ha ra­gaszkodik ahhoz, hogy a plénum csak olyan ügyeket tárgyaljon, amelyeket a bizottságok előkészitettek. T. képviselőtársam azonban politikai szem­pontból is hozzászólt a napirendi javaslathoz és mindjárt azt a szemrehányást teszi a kor­mánynak, hogy azokból a szép igéiretekből, amelyeket a múlt év folyamán lezajlott válasz­tásokkor a választók előtt tett, keveset igyek­szik megvalósitani az őszi ülésszak rendjén. Én azt hiszem, hogy a t. képviselő ur kissé összetéveszti azokat az Ígéreteket, amelyeket ő tett, (Ugy van! Ugy van! Élénk taps a jobb­oldalon, a középen és a balközépen.) azokkal az ígéretekkel, amelyeket én tettem, (Propper Sándor: Ez demagógia! — Nagy zaj.) mert pl. szemére veti a kormánynak azt, hogy nem terjesztett elő törvényjavaslatot a munkanél­küliség esetére szóló biztosításra nézve, vagy, hogy nem terjesztett elő törvényjavaslatot a 8 órai munkaidőre vonatkozólag. Hát bocsána­tot kérek, én ilyen Ígéreteket sohasem tettem választóimnak. Tudomásom szerint minister­társaim sem tettek Ígéretet ezekre a törvény­javaslatokra vonatkozólag, (B. Podmaniczky Endre: Legfeljebb ők Ígérték!) sőt azok a kép­viselőtársaim is, akik ezt a kormányt támogat­ják, ilyen Ígéreteket sohasem tettek. A t. kép­viselő urakat tehát arra kell kérnem, hogy ne projiciálják a maguk mentalitását a kormány gondolkozásába, mert ez még talán most idő­előtti. Talán el fog jönni az idő, amikor a t. képviselő uraknak igazuk lesz ebben a tekin­tetben, de ma még időelőtti; mi csak a saját magunk által tett ígéreteket válthatjuk be. (Propper Sándor: Azokat sem váltják be! — Nagy zaj a jobboldalon.) Ami mármost a t. képviselő urnák azt a kijelentését illeti, hogy a kormány által be­terjesztett törvényjavaslatot, amely március 15-ikét nemzeti ünneppé kivan ja avatni, leg­jobban azzal lehetne szentesíteni, ha a kor­mány ugyanakkor az 1848 márciusában elfoga­dott 12 pontnak megfelelő törvényjavaslatokat terjesztene elő, elsősorban a sajtószabadság­ról (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és az esküdt­fa Íróságnak behozataláról, ebben a tekintetben arra hivom fel a mélyen t. Ház figyelmét, (Farkas István: Gondolatait mindenki szaba­don terjesztheti! — Erdélyi. Aladár: De az okos legyen!) hogy az 1848 márciusában a sajtósza­badságért lefolyt küzdelem elsősorban az elő­zetes cenzúra megszüntetése érdekében folyt (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és így ére­tett el az a sajtószabadság, amely ma is fenn­áll. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Azt nem ígérem, soha nem is ígértem, hogy a sajtószabadságot ugy fogom értelmezni, mint a t. képviselő urak, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a kö­zépen.) akik sajtószabadság alatt elsősorban büntetlenséget értenek azokkal a bűíncselekmé­nyekkel szemben, amelyeket sajtó utján el le­het követni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Én sajtószabadság alatt ezt nem értem, sohasem "is értettem. /Peyer Károly:

Next

/
Oldalképek
Tartalom