Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-59

74 'Az országgyűlés képviselőházának 59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. a Ház elé megfelelő alkotmányos utón, !

a ministerlnök ur vagy a kormány utján. Én Striausz István t. képviselőtársiaminal együtt konstatálni vágyóik kénytelen, hogy a legutóbbi 3 év feleslege, a^ népszövetségi kölcsön és a különalap bevételével együtt 469 millió pengőt tesz ki. Elvitathatatlanul helyes erre vonatkozólag az az álláspont, hogy ezt az egész összeget — és itt térek rá a ha dit Mosónőkre — három függő kérdés megoldására kellett volna felhasználni, amelyek az államháztartás rendezéséhez tartoznak. Ez a három cél: a békebeli és háborús államadósságok valorizációja^ a közszolgálati alkalmazottak helyzetének javítása és az adók leszállítása. Ezt a fedezeti forrást t. képviselőtársaim eddig még igy nem jelölték meg. A kormány pedig ezzel szemben beruházásokra fordit olyan összegeket, — maguk a beruházások lehetnek helyesek, csak ezeknek az összegeknek odaforditása nem helyes — amelyeket nem lett volna szabad odafordítani, mert szerintünk ugy áll a dolog, hogyha ia beruházások céljaira olcsó kölcsönt vettek volna fel, sokkal kedvezőbb pénzügyi helyzettel jött volna, ki a beruházások egész labirintusából a kormány, mint jelenleg kijön és 'az adózók terhén is kellő módon és kellő időben könnyített volna. A hadikölcsönöknek. tehát az államadósság egy részének valorizációját négy volt pénzügyminister helyesnek tartotta, mégpedig Hegedűs Lóránt, Teleszky János, Kállay Tibor és Lukács László pénzügyminister urak. Márpedig az bizonyos, hogy ezek is okos emberek, nemcsak Biid János, a jelenlegi pénzügyminister ur az. Ök is tisztában vannak azzal, hogy mit bir el az ország teljesitőképessége és azzal, hogy mi az államnak becsületbeli kötelessége azok iránt, akik neki voltakénen hitelezői, ök is tudják, hogy mit tehetnek és mit nem lehet tenni. Nem lehet őket sem izgató, sem felforgató, sem pedig felelőtlen egyéneknek nevezni, akik csak szónokolnak, olajat öntenek a tűzre, de nem érzik szavuk súlyát. Az a különbség a négy régi pénzügyminister ur és a jelenlegi pénzügyminister ur között, hogy ők s velük esryütt a magyar közvélemény ennek a kérdésnek megoldását elodázhatalannak tartj a: aj megoldás további halogatásában veszedelmet lát a magyar közvélemény és látnak azok a volt pénzügyminister urak. az a nélkül is ezer sebből vérző kisexisztenciák sorsára s igy közvetve a lelkek nyugalmára nézve, amely veszedelmet pedig eliminálnunk és elkerülnünk mindannyiunknak ésizbeli és lelki kötelessége. A hadikölcsönök valorizációjára, vonatkozólag vasárnap a pénzintézetek kongresszusa állást foglalt. A magyar pénzügyi világnak jelentős tényezői, a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ vezetői is elfogadták ... (Szabóky Lajos: Ez tévedés!) Benne van a tudósitásokban, hogy azok is hozzájárultak nem ahhoz, hogy már valorizálnak, hanem, hogy a valorizálás elől elzárkózni nem lehet. Az egyik felsőházi tag, Visnya Ernő, a pécsi takarékpénztár vezérigazgatója, határozati javaslatot is előterjesztett, amelyet elfogadtak és amely ellen az illető nagy pénzügyi szaktekintélyek sem tiltakoztak, tudniillik, hogy a kormány állítson be évi 20 millió pengőt a kamatszolgáltatások céljaira, ezzel kapcsolatban pedig irassa össze az eredeti hadikölcsönjegyzőket, hogy megállapítható legyen a valorizáció kulcsa. Ez tény. Az is tény, hogy a nyomor és a kétségbeesés — mint több képviselőtársam rámutatott — igen nagy azok között, akik hadikölcsönkötvény éknek tulajdonosai, részben azért, mert őket hadikölosönjegyzésre nógatták, részben, mert hazafias áldozatot véltek hozni a hadikölcsönjegyzés révén. Nagy a nyomorúság és a kétségbeesés ezek között és nemcsak egyének, hanem családok jutc>ttak a nyomor és szenvedés olyan kálváriájára, hogy az élet nehézségei között való vergődésüket még tovább is húzni, ha van ut az orvoslásra, csakugyan szivtelenség, lelketlenség és észszerütlenség. De arra is rámutatott több szónok képviselőtársam, hogy az árváknak pénze hadikölcsönben van elhelyezve az ország minden vidékén. Már pedig ez papirpénzt ér jelenleg, semmivel sem többet. Itt is felsiró nyomorral, jajokkal és bajokkal állunk szemben. Lehetetlenség az, hogy a kormány pénzügyi ridegséggel zárkózzék el ezeknek a követeléseknek teljesitése elől, amikor olyan nagy költségvetési felesleg van, mint amilyenre felszólaló képviselőtársaimmal együtt többen rámutattunk és továbbra is hagyja az árvákat abban a szomorú sorsban vergődni, amelyben jelenleg vergődnek és igy ahelyett, hogy egy jobb jövőbe bizton tekintő egységes nemzeti társadalomnak kialakulásánál reményt nyújtana a kormány arra. hogy csakugyan be fog következni, amit ígértek a t. minister urak és Ígértek a t. egységespárti képviselő urak • a választás előtt, hogy a terheken könnyiteni fognak, a szociális bajokon segíteni fognak, e helyett a szociális bajok és a szociális nyomorúság miéig nagyobb legyen, mint' amilyen eddig volt. Pedig ha a hadikölcsönök valorizációjával kapcsolatosan ezt a kérdést, az árvák baját gyökeresen meg nem oldják, a nyomor csak nőttön fog nőni. Hogy kisebbedni fog, arról a mostani nehéz megélhetési körülmények között beszélni is felesleges. De nemcsak egyéneknek pénzei vannak hadikölcsönökben. Tartozom kijelenteni, hogy az egyháznak, közintézményeknek pénzei i.s hadikölesönben vannak, igy pl. a debreceni református kollégiumnak, a hódmezővásárhelyi egyháznak jelentős pénzösszegei. Ha ezeket vissza nem kapják, nem tudják az ifjúság nevelése terén teljesíteni azt. amit a múltban nemcsak a protestantizmusnak, hanem az egyetemes magyar nemzeti közéletnek javítására szépen és gyönyörűen teljesítettek. Hosszan, per longum et latum lehetne erről a kérdésről beszélni, de nem teszem, hogy még a rendelkezésemre álló rövid idő alatt elmondjam azt, amit elmondanom kell. Az azonban bizonyos, azt megállapíthatjuk, hogy a beruházásokra nagyon későn eszmélt rá a kormány és hogyha most teljesíteni is fogja azt a kötelességét, amelyet teljesitenie kell, múltbeli mulasztásait nem fogja teljes mértékben expiálni. A kormánynak már akkor kellett volna a nagybankokkal és a nagybankok alá tartozó vidéki kisebb bankokkal szemben is megfelelő kamatpolitikát folytatni és a magyar közgazdasági élet szanálására minden lehetőt idejében elkövetni, amikor még infláció volt s a papírpénz bővében volt. A kormány azonban nem mert hozzányúlni á nagybankokhoz, ezért következett be az ami most is fennáll, hogv mig az egyik oldalon a kisexisztenciák küzködnek, adig a nagy bankigazgatók — amint többen emiitették már — többmilliárdos fizetéseket tettek és tesznek még ma is zsebre. A hadi<?azdagoknak, a konjunkturás gazdagoknak, a börzéízőknek idején való megadóztatásához a kormány nem nyúlt' hozzá nrogressziv módon. Pedig akkor nagyon sokkal lehetett volna