Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-59

Az országgyűlés képviselőházának 59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. 75 emelni az államháztartás bevételeit, hogyha a kelő időben megadóztatják az illetőket, amikor még a korona romlására spekuláltak ebben az országban ezrek és ezret, és — hogy ugy mondjam — erkölcsi szempontból illegitim módon nagy vagyonokat gyűjtöttek és harácsoltak össze. A kormánynak akkor hozzá kellett volna nyúlnia ezeknek a nagy vagyonoknak kellő mértekben való megadóztatásához. Nem tette. Amint az ember kezéből a nem elég biztosan megfogott madárka elrepül, ugy repültek ki a konjunkturás idők elmultával az állam kezéből a hadigazdagok. Elment a pénz, nem folyt be az adó, nagyobb lett a siró nyomor és még erősebb mértékben kellett folytatni az adó kirovását és az adóvégrehajtásokat, hogy előállhasson . az a nagy felesleg, amellyel a jelenlegi pénzügyi kormányzat rendelkezik. Ez az ország jelenleg a siralom völgye. Külföldi kollégiumok és paloták vásárlása nagyon szép dolog, ha csakugyan lenne hozzá fölösleges pénz, amikor már minden szociális belső bajt orvosoltunk és minden jogos kívánságot és követelést pénzügyi téren is kellő módon kielégítettünk. De ha még ezek a külföldji kollégiumok meg is lesznek, kérdezem, hol fogjuk elhelyezni a mind nagyobb és nagyobb számmal felsőbb képzettséget és diplomát szerzett ifjú magyar nemzedéket, egyébként mindannyiunknak élő és büszke reménységét, ha túltermelés mutatkozik ezeknek soraiban 1 Akkor valóban el fogjuk-e érhetni azt a kulturfölétuyt, amelyről a t. kultuszminister ur oly zengzetes szavakban emlékezett meg? Viszont pedig az analfabéták számát nem csökkentik annyira, mint kellene, nemhogy megszüntetnek, — erről nem lehet szó egy évtizedig — elegendő népiskolát — noha van szépen kidolgozott terv és ezek számát szaporítjuk is — nem tudunk kellő időben adni, közegészségügyi intézményeink is pótlásra szorulnak. Szóval a külföldön mutatni tudjuk, hogy a magyar állam jól áll pénzügyileg, épiteni, vásárolni tud palotákat felső oktatást igénylő ifjaink részére, bent az országban pedig a szociális nyomorúság a több és nagyobb kenyeret kérők kívánságaival szemben mindi nagyobb és nagyobb lesz, legalább is annak csökkentésére nem teszük meg eléggé azt, amit meg kellene tenni. A hadirokkantak, özvegyek és árvák sorsa ma is szomorú. Erről a költségvetési és az appropriációs vita során is aránylag kevés szó esett, pedig erről mindig beszélni kellene. A régi képviselőházban, a régi nemzetgyűléseken már beszéltünk, most is beszélünk róla, de a helyzet az, hogy a 100%i-os rokkantakat kivéve, a többiek jóformán csak alamizsnákat kapnak a nagy költségvetési felesleg dacára a magyar állam jóvoltából és kegyéből. (Temesváry Imre: Az 50%-osok a dupláját kapják! — Esztergályos János: Egy kilogramm kenyérre való!) Ezt én mind tudom. Amit kapnak a rokkantak, még az 50%-osak is, akik tehát munkaképességüknek egy jelentős részével nem rendelkeznek, az nem elég annak pótlására, amit megfogyatkozott képességük mellett kenyérkereseti szempontból meg tudnak szerezni. Erről lehet vitakozni. De ha a rokkantaknak, az özvegyeknek és árváknak kétszer annyit adnánk is, mint most, akkor se adtunk eleget. Nem mondom, hogy minden rokkantnak, özvegynek és árvának, aki nincsen ráutalva, teljes anyagi megélhetést biztosítsunk, de hogy odaadjuk nekik a mankót, amelyre támaszkodni tudjanak szomoiru nehéz sorsukban, az élet nehéz küzdelmében; ez, azt hiszem, annyival is inkább kötelességünk, mert nemcsak szociális szempontból, hanem a polgári társadalom szempontjából is a meglévő bajokat orvosolnunk, a nagy kiáltó ellentéteket gazdagok és koldusok között megszüntetnünk elemi kötelességünk. Jelenleg 340.000 rokkant, özvegy és árva van az országban, ha pedig a nyugdíjasokat vészük, a magyar társadalomnak ezt a nagyon nehéz megélhetési körülmények között sinylődő kategóriáját:, itt is 105.000 családdal állunk szemben, s akkor, amikor a kormány 65 éven felül gondoskodik ugy ahogy a nyugdíjasokról, ezzel kötelességének csak bizonyos részét teljesiti. Amig különbséget tesz nyugdíjasok és nyugdíjasok között, amig ezek a különbségek el nem enyésznek, a szanálási levonás megvan, addig kiáltó jelként, mementóként marad fenn a kormánnyal szemben az, hogy kötelességét teljes mértékben teljesítenie kell, mert máskülönben, ha nem teljesiti, akkor részben a nyomort, részben az elkeseredést és az ezáltal szült elégedetlenséget hagyjuk úrrá lenni a kisexisztenciák lakásaiban és a lelkek felett, másrészt a humanizmus szempontjából sem tesszük meg azt a kötelességet, amelyet meg kellene tennünk. (Madarassy Gábor: Hol van az ellenzék? Egyetlen tagja sincs jelen! — Forster Elek: Jelen! — ' Farkasfalvi Farkas Géza: Olyan ellenzékből sokat kérünk!) ünnaK ellenére, hogy az ellenzék nincsen jelen, folytatom felszólalásomat és most már, nemsokára be is végzem. (Urbanies Kálmán: Párthívei sem hallgatják!) Nincs is pártomnak tagja. (Urbanies Kálmán: Horváth Mihály !) JpLorvátn Mihályt szintén a helyi függetlenségi és 48-as párt jelöltjeként választották meg, sokban egyetért velem, de vele sem- vagyok, országos pártot nem alkothatunk ketten, ezt tartozom elismerni. De hogy nemcsak a hód. mezővásárhelyi és kecskeméti választók nagy számarányát képviseljük, hanem vannak az országban többen is, akik velünk együttéreznek és egyféleképen gondolkoznak, azt — úgyhiszem — minden szerénytelenség nélkül nyugodtan elmondhatom. A szegedi gyermekmenhelynek minap volt 25 éves jubileuma. Összeesett ezzel a Gyáriparosok Országos Szövetségének 25 éves jubileuma. 23.087 elhagyott gyermekről gondoskodott ez idő alatt a szegedi gyermekmenhely. A Gyáriparosok Országos Szövetségének közügy ülésén, ahol a nagy vagyon és a kapitalisták találkoztak, szóba került a magyar kereskedelemnek, a magyar iparnak pártolása. Helyes dolog, szép dolog, ott a fény és itt az árny. Mert bármennyi elhagyott gyermeket gondozott is a gyermekmenhely, annak konstatálása elől nem szabad elzárkóznunk, hogy évekre visszamenőleg az állam nagy mulasztásával állunk szemben az elhagyott gyermekek gondozása terén, mert azok a nevelő-szülők, akikhez gyermekeket kihelyeznek, jóformán nevetségesen és szomorúan kevés díjazásért végzik a gyermekek gondozását, és mégis szeretettel pótolják — nagyon sok ilyen nevelőszülőt ismerek — az elhagyott gyermekek gondozásánál azt, amit tőlük az állami anyagilag megtagadott. Tovább megyek. Még egy kép a mai közállapotokból. A hősök napja itt volt a minap Budapesten és az egész országban, amikor dicsőitették azokat, akik a magyar becsületért, a