Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-59
72 Az országgyűlés képviselőházának den ismérvével és lehetőségével rendelkező társadalmi élet lehessen ebben az országban. (Madarassy Gábor: Bethlen Istváti nem ugyanezt akarja?) Akarja, de nem cselekszi, legalább nem látom, hogy azt cselekedné. (Vitéz Győző: Mert nem tudja!) Lehet vitatkozni arra vonatkozólag, hogy Bethlen István és a pénzügyminister ur cselekedtek-e vagy nem. Ök azt mondják, hogy cselekedtek. Látok is bizonyos jelenségeket, de nem olyan mértékben, hogy azok arányban lennének az adófizetők túlságos mérvben igénybe vett kisarcolásával. Kisgazdaképviselőtársaim, igy Csizmadia András, továbbá Madarassy képviselőtársam is panaszkodnak amiatt, hogy az adóztatás terén elviselhetetlenek az állapotok és nincsenek meg azok a könnyítések, amelyeknek már meg kellene lenniök. Az iparos, a kereskedő szintén panaszkodik. Mindenki panaszkodik ebben az országban, a t. ministerelnök ur és a t. kormány pedig még vár és a hadikölcscmök valorizálásához sem nyúl hozzá olyan biztos kézzel, mint amilyen biztos kézzel a t. kormány hozzányúlt például a zalaegerszegi választásnak az ő kedve szerint való elintézéséhez. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Na, na! Ez már sok! — Madarassy Gábor: Szükség van a feleslegre! Ez íiducia kérdése! A kormánypárt megbízik: a ministerelnökben. az ellenzék nem! erről van szó!) Majd arról is Jbeszélni fogok. (Strausz István: Nem szabad mintegy alapot létesíteni a feleslegekből— Zaj.) A feleslegeket nem lehet évtizedekig elraktározni hiszen ezek a feleslegek másként jogcímet sem találhatnak, csakis akkor, ha ezekből a feleslegekből a válságban sínylődő magyar közgazdasági élet rendelkezésére bocsátjuk azokat az összegeket, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a gazdasági élet' vérkeringése megpezsdüljön; másként nem lehet feleslegeket gyűjteni. Tény, hogy súlyos válságban van a kereskedelem, azt elismerem. Amikor az agrár és iparos érdekek szempontjából elhangzott panaszok orvoslását hangoztatom, akkor a világért sem zárkózom el attól, hogy a kereskedelem súlyos helyzetére is rá ne mutassak, annál is inkább, mert jól tudom, hogy az, életerős mezőgazdaság, az életerős ipar csakis akkor érheti el a maga célját, ha kereskedelem van és e három összemííködik a közös célok érdekében. Tudjuk, hogy jelenleg a kereskedelemben mi a helyzet? Nagyon sok kereskedő ma már albérletbe adja üzlethelyiségét, és kirakatát. Csődök, kényszeregyezségek^ voltak az elmúlt esztendők alatt, de nem azért, mert általános gazdasági válság volt, hanem azért is, mert a kormány adó- és pénzügyi politikája nem jó. A csődök és kényszeregvességek napirenden voltak, viszont az is igaz, hogy amikor ezekre vonatkozólag az általános gazdasági bajokat «f^yik ellenzéki képviselőtársam, Bródv Ernő itt hangoztatta, a pénzügyminister ur azt mondotta, hosry veírye át tőle a ministeri tárcát és csinálja jobban, ha tudja. Bródy Ernő ez ellen szerényen tiltakozott, hiszen úgysem kanta volna meg a ministeri tárcát. (Derültség.) Mindenesetre igaz, hogy a t. pénzügyminister ur elfogultságában ragaszkodik annak a rendszernek fentartásához, amelynek eddig legfőbb exponense volt a kormány kebelén belül és amely rendszerrel szemben voltak felszólalások, amelyekben élénk kifogásaik vol- ' 59. ülése 1927 június 1-én, szerdán. tak azoknak a képviselőtársaimnak is, akik az egységespárt padjaiban foglalnak helyet. Ha a t. pénzügyminister ur azt is mondja, hogy a luxustól tartózkodnunk kell, ebben igaza van, mert ez nagyon sok bajnak az oka és forrása. Azt a bizonyos luxust és pazarlást, illetőleg a pénzek könnyű kiadását elsősorban a t. pénzügyminister urnák saját hatáskörében kellett volna és kell a jövőben megakadályoznia, de ezt eddig nem tette meg. Arról, hogy takarékosság van-e az egész vonalon az államháztartásban, ahová a t. pénzügyminister ur keze elér, én nem akarok hoszszasabban beszélni, hiszen számos felszólalás történt annak bizonyítására, hogy nincs meg a kellő takarékosság. Tény azonban, hogy amíg* az adómérséklést olyan formában nem tapasztaljuk, amint azt tapasztalnunk kellene, amig fennáll az az igazság, amelynek a Keresztyény Gazdasági Párt — amely a kormányt támogatja — egyik értekezletén kifejezést adott, és amelyet a párt szónoka, Wolff Károly t. képviselőtársunk szintén elmondott, hogy tudniillik az adó elviselhetetlensége megvan, az adóvégrehajtások túlszigorusága szintén megvan; amig fennáll az, hogy ezek tényleg okai az elégüle'tlenségnek, a kereseti lehetőségek ijesztő mértékben megnövekedett bizonytalanságának, addig lehet beszélni a t. pénzügyminister ur iránt való politikai bizalomról, vár- • ván tőle a jobb jövőt a magyar pénzügyek rendbehozatalának, a magyar közgazdasági élet fellendítésének révén, de számszerű adatokra támaszkodva, az egyes panaszkodó társadalmi rétegek tényleges helyzetét nézve, ha nem^ a pártpolitika szemüvegén keresztül tekintjük ^ a dolgokat, a t. pénzügyminister ur politikája iránt bizalommal nem lehetünk sem a jelenben, sem a múltra visszamenőleg. A jelenlegi nehéz közgazdasági helyzet orvoslása végett az appropriációs javaslat beruházásokról szól. A t. előadó ur azt mondotta, hogy megszűnt a pénzügyi és katonai kontroll velünk szemben, gazdaságilag ma már helyreállottunk és pénzügyileg is rendbejöttünk. Szép beszéd, azonban a helyzet az, hogy a t. előadó urnák e ténymegállapítása csak jövőbeli reménység s csak akkor lesz a való^ tényeknek csakugyan megfelelő, ha a t. pénzügyminister urnák a jövőben véghezviendő pénzügyi politikája csakugyan olyan lesz, amilyennek lennie kell, tehát mindazokat a jogos panaszokat, amelyek jelenleg megvannak és amelyekre már bővebben rámutattam, csakugyan orvosolni fogja; a takarékosság terén elmegy a legszigorúbb, a legvégsőbb határig, viszont azoknak a jogos követeléseknek, kívánságoknak kielégítése elől nem zárkózik el mereven, amelyek a magyar nemzet becsületét is képezik, hogy ezek a követelések, kívánságok kielégíttessenek — értem ezalatt a hadikölcsön-tulajdonosokról, az árvákról való gondoskodást. A 84 millió pengős felesleg miből jött létre? A külföldi kölcsönből, vagyonváltságföldekből, a kényszerkölcsönből, tehát az állami kölcsönökből megmaradt összegekből. Ezek mind olyan összegek, amelyeket az adózóknak kell viselniök, hiszen a kényszerkölcsönt — amely szintén állami kölcsön — az adózók fizették. Mindent maga az adózó nép, a magyar polgárság hozott oda pénzbelileg a nemzet oltárára, ami kellett ahhoz, hogy a pénzügyminister ur abban a helyzetben legyen, hogy a jövőben jól gazdálkodhassak, — ha csakugyan akar és kellő szakértelem mellett több szive lesz hozzá, mint amennyi eddig volt.
