Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-72

4â8 Àz országgyűlés képvisdöhÁzanai kilovagolásával politikai egyéniségemről olyan portrét adott, amely annak nem hű képmása, hanem karikatúrája, mégpedig nem rokonszenvet keltő torzképe. (Kuna P. András: Régi tapasztalat! — Malasits Géza: Ezt magán tapasztalta, András bácsi! Ilyenek azok a gonosz újságírók! Haragszik rájuk, akár a vénasszonyok a tükörre! — Propper Sándor: Azért nem olvas újságot! — Zaj.) Mnök: Csendet kérek! Griger Miklós: Nem állítom; hogy a közlemény iegből .kapott koholmány, sőt elismerem, hogy annak 70%-a majdnem szászerin t íedi kijelentéseimet. Ezeket állom és fentartom, büszke öntudattal és felemelt fővel. Naeionálém, életrajzi adataim megfelelnek az igazságnak. Tény az, hogy szegény iparos családnak sarja vagyok, szegény bányászoknak papja voltam, üogy azért, mert szociális helyzetük javitásán íaradoztam, rengeteg kellemetlenségben volt részem. Tény az is, hogy »sajnálom, hogy most nem vagyok a h el vidéken.« Ezt mondottam nyilatkozatomban is, mert a természetem arra predesztinál, hogy a kellemetlenkedést, a destrukciót szolgáljam. Ott szükség volna rám, hogy megakadályozzam a konszolidációt, mivel ez, fájdalom, nem tehetem, itthon, természetem ellenére a konszolidációt szolgálom. (Derültség.) Aki engem ismer, elismeri azt, hogy sokkal jobban illeném ellenzéki, mint kormányttámogató képviselőnek. Ha akarnék, tudnék lázítani, még csak leckét sem kellene vennem szociáldemokrata képvieselőtársaimtól. Ezért, amikor például három évvel ezelőtt a Felvidéken egy cseh csendőrszázados le akart tartóztatni, azon a címen, hogy én voltaképen a csehszlovák hadsereg tartalékos katholikus papja vagyok, azt válaszoltam: Százados, ur, tegye meg nekem azt a szívességet, mert ha letartóztatnak és itt tartanak, azzal, hogy én a csehszlovák hadsereg tagja vagyok, elismerik, hogy én a csehszlovák állani tagja vagyok és én akkor táviratilag lemondok a magyar nemzetgyűlési képviselői tisztségemről és itt folytatom politikai tevékenységemet Nagy-Magyarországért, Magyarország integritásáért. (Éljenzés a jobb- és a baloldalon.) A válasz az volt, hogy: Donner wetter, Herr Abgeordneter, gehen Sie in Érieden! Tény az is, hogy nekem nem kell sem a radikalizmus, sem a marazmus; nem kell a radikalizmus, amelynek nincs történeti érzéke, amely a múlttal végkép szakitani akar és amely mindent lerontani kivan, de nem kell a marazmus sem, amely a jó idők elcsendesült birodalmába menekül duzzogásával, a középkorért lelkesedik egész a megvakulásig, a multat eszményíti egész az utópiáig. Tény az — és ebben talán nem értünk mindnyájan egyet, — hogy Ottó királynak feltétlen hive vagyok. Öt ismerem el királyomnak, mert nem fogadom el és nem ismerem el Trianont. (Farkas István: A kettőnek semmi köze egymáshoz.) A cikk tehát 70%-ban fedi azokat, amiket mondtam. Azonban ami ellen kifogást emelek, az az, hogy én a beszélgetésünk folyamán felvetett minden kérdést több oldalról világítottam meg, a cikk ellenben az éremnek csak egyik oldalát tálalja fel a publikumnak és igy a publikum nem lát egészen tisztán. így például, amikor a kormányzat hibáit leszögeztem, mert azt hiszem, hogy a túloldal sem egészen csalhatalan, akkor megemlékeztem -a kormányzat érdemeiről is, ebekről azonban a eikkiróur l 72. ülése 1927 június 2l-én, kedden. már megfeledkezett, amint utólag hallottam, arra való tekintettel, hogy a lap ellenzéki álláspontot foglal el. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Ha Lukacsovich szót kérhetne, majd megmagyarázná a dolgot!) Az még nem olyan baj, hogy a kormány megharagszik rám. (Propper Sándor: Lukacsovich majd szót kér és megcáfolja!) Nem ő volt a hibás, hanem az, aki a címet adta. Amit a leghatározottabban visszautasítok az a közlemény címe, amely igy szól: »Griger Miklós, a girondista papképviselő, aki gyermekkorából ismeri a nyomort és akit mint forradalmárt jelentettek fel a püspökének, elmondja a Reggelnek miért radikális szocialista.« Engedelmet kérek, nálunk radikális szocialista alatt szociáldemokratát szoktak érteni. Igaz, hogy nincs Magyarországon épeszű ember, aki engem radikális szocialistának tartana, annál kevésbé olyan, aki azt hinné, hogy én szociáldemokrata vagyok. Én például még Malasits t. képviselőtársamat sem tartom radikális szocialistának, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban nagyon iparakodott magától elhárítani a dicséretet, amelyben a múltkor a Magyarság elhalmozta, mégpedig szerény véleményem szerint, nem ok nélkül, ama magatartása következtében, amelyet itt egy kérdésben tanúsított. (Malasits Géza: Itt a Munkásbiztositóról van szó, ott meg Trianonról van szó!) Vannak radikális szocialisták a szociáldemokrata pártban, de ezeket nem vagyok hajlandó megnevezni, nehogy reklámot csináljak nekik elvtársaik között. l)e hogy én radikális szocialista volnék, t. Ház, — hát Ádám hallott-e ilyet nőtlen korában (Derültség.) és tegnap több ezren olvasták a »Reggel« című lapból. A tény és az igazság az, hogy radikális ellensége vagyok a szociáldemokráciának és amire büszke vagyok és ami különös elégtételemül szolgál, olyan ellenfele a szociáldemokráciának, akinek harcmodoráról maguk a szociáldemokraták is elismerik, hogy az ő szempontjukból a legveszedelmesebb. (Propper Sándor. Nono!) Kérem, neveket említsek? (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Kint a folyosón megmondom az uraknak! (Szabó Imre: A függöny mögött!) Hát kérem, Peidl többek között. Kell még több? Többet is mondják? (Rothenstein Mór: Olyant nevezett meg, aki nincs jelen. — Derültség.) Sajnos, akiknek ezt legjobban tudniok kellene, nem honorálják. T. Ház! Ajkaimra az interjúnak a címe azt idja, hogy »miért vagyok radikális szocialista«. Én még álmomban se vallottam magamat soha szocialistának, szociáldemokratának, mert ilyen rossz és ilyen bűnös álmom még életemben nem volt. Arról beszéltem, hogy a szociális haladásnak fanatikusa vagyok. Hogy keresztényszocialista vagyok és arra is kitértem, és ennek közlését nyomatékosan kértem, hogy hol és honnan szívtam magamba a szo3Íális eszméket. Azt mondottam, hogy többek között a szemináriumban, a papnevelőintézetben, mert ott már évtizedekkel ezelőtt tanították és előadták a szociológiát, mikor a társadalomtudománynak az egyetemeken még hírehamva sem volt. Ez az egyik oka és magyarázata annak, hogy mikor a nagy világkatasztrófa után a szociális kérdések a politikai élet homlokterébe kerültek, majdnem a legtöbb országban a népjóléti ministerek a papi kasztól kerültek ki, igy Hollandiában Nolens, Németországban Brauns, Ausztriában Seipel, Magyarországon Vass, Franciaországban Bergey, aki ugyan nem minister, de aki a szociális kérdéseknek egyik legalaposabb isme-