Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-71
Az országgyűlés képviselőházának 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. 449 nek egy helytelen rendelkezése ettől elüti, viszont azonban ő mint munkás, mint biztosított köteles a maga részét a jutalékokból fizetni, a munkáltató fizeti a másik részt és ő betegen vagy kiesik a munkából, mert nem tud dolgozni, és niem veheti igénybe a szolgáltatásokat, vagy pedig rontjia .magát tovább a munkahelyen, rontja a testét anélkül, hogy a termeléisben komoly tényező lenne. Olyan helyzet áll tehát elő, amire azután nem lesz magyarázat, csak e szakasz magyarázata lesz meg, amely őt a jogától elüti. T. Ház! Ha nekünk teljes szociálpolitikai gépezetünk volna, ahol az egyik intézmény öszekapcsolódik okszerüleg, logikailag a másikkal, akkor én érteném azt a védekezést, akkor ennek a védekezésnek feltétlenül helye van, mert aki egy betegség folytán egy éven túl is munkaképtelenül beteg, az már vagy elérte a rokkantságot, vagy egészen közel áll a rokkantság fogalmához illetőleg állapotához, az ilyet köteles átvenni és gondozni a másik pénztár, a rokfeantoénztár. Miután azonban ilyen intézményünk nincs, az 1907 : XIX. törvéjnycikk szövegezői által tudták azt, hogy ebből apró kis kegyes csalások, pia frausok fognak keletkezni, de nem törődtek vele, nem törődhettek vele azért, mert tudták, hogy ez túlságos megterhelést a pénztárra nem jelent, másrészt pedig tudták, hogy az illető munkás, az illető szerencsétlen ember szempontjából a szociálpolitikának nincs folytatása; ezt a folytatást! tehát rövid idő alatt átvette a pénzitár és igyekezett őt mégis a szociálpolitika gondozásában megtartani. Itt emberségről és jogról is van szó. Az emberség az, hogy ne taszitsuk ki azt a munkást, aki, sajnos, egy éven túl is kénytelen betegállományban maradni és aki kénytelen ilyen módon megszerezni a másik jogigényt a pénztár szolgáltatásaira. A jog pedig az, hogy ezt pénzért vásárolja meg és jog szerint nem lehet őt 6 hónap alatt mint beteget, az ő járulékfizetései ellenére, szolgáltatás nélkül hagyni. Választhatjuk akár az emberséget, akár a jogot, nekem mindegy. Válasszuk az egyszerűbbet, az emberséget. TJgy lehetne a kérdést áthidalni, — a bizottságban én ezt a gondolatot vetettem fel, de javaslatot nem terjesztettem elő. mert nem volt reményem arra, hogy ezt a javaslatot elfogadják — hogy. mondjuk, ez a szakasz csak akkor lép hatályba, amikor az aggkori és rokkantbiztositásra vonatkozó törvény életbelép: addig talán hagynók meg a régi rendelkezést, amely szerint 8 hétről van szó, ami már maga is igen nehéz az illetőre nézve, mert jelenthet egy 8 heti koplalást vas-y jelenthet 8 heti munkában való vonszol ód ást, de mégis csak 8 hét és nem 6 hónap; 6 hónao alatt azután egészen tönkre lehet menni ilyen válságos helyzetben egy dolgozó embernek. A.zért én ismét felvetem a gondolatot, nem terjesztek be javaslatot, talán' a minister vr mafráévá teszi ezt a gondolatot. Próbáljuk ugy áthidalni ezt a kérdést, bop"y ez a 6 hónanos rendelkezés akkor lép hatályba, amikor az a^kori, és rokkantbiztositási törvény szintén batályba lép. Akkor ezt nem lehet jogszerűtlennek, embertelennek mondani, mert akkor itt áll a másik intézmény, amely a pénztártól kikopott és jogigényét ott kimerített embert át. veszi és nem marad egy dolgozó ember 6 \\óname- nélkülözésnek kitéve, szociálpolitika részéről e-ondoza+lanul. Méltóztassék a. minister ur álláspontját talán itt megváltoztatni és ar^a a na?v fzop ; ális és ebben az értelemben lehet mondani, karitativ gondolatra tekintettel, amely abban nyilvánul, elfogadni azt az álláspontot, hogy próbáljuk ezt valahogyan áthidalni, hogy ez ; a nagy igazságtalanság ne maradjon benn a javaslatban. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Kothenstein Mór! Kothenstein Mór: T. Képviselőház! A 45. % egyik legsúlyosabb pontja ennek a törvényjavaslatnak, mert itt nem lehet letagadni, hogy nagy visszaesésről van szó. Az előttem felszólalt képviselőtársaim is beszéltek már arról, hogy az 1907 :XIX. tcikk 8 hetet ismert abban az esetben, ha valaki, a pénztár tagja, ugyanazzal a betegséggel jelentkezett,' mint beteg, a mostani törvényjavaslat törvénybe akarja iktatni azt a rendelkezést, amely ma is már fennáll, de ugy, hogy ily esetben a várakozási idő hat hónap. A beteg, ha egészséges lesz és ismét munkába lép, kénytelen hat hónapig illetékeket fizetni, ha azt akarja, hogy amennyiben újból ugyanabban a betegségben kénytelen a munkából kimaradni, újból élvezhesse a táppénzt, mondom, akkor hat hónapig kell előbb befizetnie. Eltekintve attól, hogy ez azért súlyos, mert nálunk még nincs bevezetve az aggkori és rokkantbiztositás, én egyénileg azt mondom, hogyha meg is lesz az aggkori és rokkantbiztositás, ez akkor is igen súlyos pont marad. (Dréhr Imre: Akkor nem hallgatta meg Györkit!) Bocsánatot kérek, nekem lehet eltérő felfogásom, valamely tárgyban. (Dréhr Imre: Ki van zárva!) Ép ugy, mint az államtitkár urnák. (Dréhr Imre: Azt Györki jobban érti! — Propper Sándor: Nem vagyunk kormánypárt!) Ezt azért állitom, mert, ha valaki oly szerencsétlen,, hogy másodízben ugyanazzal a betegséggel jelentkezik, ez még nem jelenti azt, hogy őt ennek alapján el fogják ismerni rokkantnak, vagy aggnak. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Aggnak semmiesetre!) Ez csak abban az esetben lehetséges, ha gyógyíthatatlan betegséggel volna terhelve. Bizonyos, hogy a helyzet ma súlyosabb, amennyiben aggkori és rokkantbiztositás nincs, de nincsenek az ilyen intézmény mellett sem kizárva a sérelmes esetek, csak beismerem, hogy most a helyzet súlyosabb, amikor az emiitett intézmény hiányzik; de ettől függetlenül, súlyos ez a pont. Hát a munkás hol szerzi rendszerint a betegségét? A munkában. Hiszen egész sora van az iparoknak, szakmáknak, amelyek ipari betegséggel járnak, amit ez a törvény még nem ismer el, mint rokkantsági esetet. Hiszen tudjuk, hogy ólombányákban vagy minden olyan szakmában, ahol ólommal dolgoznak, bizonyos betegségek ennek a körülménynek tulajdonithatók; az, ilyen dolgok pedig egyelőre csak különkülön dönthetők el és igy dönthető el, hogy bizonyos ipari betegséget, mint rokkantságot lehet-e elismerni, vaer sem. Ha pedig a munkás az iparnak tulajdoníthatja az ő betegségét, vagy pedig e miatt esik vissza betegségébe, akkor mégis ily hosszú ideig kell újból befizetnie az illetéket, hogy a fáppénzsegélyre igényjogosult legyen. Bocsánatot kérek, az a munkaadó mindig felelős; neki gondját kellene viselnie a munkásnak, aki ily módon betegszik meg és lesz munkaképtelenné. Hiszen ennek meg kell nyilvánulnia az összes szociális törvényekben. Ha ilyen intézmények nem léteznek, balesetekre vonatkozó és hasonló szociális törvényekben mindig az az intenció, hogy közös erővel: állam, munkáltató és munkás erejével létesit65*
