Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-70
Az országgyűlés képviselőházának 70. esetén ellássa és épen ezért leghelyesebbnek találnám s a szociális igazságnak is az felelne meg legjobban, ha a tisztviselőket cenzus nélkül fogadnák be a segélyezés körébe.« Amikor tehát ezt az álláspontot a magamévá teszem, azt várnám el, hogy maga az előadó ur sem képviseli azt az álláspontot, amely a törvényiavaslat 3. $-ában kifejezésre jut, hanem a törvényjavaslat értelmezésénél és összefoglalásánál arra az álláspontra helyezkednék, amelyre helyezkedett, amikor ez a felszólalása elhangzott. Ami igazság volt abban az időben, az igazság ma is, sőt azt kell mondanom, hogy ma a drágaság miatt talán még fokozottabb mértékben igazság. Ezért r ennek a cenzusnak megtartását a magam részéről teljesen lehetetlennek tartom, miért is a következő módosítást terjesztem be (olvassa): »Javasolom a 3. § második bekezdésének 7. sorában a bérhatárként megállapított évi 3600 pengő, illetőleg havi 300 pengő helyett 6000 pengő, illetőleg havi 500 pengő beiktatását,« Elnök: Szólásra következik 1 ? Szabó Zoltán jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő ur nincs itt, törüljük. Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Barla-Szabó József! Barla-Szabó Józef: T. Képviselőház! Javaslom, hogy a 3. § harmadik bekezdésének utolsó szava, a »mellőzheti« szó elé szurassék be a következő hat szó: »a népjóléti és munkaügyi minister jóváhagyásával.« így a bekezdés utolsó mellékmondata igy fog hangzani: »és a bérhatár megállapítását a népjóléti és munkaügyi minister jóváhagyásával mellőzheti.« Indokolásul bátor vagyok hivatkozni Vass minister urnák tegnap elhangzott szavaira, A minister ur megállapította, ^ hogy szociális okokból a bérhatár megállapításának mellőzése indokolt bizonyos intézeteknél, mert hiszen csak növeli azoknak az intézeteknek teljesítőképességét az, ha az intézetek élén álló vezetőemberek résztvesznek járulékaikkal a biztosító intézet terheiben. A minister ur azonban ezt a részvételt nemes kötelességének tekintette és olyan formában állitotta oda, hogy elvárható az illetőktől, hogy e tagjárulékok ellenértékeként a szolgáltatásokat nem veszik igénybe. A minister ur megállapítása szép formában egyenesen kötelességévé teszi a bérhatárokon felüli vezetőembereknek a biztosító intézetekben való részvételt és ezt úgy állítja oda, mint szociális kötelességet. A valóságban azonban, sajnos, gyakran azt látjuk, hogy az, illetők nem tekintik ezt nemes kötelességnek, hanem a segélyeket, amelyekre nem szorulnak rá, mégis igénybe veszik. Amikor megnézem a 93. §-ban e biztosító intézetek sorrendjét, látom, hogy ezeknek legnagyobb része állami intézmény. Én az állami intézményeknél a legmesszebbmenő határig elmennék a biztosítás lehetőségének keresztülvitele érdekében, bár a segélyekre itt is sokan nem szorulnak rá. Látom azonban, hogy a biztosító intézetek között vannak olyan intézmények is, például a magánbányatárspénztárak, magán-közlekedési vállalatok, amelyeknek igazgatói és vezető emberei rendkívül magas illetményben részesülnek. Ezektől kétszeresen rossz néven venném, ha ezek igénybe vennék a segélyezést és a kedvezményeket. Szeretném, hogy ez intézetekre tétessék kötelezővé a bérhatárnélküliséghez a népjóléti és munkaügyi ministerium jóváhagyása, hogy azután azokban az esetekben, amikor ilyen visszaélések tűnnek fel, a ministernek módja legyen a jóváhagyást és hozzájárulást bármikor visszavonni. KÉPVISELŐHÁZI NÀPT4X V. ülése 1927 június 18-án, szombaton. 403 Kérem a javasolt szöveg elfogadását. (Helyeslés jobbfeiől.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Kjépviselőház! A javaslat ezernyi sérelme körül talán ebben a 3. §-ban van az alkalmazottakra vonatkozó legkardinálisabb sérelem: a bérhatár kérdése. Ez különösen akkor tűnik ki, ha ezt a szakaszt összevetjük a 16. §-szal, amely megállapítja, hogy a biztosított javadalmazásába Számit /a lakáspénz, a drágasági pótlék, a túlórapótlék, a fizetést kiegészítő állandó közlekedési költség, a jutalom, a jutalék és más egyéb dolog. Ha ezeket a külön jutalmazásokat az alkalmazottak fizetésébe beszámítjuk, igen-igen nagy alkalmazotti réteg fog a bérhatáron túlesni és a bérhatár megállapításának következménye Képen a biztosítási kötelezettségből kimaradni. Főleg azonban azért sérelmes a szakasznak ea a megállapításai inert — amint már Györki képviselőtársam is előttem elmondotta, de magunk az általános vitánál már többször leszögeztük — az évi 3600, illetőleg havi 300 pengő összeg nem az az összeg, amely után már örökös egészségre ítélnek kell lennie az alkaV' ••>•-•>cvik, nem az az összeg, amelyből egy családos' alkalmazott, orvost és gyógyszerellásást biztosithat a maga és családtagjai számára. Azonkívül azt is elmondottuk, hogy maguk a pénztárák is tiltakoznak a bérhatár ilyen alacsonyan való megállapítása ellen, merit épen a legjobban fizető és legjobb erőben levő, a betegségtől legkevésbé látogatott rétegeket zárja ki a .bérhatár alaosonysága a biztosításból. A pénztárak számára is sokkal helyesebb volna és ezért a pénztárak is inkább azt követelnék, hogy ez a bérhatár ennél jóval magasabb összegben állapíttassák meg. En még annak is ellene vagyok, hogy egyáltalában bérhatár állapittassék meg az alkalmazottakra vonatkozólag. Az orvosok tiltakozásával, az orvosok ellenérveivel épen eleget és épen eléggé kimerítően foglalkoztunk már eddig is. Itt újból meg kell jegyeznem, hogy a 301 pengős fizetéssel bíró alkalmazott semmiesetre sem fogja az orvosok pacienturáját növelni. A 301 pengős fizetésű alkálim hittak kénytelenek lesznek a kórházak, a klinikák ingyen rendeléseire vonulni, (Csilléry András: ott is pénzért rendelnek!) ahol azonban gyógy•ellátást és egyéb segédeszközöket, nem kannak, úgyhogy ki vannak téve annak, hogy bajukat, betegségüket megállapítják ugyan, de ajzt gyógyítani gyógyszer hiányában nem tudják. A 3. §-nak harmadik bekezdése mutatja, hogy ez a szakasz mennyire alkalmazottellenes. Ez a bekezdés azt mondja, hogy a különálló betegségi biztosító intézetek más bérhatárt állapithatnának meg, sőt a bérhatár megállapitását egyáltalán mellőzhetik. Ezek a különálló betegségi biztosító intézetek tehát, amelyekben az állami tisztviselők vagy egyéb tisztviselők vannak biztosítva, indokolatlanul kedvezményezett helyzetben jutnak ezekkel a jelentékenyen rosszabbul fizetett magánalkalmazottakkal szemben. Az előttem szóló képviselő ur azt mondotta egyik mondatában, hogy ő az állami intézetekkel szemben elmegy a megértés legmesszebbmenő határáig. Rendben van. Fogadjuk el ezt a megállapítást, csak nem tudom, milyen jogon vagy milyen megokolással zárják ki akkor ugyanazt a megértést a magánalkalmazottakra vonatkozólag? Van azután ennél a szakasznál egy harmadik megállapításunk. Ez a szakasz 8-ik bekezdésére vonatkozik, ahol belföldi vállalatoknak 59
