Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-70

404 Âz országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1927 június 18-án, szombaton. külföldön dolgozó munkavállalóiról van szó. Ez a bekezdés megállapítja, hogy az ott alkalmazott magyar honosok csak akkor esnek biztosítási kötelezettség alá, ha a munkahely államának törvényei szerint betegség esetére nem biztosítottak. Én ezt elegendőnek nem találom. Itt is szükségesnek tartanék egy meszszebbmenő megállapítást, mégpedig azt, hogy abban az esetben is biztosítási kötelezettség alá esnek, ha annak az államnak törvényei szerint ugyan biztosítási kötelezettség alá esnek, de ezek a hiztositási rendelkezések a jelen törvény rendelkezéseinél az alkalmazottakra nézve kedvezőtlenebbek. Az elmondottak alapján tehát három módosítást nyújtok be a szakaszhoz. Az egyik, hogy javaslom a 3. § második bekezdése a bérhatárra vonatkozó részének teljes törlését. (Györki Imre: Ha a minister lehet biztosításra kötelezett, akkor lehet a szegény magántisztviselő is bérhatár nélkül!) Az én nézetem szerint is valószínűleg több fizetése van a ministerelnöknek és az Államvasutak elnökigazgatójának, mint a 30 pengős havi fizetésű magántisztviselőnek, (Györki Imre: Csak a szolidarizmus jegyében haladjunk!) ugy, hogy az valószínűleg meg tudja fizetni >az orvost, akire alkalomadtán szüksége van. Második módosításom a következő: A harmadik bekezdésnél »A különálló betegségi biztosító intézeteknek« után következő rész: »ide nem értve a Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézetet«. törlendő. Az illető bekezdés ezek után igy szólna: »A különálló betegségi biztosító intézeteknek alapszabálya más bérhatárt állapithat meg és bérhatár megállapítását mellőzheti.« Harmadik módosításom pedig a 8-ik bekezdésre vonatkozik. Az utolsó mondat elé, tehát a »betegség esetére nem biztosítottak« szavak után beiktatandók a következő szavak: »vagy 'az illető állam betegségi és balesetbiz- ' tositáiSÍ rendelkezései a jelen törvény rendelkezéseinél a munkavállalóra kedvezőtlenebbek. Ezt a tényt a népjóléti ministerium félévenkint felülvizsgálandó táblázatos kimutatásban tartozik nyilvánosságra hozni.« Nem valószinü, hogy ilyen táblázatos kimutatásra egyáltalában szükség lesz, mert ha a körülöttünk levő államok szociális törvényhozását néziem, nem nagyon találok olyat, ahol a munkavállalóra nézve a betegségi biztosítás kedvezőtlenebb, mint nálunk, de ha esetleg vannak, annál inkább szükséges ezt a kimutatást kiadni, mert ezzel aztán országvilág előtt dokumentáljuk, hogy van valami a szociális biztosításban nálunk, ami másutt ennél kedvezőtlenebb. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Hogy én ennél a szakasznál szintén hozzászólok, az főképen azért történik, mert itt a népjóléti minister ur és a bizottság többsége engedett az orvosok kívánságának, akik azt hiszik, hogy az exisztenciájukat veszélyeztetné, ha ez a szakasz bérhatár nélkül állapítaná meg az illető kategória, a tisztviselők, a .művezetők, kereskedősegédek stb. igényjogosultságát. Kekem, aki minden szerénytelenség nélkül mondhatom, ezt a kérdést annyira tanulmányoztam, hogy valamit én is értek hozzá, az a véleményem, hogy az orvos urak nem helyesen fogják fel saját érdekeiket. Az orvos uraknak meg kellene barátkozniuk azzal a helyzettel, amely ezen a téren fennáll. A helyzet ugyanis az, hogy ma az orvos a pénztár nélkül alig tud már boldogulni, hacsak nem tanár vagy spcialista vagy nem olyan régi orvos, aki már tudott magának olyan pácienskörletet szerezni, amellyel már biztosította megélhetését. A mai generáció azonban, amely ma nő fel és a fiatalabb orvosok, ha nem is a kezdők, ismétlem, a pénztár nélkül boldogulni nem tudnak. Tehát ha ez igy van, kérdem orvos-képviselőtársaimat, mi értelme van annak, hogy szűkítsünk itt bizonyos kategóriákat bérhatár felállításával, úgyhogy, olyanok is elessenek a betegség esetére való biztosítástól, akik bizony rászorulnak. Vegyük a 3600 pengős évi, illetve 300 pengős havi fizetést vagy keresetet. Vájjon ez már olyan magas kereset, amelyből egy családapa polgári megélhetést tud magának biztosítani? Kérdezem az orvos urakat, kik érveléseikkel e mellett a bérhatár mellett okoskodnak meg tudnak-e Ők ilyen fizetésből élni? (Zaj a jobboldalon.) Erre ném-mel kellene feielniök. Ha arról van szó, hogy egy banknak a vezérigazgatója ne tartozzék azokhoz, akik itten a pénztári tagság révén ingyen orvossághoz és orvoshoz jutnak, ez rendben van, de a 3600 pengőnél, ugyebár, még nem következnek a bankigazgatók? Akkor tehát olyanokat zárunk ki, akik erre rászorulnak s akiknek megélhetése nincs annyira biztosítva, hogy ők fizetésükből a mai drágasági viszonyok közepette orvosságot és orvost is tudnának maguknak biztosítani. Az orvcs urak abban hibáznak, hogy nem számolnak a fennálló helyzettel. Ha ma létesülne az első betegsegélyző pénztár, akkor ezt az álláspontot meg lehetne érteni, hiszen megvolt ez az állásfoglalás 1891-ben is, de miután a betegsegélyző pénztár már megvan s miután a viszonyok változtak, kell, hogy az orvos urak is számoljanak a fennálló helyzettel, amelyen változtatni ma már nem is lehet. Hiszen a betegpénztáraknak eddigi kiterjedése olyan arányú, hegy — ismétlem — ha az orvosok nem tudnak bejutni a pénztárhoz orvosoknak, akkor exisztenciájuk lehetetlenné válik. Épen ezért a magam részéről alátámasztom azt az indítványt, amelyet Kéthly Anna t* képviselőtársam terjesztett be arra vonatkozólag, hogy a korhatárt egyáltalában töröljük el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Képviselőház! A bérhatár megállapításánál, amint a bizottságban ez a kérdés behatóan megtárgyaltatott, abból az alapgcndolatból kell szerény nézetem szerint kiindulni, hogy a biztosítási javaslat egészségügyi juttatásait legelsősorban olyan gazdaságilag védtelen és elhagyatott rétegek részére kell biztosítani, amelyek erre igazán rászorulnak és amelyek egyébként nem tudnák a maguk erejéből a legszükségesebb egészségügyi védelmet sem maguknak biztosítani. Kifogás tárgya lett ez a 3600 pengős bérhatár. Ennek megítélésénél méltóztassanak megengedni, hogy hangsúlyozzam, hogy a papirmillió koronás korszakból ránkmaradt úgynevezett nagy számok őrületéből lassanként ki kell józanodnunk. (Ugy van! Ugy van!) A kis. számok iránt annyi éven keresztül elveszítettük érzékünket. Ez az évi 3600 pengő jelent havi 300 pengőt. Ha leszámítom ebből azt a 16% különbséget, amely fennáll az arany-