Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

BÖ Az- országgyűlés képviselőházának gyarországon, addig lehet konjunktúrát csinálni, de ha majd a kamatokat kell fizetni, akkor jön az erős katzenjammer és akkor a fejünkhöz fogunk kapkodni. A helyes tőkeképződés lehetőségét ellenben ! elzárja a kormány a maga gazdasági politikájával és igy a nagy tömegek további leszegényedését idézi elő. Mielőtt azonban erre rátérnék, engedjék meg, hogy még egy kérdést vessek itt fel, amelyet Haller t. képviselőtársunk itt érintett, amely szintén szociális vonatkozású, a kivándorlás kérdését. Méltóztatnak tudni, hogy Magyarország nagy kontingensét szolgáltatta az Amerikába kivándorolt embereknek. A világháború előtt az amerikai kivándorlás hullámvonalakban ment. Élénken emlékszem arra, hogy 1906 előtt a mezőgazdasági lakosság kivándorlása aránytalanul nagy volt, csak 1906 után, amikor az első önálló magyar vámtarifát megcsinálták, amikor megszűnt a 6 forintos búza és a búza ára kissé emelkedett és igy emelkedett a részes aratók jövedelme is, a mezőgazdasági lakosság kivándorlása kissé lecsillapult; volt, de nem volt olyan nagyarányban. De láthattuk, hogy az ipari konjunktúra hullámzása szállította le a kivándorlók nagy számát. 1910-ben például a vagongyárak majdnem mind kénytelenek voltak megállni és a munkások, nem tudván Magyarországon elhelyezkedni, kivándoroltak. Volt tehát békeidőben is kivándorlás Magyarországon, de nem volt olyan nagyarányú. Eltekintve azonban a morális kártól, amely abból származott, hogy úgyszólván majdnem minden kivándorló teljesen elveszett az ország számára, valami haszon mégis származott ebből, amennyiben Amerikából dollárok jöttek be Magyarországra, amelyek azután javítottak a fizetési mérlegünkön. Fizetési mérlegünk igen tekintélyes részét képezte az az összeg, amelyet Amerikából küldtek, mint ahogyan Olaszország fizetési mérlegét nagyban javitják azok az összegek, amelyeket a latin-amerikai államokban és az egyéb gyarmatoikon élő olasz kivándorlók küldenek haza. Ez a háböru óta, s különösen az utóbbi esztendőkben, teljesen elapadt, az Amerikából jövő pénzek igen kicsire zsugorodtak össze;, úgyhogy már észrevehetően fizetési mérlegünket sem javitják. Ellenben a kivándorlási vágy ma is megvan, azzal a különbséggel, hogy véreink nem Észak-Amerikába vándorolnák ki, hanem kénytelenek kimenni Kanadába, Braziliába és az utóbbi időben különösen Kis-Ázsiába és Franciaországba. Az ezek által küldött pénzektől nem várhatjuk fizetési mérlegünk javulását, mert hiszen az általuk küldj)ti összegek nem olyan nagyok, hogy valami érzékenyen befolyásolnák fizetési mérlegünket. Kétségtelen azonban, hogy Magyarországon van mintegy 1,20.000 olyan ember, aki teljesen nincstelen, földnéküli s ezeknek legnagyobb irésze, 60%-a, ha lehetővé volna téve a kivándorlás, minden további nélkül kivándorolna Magyarországból. Nagyon súlyos vád ez a mai uralmi rendszer ellen, hogy egy 8 milliónyi lakosságú országban 1,200.000 olyan ember van, ajkiknek 60%-a mindem további nélkül kivándorolna az országból és nem veszítene vele semmit. (Ellenmondások a balközéven.) Igaz, tessék elhinni, hogy iaz 1,200.000 nincstelen magyar emberből 60% egy év alatt kivándorolnál, ha megvolna a kivándorlás lehetősége. Mindezt ennek a helytelen és egyoldalú osztályuralomra alapított gazdasági rendszernek tudhatjuk be. At. képviselőtársaim közül többen a föld58. ülése 1927 május 31-én, kedden. reform kérdést is emiitették, különösen Erdélyi Aladár t. képviselőtársam nagyon emlegette, hogy milyen áldásos volt a földbirtokreform. Leszek bátor errenézve pán dolgot elmondani. Az imént beszéltem arról, hogy az állam (menynyi pénzt költ idegen hirlaptudósitók fizetésére, hogy azok a ímagyar kormányzati rendszerről kedvező cikkeket Írjanak. De ugy látszik, nem minden külföldi ' hirlapiró reflektál arra, hogy ilyen módon pénzt keressen, mert vannak közöttük olyanok is, akik pénz nélkül is írnak Magyarországról, ezeket azonban a Magyar Távirati Iroda nem említi meg. Ha kint Glasgow-ban, Aberdeen-ben, Skócia északi részében egy újságban gróf Bethlen Istvánról egy nagyszerű cikk jelenik meg, másnap ökölnyi betűkkel hozza a Magyar Távirati Iroda, mint a külföld megnyilatkozását a magyar konszolidációról. Ellenben egy igen előkelő lapban, a Foreign Affairs májusi számában megjelent egy cikk »Paraszt paradicsom« címen. Nem kívánom az egész cikket felolvasni, hanem csak egy részét, hiszen t. képviselőtársaim valószínűleg olvasták ezt. (Olvassa): »Magyar bírálóm elég oktalanul a földreformot is megemlíti. Hogy állításait alátámassza, a legnagyobb léleknyugalommal pusztít el 1 milliót csonka Magyarország lakosságából, ahogy a magyar államférfiak ma hazájukat nevezik. Azt írja: »amióta a földreform-törvény hatályba lépett, a földbirtokosok száma 620.000-ről 840.000-re emelkedett s valószínű, hogy a reform végrehajtása után meg fogja haladni az 1 milliót-« Nincs tehát még 1 millió, csak 840.000, de ez a 840.000 is csak papiroson van! (Tovább olvassa):, »Amire ez a nap elérkezik, valóban sok minden történhetik. Csakhogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság munkája még ez évben véget ér, anélkül, hogy a. »gyökeres« földreformot végrehajtotta volna és a kisbirtokosok száma akkor sem fogja elérni az 1 milliót.« A cikk többi részét nem kívánom felolvasni, eléggé destruktiv ez is. Ha ezt valaki Magyarországon írná meg, akkor nemzetgyalázásértl bíróság elé állítanák az illető atyafit és elvennék a kedvét attól, hogy mégegyszer ilyen cikket merészeljen irni — bár a cikk minden sora igaz, és nincsen benne túlzás. Csináltak tehát egy földbirtokreformot, de nem oldották meg a kérdést. Méltóztassanak elmenni valamelyik alföldi városba és méltóztassanak megállani az embervásáron. Az ember szive sajog, amikor látja a sok nincstelen embert, akik azt várják, hogy elhívják őket munkára. Németországban is csináltak földbirtokreformot, de több felelősségérzettel és gondoskodtak arról, hogy ott, ahol emberfelesleg van, az levezetést találjon és az emberek földhöz jutva dolgozhassanak. Ezzel szemben mit látunk Endrődön, ebben az egészen színmagyar községben, amelynek az egyik kurzusapostol a plébánosa, volt képviselőtársunk, Csernus Mihályi És még ott, Endrődön is, kommunista lázadást fedeztek fel. Egy pár szegény, nincstelen ember a szőlők alatt arról beszélt, hogy milyen borzasztó a helyzete a földmunkásnak, a faluszegényeinek: s ezt kinevezték kommunista-lázadásnak. Nekem volt alkalmam beszélni a község jegyzőjével, egy odamenekült székely emberrel, aki azt mondotta: tessék nézni, most jön nem sokára a publikáció vasárnap a templom után, tessék megnézni, kik állanak itt!« —- Annyi rongyos embert nem igen láttam még együtt, mint itt. Csoda-e, ha ezek kö-