Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

Az országgyűlés 'képviselőházának 58. ütése 1927 május 31-én, kedden. 31 zött a bolsevizmus terjed, csoda-e, ha lázadúsra adják a fejüktt, csoda-e, ha kaszát kapát szeretnének ragadni, hogy végigveríenek aizokon, akik nem teszik lehetővé számukra, hogy munkát kaphassanak vagy egy kis földhöz jutva, maguknak és gyermekeiknek kenyeret szerezhessenek*? ! Elhibázott politika ez, amelynek szelleme végigvonul az egész magyar életen. Hogy nem mindenütt gondolkodnak igy, erre nézve leszek bátor két dolgot szembeállítani. Nemrégiben a svájci köztársaság elnöke beszédet tartott a gazdasági demokráciáról. Ebben a beszédében többek között a következőket mondja (olvassa): »Az a nép, amely nem képes minden polgárának az életstandard

1 bizonyos magasságát biztosítani és neki betegség, rokkantság, aggkor és korai halál esetére bizonyos védelmet nyújtani, nem demokratikus.« Nálunk most sokat szavalnak a demokráciáról. Legutóbb is Zalaegerszegen a t. ministerelnök ur beszélt, fenhangon arról, hogy hogyan is értelmezi ő a szabadságot, hogyan is értelmezi ő a demokráciát. Sokat hallunk beszélni arról, hogy nemzeti demokráciát akarnak csinálni Magyarországon, nem osztályharc alapján álló demokráciát, hanem nemzeti demokráciát. Hát ez a nemzeti demokrácia valahogyan hasonlit ahhoz a bicskához, amelynek nincs pengéje, de a nyele is hiányzik, mert a gyakorlatban azt látjuk, hogy Magyarországon nem biztosítják minden állampolgárnak az életstandíard lehetőségét, nálunk neon biztosítanak rokkantság, aggkor, korai halál és munkanélküliség esetére senkit és a kizsákmányolás ellen sem nyújtanak védelmet, tehát nem is vagyunk jogosultak arra, hogy valami nagyon beszéljünk a demokráciáról, mert a demokráciát nem a szavak, hanem azok a cselekedetek mutatják, amelyek segítséget és védelmet nyújtanak. Hogy mit jelent a gyakorlatban a nemzeti demokrácia, erre nézve egy pár számadattal szolgálok. 1923-ban, a legnagyobb infláció idején, a budapesti munkásság — keresztényszocialista és szociáldemokrata egyaránt — küzdött azért, amit Németországban és Ausztriában a munkások megkaptak, nevezetesen, hogy a béreik indexszerü fizetését biztosítsák, ezt nálunk is emeljék törvényerőre, itt is valósítsák meg. Ebben az irányban akkor pártunk részéről interpelláció is hangzott él s ha jól emlékszem, az interpellációra felelve a ministerelnök ur a Ház többségének tapsai között kijelentette, hogy nem lehet ezt az indextörvényt megvalósítani, mert akkor Magyarország Ausztria sorsára jut, ő pedig nem engedi Magyarországot Ausztria sorsára juttatni. Ennélfogva nem lett indextörvény és mert nem lett indextörvény, a kapitalisták ezt az alkalmat kihasználták arra, hogy aránytalanul leszorították a béreket és mire bekövetkezett a magyar korona stabilitása, Magyarország ipari munkássága itt állott példátlanul alacsony munkabérek mellett. S miután a korona stabilizációjával egyidőben bekövetkezett a dekonjunktúra, nem volt mód, alkalom és lehetőség arra, hogy ezeket a siralmasan alacsony béreket valamivel feljavítsák. A ministerelnök ur tehát akarva, nemabarva a kapitalistáiknak szolgálatot tett, segítette őket abban, hogy lenyomják a munkabéreket, segítette őket abban, hogy a színmagyar lakosság nagyrésze éhes koldus módjára leszegényedjék és nyomorékká váljék. Ezzel szemben Németországban, annak ellenére, hogy ott is romlott a német márka, sőt a német márka példátlanabbul zuhant le, mint a magyar korona, mégis az indextörvény behozatalával lehetővé tették a munkásságnak azt, hogy a munkabérét valamiképen megtarthassa és nivellálhassa. Ennek eredménye azután számszerűleg a következőkben jut kifejezésre. Elöljáróban megemlíteni kívánom, hogy az élelmiszerárak Németországban márkáról pengőbe átszámítva nem drágábbak, mint nálunk; ami talán drágább valamivel Németországban, az is legfeljebb 5—6 percenttel drágáblh Ez a marha- és a birkahús, ellenben a sertéshús nem drágább, hanem egyes viszonylatokban olcsóbb, mint nálunk. Évenként járok egynéhány hétig Németországnak ipari vidékein, tehát ismerem a viszonyokat. A ruhanemüek nem drágábbak, sőt olcsóbbak, mint nálunk s amellett jobb minőségűek. A lakások, ha valamivel drágábbak is Németországban, de aránytalanul lakályosabbak, mint nálunk, mert hiszen a német munkások túlnyomó része nem lakik egyszoba-konyhás odúban hatodmagával, mint nálunk. Egyszóval az életviszonyok Németországban a munkásra nézve nem drágábbak, mint Magyarországon. A munkaidő Németországban általában 8 óra, egyes kivételes esetekben, amikor ezt a kormány megengedi, felemelkedhetik a munkaidő heti 52 órára, de napi 12 órás munkaidő, hetenként 72 órai munkaidő, mint nálunk, Németországban nincs. Erdélyi Aladár t. képviselőtársam aposztrofálta itt egyik képviselőtársunkat, Biró Pált, mondván, hogy bár minden munkaadó lenne olyan, mint a Rimamurányi vezérigazgatója, (Erdélyi Aladár: Azt mondottam, hogy amit azon a gyártelepen láttam a munkásjólét terén, az a legnagyobb tiszteletet érdemli!) Engedje meg a t. képviseő ur, hogy megmondjam, hogy aki azt megteremtette, azt mint hazafiatlan betyárt a kurzus elkergette állásából. Az nem a Rimamurányinak érdeme és nem a Biró-családnak érdeme, hanem egy igen derék magyar ember, Lázár Zoltán érdeme, akit azután a kommün bukása után teljesen ártatlanul és irigységtől hajtva, mint hazafiatlan embert, küldtek nyugdíjba. Arról az eredményről tehát a vezérigazgató ur egyáltalában nem tehet. (Erdélyi Aladár: Olyan színházat építettek, hogy Pestre is beillenék!) Ez igaz, de telik a 12 órai munkaidő mellett és. a silány bérek mellett, amelyeket ott fizetnek! De maradjunk Németország és Magyarország béreinek összehasonlításánál s rögtön meglátjuk, hogy mennyire igaza van az öreg Marxnak. A Munkaügyi Hivatal hivatalos kimutatásában jelent meg ez, a másik pedig, amelyik Magyarországra vonatkozik, a kormány hivatalos jelentése, amely ugyancsak a Munkaügyi Hivatal kimutatásában jelent meg, tehát mindkettő hivatalos és nem szociáldemokraták által összeállított statisztika. Azt mondja ez, hogy Németországban egy bányamunkás átlagos heti keresete 5118 századrész márka, — egy márka tudvalevőleg 17.500 korona — Magyarországon 33 aranykorona, vagyis békekoronákban, ami jobban megfelel, 2880 korona. A vas- és fémmunkásoké Németországban 45-64 márka, Magyarországon 25-80 korcna. Mindig aranykoronáról beszélek. Az épitőmunkásoké Németországban 55-03 márka, Magyarországon 21*5 korona. A famunkások keresete Németországban 46-49 márka, Magyarországon 24-2 korona. így lehetne végig felemliteni az összes szakmákat. Kérdem a t. Képviselőházat, ezekben a számokban nincs-é benne az általános titkos