Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-69
366 r Àz országgyűlés képviselőházának 6 kasok segítségére kell menni, a munkások Önerejükből csináltak és létesítettek olyan intézményeket, amelyek hivatva voltak a betegségbe jutott munkásokon segiteni. Az abszolutizmus alatt alakultak ilyen hasonló egyesületek ugy Pesten, mint Budán. Ezek közül csak néhányat leszek bátor felemlíteni, amelyeknek történetét kitűnően ismerem. Pl. a budai kapások túlnyomórészt bérmunkások voltak, hiszen mindenki tudja, hogy vajmi kevés önálló szőlőtulajdonos volt köztük addig, amíg Budán a filoxera meg nem ette a szőlőket. Ezek a szegény bérmunkások, ezek a kapások már az abszolutizmus idejében, 1850-ben egymás után alakítottak ilyen betegsegélyző egyleteket. Nem akarok blaszfémiát elkövetni, de kénytelen vagyok felemlíteni, hogy az egyiket Szent Noé Egyletnek nevezték ; nem tudom, hogy kano^ nizálták-e Noét, de bizonyos, hogy Szent Noé Egyletnek nevezték ezt a kapásegyesületet, amelynek szimplán az volt a célja, hogy betegsegélyt adjon és haláleset esetén bizonyos temetkezési segélyt, hogy a szegény kapást el lehessen temetni. Ennek a Szent Noé Egyletnek alapszabályai igen élénken emlékeztetnek az osztályharcra, amennyiben azokban ki volt mondva, hogyha közülök valaki átmegy a polgári osztályba, a Bürgerstandba, akkor az alapszabályok szerint törölni kell őt, mert az egyesület esakis bérmunkásokat fogad be. Az abszolutizmus, a legnagyobb elnyomatás idejében is törekedtek tehát a munkások olyan intézményeket teremteni maguknak, amelyek hivatva vannak betegség vagy halál esetén valamilyen támogatást nyújtani. Az ipari élet fejlődésével azután 1870-ben megalakult Pesten az Altalános Munkásbetegsegélyző Pénztár. Ennek az egyesületnek alapitói túlnyomórészben lassaleanus szociáldemokraták voltak. Tudvalevőleg Lassale elgondolása szerint a társadalmi együttműködés, az egymással, egymásért való működés a legerősebb hajtóereje a munkásmozgalomnak. Lassale volt az, aki a szövetkezeti mozgalmat, különösen a termelő-szövetkezeti mozgalmat propagálta és lassaleanus szocialisták alapították meg Németországban, Ausztriában és nálunk is ezeket az önsegélyző egyesületeket. Ez a * munkásbetegsegély ző pénztár is lassaleanus szocialisták alkotása volt. Nem kértünk senkitői semmit ; nem kértünk sem az államtól, sem a fővárostól támogatást, egyesületünk mégis fejlődött, gyarapodott s 1891-ben, amikor az első munkásbiztositási törvényt a törvényhozás megalkotta, ennek az egyesületnek már 54 fiókja volt, több ezer taggal. A saját erejéből létesitett sebészeti kórházat, ambulatóriumot a saját erejéből létesített vizgyógyintézetet, úgyszólván az elsőt az országban, saját erejéből létesitett tüdőbetegszanatóriumot Szentendrén, amely, bármlyen primitiv is volt, mégis mint úttörő intézmény a tüdőgyógyitás terén elismert volt. Arra nézve, hogy ennek az egyesületnek működése, ennek kórháza milyen volt, legyen szabad felemlítenem, hogy amikor a kórház működése megindult, Budapest akkori polgármestere, Gerlóczy és Patrubáuyi főorvos a kórházat megvizsgálták és abban a jelentésükben, amelyet a főváros közigazgatási bizottságához intéztek, azt mondják, hogy (olvassa): »A rendelkezésre álló szűk hely dacára a kórház higiénikus berendezése és felszerelése a modern betegápolásnak és az egészségügyi kívánalmaknak mindenképen megfelel.« Méltóztatnak tehát látni, hogy igen szerény eszközökkel, állami támogatás nélkül megalapítottuk és naggyá fejlesztettük ezt az intézményt. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a munkáltatókkal igen szívélyes és jó viszonyt teremtettünk meg, mert az alakulás után, amikor már megerősödött az egylet, az akkori nagyobb válla'. ülése 1927 yunius 17-én, péntekért. latok Önként beíratták az egyesületbe munkásaikat: elsőnek a Hengermalom, amelynek igazgatója Burchard-Bélaváry, aki főrendiházi tag lett, nagy szeretettel emlékezett meg az egyesületről, a Ganz-gyár akkori igazgatója, úgyszólván megteremtője Meehwart halála napjáig élénk érdeklődéssel kisérte ennek az egyesületnek működését, az öreg Wörner, Haggenmacher egymásután Íratták be agyárak, a malmok és nyomdák munkásait az egyesületbe, anélkül, hogy az igazgatásban részt kívántak volna venni, sőt Meehwart akkor, amikor felajánlották neki. hogy az igazgatóságban vegyen részt, kije'entette, hogy ez a betegsegélyezés tisztán a munkások belügye, abba egyáltalán nem kíván beleavatkozni, mert az a meggyőződése, hogy ha a munkások ezt maguk csinálják, nagyon jól fogják csinálni, legalább a felelősség is az övék. Az orvos-kérdés sem okozott ott semmiféle különösebb bajt. A régi munkásbetegsegélyző pénztárban ugy 1891 előtt, mint 1891 után is nagyon szivélyes volt a viszony az igazgatóság és az orvosok között. Ennek az intézménynek maga az egész bürokráciája nagyon primitiv és egyszerű volt, hiszen méltóztatnak tudni, hogy alig eery pár személyből álló hivatalnoki kar igazgatta ezt az intézményt. Az orvosokkal nagyon szivélyes viszonyban voltunk és büszkeséggel emlitem, hogy épen ezzel a pénztárral kapcsolatos működés során ismerték meg az orvosok a szociálhigiénét, a hivatás-betegségeket, azokat a kóros tüneteket, amelyek főképen a munkásosztály specialitásai. Legyen szabad felemlítenem, hogy az orvosi kar közül igen előkelő és neves orvosok kerültek ki, igy megemlítem Lévay dr.-t és Mór Mihályt, akik ebben a pénztárban kezdték meg működésüket. Az intézet tehát minden különösebb támogatás nélkül igen szépen fejlődött. Legyen szabad felemlítenem, hogy ugy az 1885-iki kiállításon, mint az 1896-iki milleniumi kiállításon ezt az intézményt közhasznú tevékenységéért és működéséért kitüntették. Az intézmény végig szociáldemokraták kezében volt. akik nagyon sajnálták ennek az intézménynek a kerületi pénztárba való beolvasztását. Hogy az akkori szociáldemokraták mennyire nem gondoltak arra, hogy ilyen nagyarányú intézményt kell teremteni, hogy arra sem gondoltak, hogy az 1891-es törvényt ők provokálják, vagy forszírozzák, arra nézve jellemző az első szociáldemokrata kongresszus, amelv 1890. évi december hó 7-én és 8-án tartatott ; annak szociálpolitikai követelései között egyetlenegy szó sincsen arról, hogy ők követelnék a kötelező munkásbiztositást. Szó van ott a 8 órai munkaidőről, a 14 éven aluli gyermekek munkájának betiltásáról, a 14—18 év közötti munkások hat órai munkaidejéről, a nők és gyermekek éjjeli munkájának megtiltásáról, 36 órai vasárnapi munkaszünetről, kamarákról, a truck-rendszernek megszüntetéséről, de kötelező munkásbiztositásról ott szó nem volt. Az 1891-iki reform nekünk semmi jót nem hozott, illetőleg nekünk, mint pártnak, mint munkásosztálynak nem hozott olyasvalamit, amit nekünk hozsánná-yal kellett volna üdvözölnünk, mert hiszen mi a saját erőnkből mindazt megteremtettük, amire szükség volt, és ha a továbbfejlesztés lehetősége meg lett volna e nélkül az állami beavatkozás nélkül is igen jó és célszerű pénztárt tudtunk volna magunknak alkotni. Eltérőek lehetnek a vélemények abban a tekintetben, hogy melyik a praktikusabb. Én ma, érett ésszel bflátom, hogy ez a centralisztikus intézmény, amely a munkások túlnyomó részét felöleli, sőt minden munkást felölel, mindenesetre prak-