Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

Az országgyűlés képviselőházának, 69. tikusabb, megfelelőbb, a munkásoknak többet juttat, mint a teljesen önkéntes biztositáson alapuló pénztár. Amellett azonban, hogy ezt elismerem, legyen szabad a t. Ház figyelmét felhivnom Belgiumra. Belgiumban ilyen intézményt, mint amilyent most törvényben statuálunk, nem ismernek, Belgiumban a munkáltató biztositja a munkást baleset ellen, mert hiszen szavatossággal tartozik, ellenben betegség ellen a munkáltató nem biztositja. Aki nincs biztositva, az elmegy a legközelebbi kórházba, ahol ingyenes ápolást kap, a munkás pedig szövetkezeti alapon gondoskodik a maga biztosításáról és hogy mennyire tökéletesen gondoskodik erről, azt mindenki igazolhatja, aki valamikor Belgiumban járt. Az orvosokkal soha semmiféle differencia ott nincs. Én magam nem egyszer néztem meg, és mindannyiszor, valahányszor Brüsszelbe kerülök, gyönyörűséggel nézem meg ezt a bámulatos szép intézményt, akár a fogászatot, akár mást, amit a belga szociáldemokrata munkások teremtettek és amelyek nagyszerűen virulnak és boldogulnak. Am, ha ugy van, hogy ezt a törvényt meg kell csinálni, ha Magyarországon olyan az emberek individuális felfogása és ha az önzés, az osztálytagozódás egészen más, mint Belgiumban, ha más a magyar munkás kultúrája és kényszeríteni kell, hogy ami jó, azt elfogadja, én bele tudok törődni abba, sőt más körülmények között talán üdvözölném ezt a törvényjavaslatot, ha teljesen megfelelne azoknak a szempontoknak, amelyek bennünket szociáldemokratákat vezetnek. Konstatálni kivánom, hogy velünk szemben sem az állam, sem a polgári társadalom semmiféle kegyet nem gyakorol és a jövőben se gyakoroljon semmiféle kegyet : mi az orvos uraktól semmiféle ajándékot, semmiféle keresztényi charitást nem kérünk, mert hiszen bizonyítani kivántam azt, hogy abban az időben, amidőn Magyarországon senki sem gondolt szociálpolitikára, abban az időben, amidőn Magyarországon a munkásosztály általában egy mindenki előtt számba nem vehető tömeg volt, maguk a munkások gondoskodtak arról, hogy legyen egy intézményük, amely, ha bajba jutnak betegség esetén, halál esetén, ha kórházi ápolásra szorulnak, segítse őket, sőt özvegy- és árvasegély kifejlesztésével is gondoskodjék róluk. Ez a szempont vezette azután munkástársaimat akkor is, amikor az 1907 : XIX. te. életbelépett. Miután abból indult ki, hogy mi teremtettük meg Magyarországon a munkásbiztositás alapját, mi voltunk itt az úttörők, és miután olyan intézményeket teremtettünk meg, amelyek mintaképül szolgálhatnak, csak természetes, hogy igyekeztünk arra, hogy ebbe az intézménybe törvényadta jogunkkal élve törekedjünk bejutni, igyekezzünk az igazgatásban résztvenni, igyekezzünk mindazt megvalósítani, amit mi a munkásság érdekében jogszerűen, törvényszerűen megvalósítani képesek vagyunk. Utólag szemrehányást tenni a munkásságnak azért, hogy pártpolitikai intézményt csinált a munkásbiztositóból, nem lehet, mert először is nem csinált belőle pártpolitikai intézményt, (Ellenmondások a jobboldalon.) magának a szocíáldemokratapártnak semmi haszna nem volt abból. Tartozom itt őszintén kijelenteni, hogy sem a pártnak, sem a szakszervezeteknek semmi különösebb hasznuk nem volt abból, hogy a munkásbiztositás igazgatásában résztvettek. Övék volt a a felelősség és az a bene, hogy pár emberüket eltudták helyezni a pénztárban. Ez volt az egész. Ezért azonban az egész felelősséget viselniök kellett Hogy az igazgatásban és azzal a törekvéssel kapcsolatban, hogy az igazgatóságba bejussanak, történtek olyan dolgok, amelyek az urak szerint ma utólag nézve a dolgokat, helytelenek, ezt elismerem, de ne tessék elfelejteni, hogy ebbe ülése 1927 június 17-én, pénteken: 367 a hibába az urak is beleestek 1919-től egészen mostanáig. Mert mi a helyzet? Minden akció addig terjed, amig ellenállásra nem talál. Ezt láttuk a fehér terror idején, amely addig tartott, mig kitombolta magát, ezt találtuk a kommün idején, amikor a polgári társadalom semmiféle ellenállást nem tanúsított, tehát a rendszer kiélte magát egészen az utolsó napig-, s az összeomlott volna akkor is, ha a románok nem jöttek volna, akkor is, ha nem támadt volna nemzeti kormány, mert kiélte magát, feleslegessé vált ; összeomlott, mert maga a munkásság sem értett vele utoljára egyet. Az akció addig terjedt tehát, amig ellenállásra nem talált. Itt is csak addig terjed az akció, amig ellenállásra nem talál. Egy azonban bizonyos, hogy a munkástársadalom a pénztárba bejutva, minden becsületes törekvésével odahatott, hogy ennek a törvénynek szelleme szerint járjon el, odahatott, hogy abból a munkásbiztosításból európai nivóju intézményt teremtsen. Ezt a törekvésüket senki sem tagadhatja le, mert tényleg igyekeztek ezt megteremteni. Amellett tartozom a t. Ház figyelmét felhívni, hogy az a befolyása, amely nálunk a betegsegélyezés terén megvolt a munkásságnak, a külföldön ma is megvan és megvolt azelőtt is. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy 1913-ban az akkori kormány egyik tagjának, báró Harkányi János kereskedelemügyi ministernek felszólítására én is künnjártam Angliában, Skóciában, hogy az angol munkásbiztositási törvénynek, amely akkor uj volt, hatásait tanulmányozzam. Konstatáltam azt, hogy a balesetbiztosítási ágazatban a munkásoknak egyáltalában nem volt befolyásuk, arra nem is akartak befolyást gyakorolni, ellenben a biztosítási törvénnyel kapcsolatban létesített munkásközvetitő, különösen Skóciában, ahol a munkáspárt befolyása még nagyobb, mint Angliában, teljesen a szervezett munkásság kezén van, az igazgatótól kezdve egészen a söpörgető segédmunkásnőig ott mindenki a munkáspárt tagja volt. Magában Angliában is a munkáskÖzvetités túlnyomó részben ezek kezében volt. Csak elvétve találtam pár helyet, ahol hivatalnokemberek kezében volt, ahol a munkásság szervezetlenségénél fogva nem volt elég befolyással erre. Ha a munkásbetegsegélyezési biztositást néztem, ott ugyanazokat az állapotokat találtam. A szakszervezeteknek megvolt a joguk, hogy ilyen pénztárokat létesítsenek, a vállalkozóknak is megvolt, de mind egy egységbe voltak szoritva. Kétségtelen azonban, hogy az angol független munkáspártnak teljes értékű, teljes erejű befolyása volt a munkásbiztositásra, amint ma is megvan, kivéve azokat az intézményeket, amelyekben nálunk nincsen befolyásunk. Azokon a birósági tárgyalásokon, amelyeket nálunk létesítettek, a választott bíróságban szintén benn voltak a munkások. Magam is tagja voltam a legfőbb választott bíróságnak, a tárgyalásokon számtalan esetben résztvettem és egyáltalán nem néztem, hogy aki előttem van, szociá demokrata — vagy nem. A legtöbb esetben nem is ismertem, hogy az illető kicsoda. Én is, mint minden egyes elvtársam, aki ott benn ült a választott bíróságban, vagy a pénztár igazgatóságában, Eegyet néztünk, azt, hogy a közérdeket mindenkivel szemben megvédjük, és akinek valami járt, az azt száz százalékig megkapja. Ennél többet mi sem csináltunk. Ugyanez törlénik Németországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában. Ott ugyanolyan befolyásuk van a munkáspártoknak a munkásbiztositásra, mint nálunk vol*, semmivel sem kevesebb, sőt, ha szigorúan vesszük, még több, mert számtalan olyan hely van Csehszlovákiában, ahol szociáldemokraták az igazgatók, holott ezeken a