Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-69

360 'Az országgyűlés képviselőházának í legfőbb végrehajtója és művelője, és ha ők ezen a téren választás folytán bejuthatnak ebbe az intézménybe és az igazgatóságban és elnökségben helyet foglalnak, nem is fognak felmerülni azok az ellentétek, amelyek eddig felvetődtek az orvosi társadalom és a pénztár vezetősége között. És ha azt látjuk, hogy sohasem volt ellenállás, sem passziv ressziszteneia, sem más hatalmi ténykedés a kórházakban, bár ott sincsenek rózsás állapotok a fizetések tekintetében, ez csak annak tulaj donitható, hogy orvosi vezetés alatt állanak és orvos kezéből orvossi érzéssel és orvosi elgondolással nyújtanak azok a szolgálatok, amelyeket az egészségügyi intézmények szolgáltatnak. A magam részéről azt gondolom, hogy nem kell ennek egyszerre bekövetkeznie, de nevelni kell az erre rétermett embereket, nevelni kell olyan szukreszcenciác, amely ezeket a teendőket a későbbi időben elláthatja. A kollektiv szerződéssel kivánnék még néhány pillanatig foglalkozni, és pedig annak életbeléptével az orvosi társadalomra nézve bekövetkezett kellemetlen következményével, a nyugdíjügyében. Ebben a kérdésben sem az Országos Orvosszövétségnek, sem a pénztárnak álláspontjában nem osztozom, mert mindketten másképen magyarázzák a kérdést, mint ahogy az orvosi társadalom tulajdonképen gondolja. A pénztár azt vitatja, hogy ha kollektiv szerződés van, akkor nincs nyugdíj, tehát az orvosok nem követelhetnek nyugdíjat. De azt is meg kell állapítani, hogy ezidőszerint az orvosok közül senki sem követel a kollektiv szerződés idejére nyugdíjat, hanem csak arra az időre, amely fix fizetés mellett teljesített szolgálatot és a járulékot a nyugdíjintézetbe befizette. Másrészt vannak itt olyan özvegyek és árvák, akik a kollektiv szerződés megkötése előtt már kaptak nyugdíjat és most a papírkoronákból megélni egyáltalában nem tudnak. Az Országos Orvosszövetség is elismeri azt, hogy most nyugdíj nem jár, ezzel szemben azonban hallgat arról, hogy az általa a pénztárakkal kötött kollektiv szerződáísnél mulasztást követett el, amikor csak a nyugdíjigényt tartotta fenn, de a kérdést a pénztárral szemben nem rendezte. Sajnos, az uj törvény egyenesen feloszlatja a nyugdíjegyletet anélkül, hogy ezt a kérdést tisztázná. Nem az izgatja az orvosi társadalmat, hogy a törvény életbeléptével a 226. § értelmében mindenkit elbocsá-tanak^e a szolgálatból, hanem az, hogy az ott eltöltött szolgálati idő után járó nyugdíját, valamit az erre vonatkozó jogigényét a törvény értelmében elveszti. Hogy milyen nagy szeretet nyilvánul meg az orvosi társadalom iránt, mutatja a törvény j avaslatnak MZ ilZ intézkedése, hogy az előző 225. §-ban gondoskodnak a pénztár összes alkalmazottainak nyugdíjáról, valamint a nyugdíjas tisztviselők és az elhalt tisztviselők özvegyeiről és árváiról, sőt ezen messze túlmenően megengedik, hogy azok továbbra is tagjai maradjanak az uj nyugdíjintézetnek, akik önkéntes továbbflzetői voltak a régi nyugdíjintézetnek. Mi orvosok, nem kérünk mást, mint egyenlő elbánást. Kérjük ezt arra a 241 nyugdíjas orvosra, özvegyre és árvára kiterjeszteni, ha azokra nem is, akiket a pénztár kötelékéből elbocsátanak. Mert akiket a szolgálatban visszatartanak vagy újból alkalmaztatni fognak, ezeknek ügye ugy is rendeztetni fog. Ennek a 241 orvosi nyugdíjasnak, árvának és özvegyének nevében azt hiszem, jogos követelést támaszt mindenki azzal, hogy ez a kér\ ülése 1927 június 17-én, pénteken. dés, ha másképen nem, karitativ alapon rendezést nyerjen. Ebben a kérdésben azt mondom a t. kodifikátor urnák, a bizottsági jelentés szerkesztőjének, ez a kisemmizett szociális igazság, nem pedig az, amikor az özvegyeket és árvákat kitaszítják a pénztár nyugdíjintézetének kebeléből, hogy 387 és 1543 korona jut havi nyugdíjul, ami a villamospénzre sem elegendő. Ugy érzem, a törvény sem fogja ezt a nyugdíj kérdést eldönteni, mert a vagyonjogi felelősséget a maga teljes egészében megszüntetni nem lehet. Mutatja ezt az a körülmény, hogy bár annak idején a valorizációs törvény a pénztárt kiemelte az általános valorizáció intézkedései alól, nem tudja még rendeleti utón sem megakadályozni azt, hogy a pénztárral szemben indított nyugdíjvalorizációs perekben a munkásbiztositási felsőbiróság végérvényesen el ne marasztalja a pénztárt az orvosi nyugdíjak 50%-os valorizálásában. Érdekes, hogy a pénztár e perekben rendszerint azzal védekezik, hogy a pénztár állami intézmény, ellene a kiadott rendeletek szerint 1927. év végéig valorizációs pert egyáltalában nem lehet indítani. A nyugdíjalap, amelynek terhére a nyugdíj megállapítást nyer, külön vagyontömeg, amelyet a pénztár kezel, de anyagilag nem felelős érte. A pénztárnak nincs anyagi tehetsége, hogy a felértékelt nyugdíjat fizesse. A pénztári orvosnak a pénztárnál való elfogalaltsága nem kizárólagos foglalkozása és így a pénztártól élvezett nyugdíj sem tekinthető olyannak, amely egymagában is hivatva volna az orvos megélhetését; biztosítani. A sok egyéb felsorakoztatott érv mellett ezek a legfontosabbak, amelyekkel a pénztár a bírósági tárgyalásokon védekezni szokott. Ezzel szemben meg kell állapitonam, hogy a pénztár nem állami intézmény, sőt most sem lesz azzá, az uj törvény értelmében. Ha a pénztár állami intézmény volna, vele nem kellene most törvényes utón rendelkezni. A pénztári tisztviselők szolgálati szabályzata nem azonos az állami tisztviselőkével, sőt még az eskü sem azonos. A bíróság ezen messze túlmenően megdönti a pénztár helyt nem álló érveit, hogy a nyugdíjalap külön vagyontömeg, amelyért a pénztár nem felelős. A nyugdíjalapot a pénztár alapította. Márpedig minden nyugdíjalap egy intézmény szerves és elválaszthatatlan része, amelynek vagyona egyúttal a vállalat vagyona, kötelezettsége a vállalat kötelezettsége. A pénztár anyagi tehetségét pedig a biróság esetenként mindig mérlegelte és ennek a mérlegelésnek alapján állapitotta meg a perekben minden alkalommal a felértékelés százalékát. A biróság is a pénztárral szemben bizonyos méltányossági szempontokat mindig alkalmazott és betartott. De megállapította a biróság azt is, hogy a pénztár mint szolgálatadó igenis köteles a nyugdíjfelértékelésre irányuló jogos kérelmeket teljesíteni. A nyugdíjfelértékelés hatályának időpontja tekintetében is végleges döntést hozott a munkásbiztositási felsőbiróság. Megállapitotta azt, hogy a valorizált nyugdíj a kereset beadása előtti^ időre csak akkor jár, ha a felperes kimutatja, hogy igényeinek érvényesitésében az alperes ténykedése vagy egyéb elháríthatatlan akadály gátolta. Ez a mai helyzet és a tényleges valóság amivel számolnunk kell. Ésha a törvény ki is mondia, hogy a nyugdíjintézet feloszlik, ott va,n a kollektiv szerződés egyik pontja, amely a szerződő orvossal