Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-69
344 T Az országgyűlés képviselőházának 69. must, amely a munkáíst nem embernek, hanem gépnek, nem testvérnek, hanem, számnak tekinti, amely a munkásság hekatombáit áldozza fel, amelynek bűnei nagyobbak a szociáldemokrácia bűneinél... (Proper Sándor: Most miért nem tapsolnak? — Éljenzés és taps a jobboldalon és a közéven. — Huszár Károly: Ha csak ez hiányzik! — Éri Márton: Igaza van tökéletesen! — Propper Sándor: Néma megdöbbenéssel hallgatták! Nem szívből jött ez a taps, amelyre figyelmeztetni kellett önöket! — Huszár Károly: Dehogynem! — Homonnay Tivadar: Teljes együttérzéssel hallgatjuk! — Igaz! Ugy van! a középen és a baloldalon. — Zaj a széísőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Homonnay Tivadar: Nagyon jól megmondta tegnap a pénzügyminister ur! Ha minden minister ugy beszél, mint ő tegnap a Dunagőzhajózási Társaságról beszélt, akkor megszűnik ez az állapot. — Igaz! Ugy van! Helyeslés balfelől.) Griger Miklós: A közgazdaságnak, az államnak, a kereszténységnek érdeke a szociálpolitika, de érdeke a kultúrának is. A munkásság mai szociális helyzete, amelyet beszédem elején bátor voltam ecsetelni, azt hiszem, élénken figyelmeztetett arra a veszélyre, amelyet ez az erkölcsi kultúra szempontb'ából jelent. Ám azok, akiket ez nem győz meg és nem riaszt meg, nézzék megakriminaliszjtika statisztikáját. Annak adataiból minden kétséget kizárólag kiviláglik az az összefüggés, amely a szociális, a gazdasági viszonyok és a gazdasági rend ellen elkövetett kihágáisok között fennáll, mert ez az összefüggés megvan, amivel természetesen nem azt akarom mondani, hogy én a rossz ősi forrásált nem macában az emberben látom, akármely fejlődési zóna alatt és akármilyen gazdasági viszonyok kölzött is éljen, de az is igaz, hogy a munkának, a munkaerőnek lelketlen kiuzsorázása ínséget, szellemi és fizikai piszkot idéz elő, fizikai, pszichológiai és szellemi degenerálódást okoz, az akaraterőnek és az erkölcsi ellenállásnak olyan csökkenésiét vonjia maga után, amely az embert a bűnözésre feltétlenül hajlamosabbá és hajlamossá teszi. S mennél számosabbak és gyakoriabbak az ilyen bűntettek, amelyek legalább egy-két gyökérsizállal a, szociális viszonyokba kapaszkodnak, annál nagyobb hitelre talál ama bizonyos oldalról és ama bizonyos sajtó részéről hirdetett és propagált tan, hogy a bűn és_ a bűntett kizárólag a szociális helyzet eredője és hogy voltaképen a társadalmat, nem pedig a gonosztevőket — a rossz társadalom áldozatait — kellene a vádlottak padjára ültetni. (Láng János: Eszerint a jómódú ember sohasem bűnözik!) Mivel pedig a szociális reformok felveszik a harcot az erkölcstelenség minden oka és forrása ellen, mivel védik az emberi társadalom őssejtjét, a családot, mivel körülbástyázzák az emberi méltóságot, mivel visszaadják a munkásosztály tagjainak az erkölcsi szabadság, a felelősségérzet öntudatát, ez által megbecsülhetetlen szolgálatokat tesznek az erkölcsi életnek is. S ami az erkölcsi kultúrára vonatkozik, áll a kultúra minden ágára is, a tudományra, az irodalomra és a művészetre, mert ezek is nagy veszedelemben forognak, ha gyökereiket nem ereszthetik bele mélyen egy szociális szempontból egészséges nép talajába. (Láng János: Sőt onnan kell kisarjadniok!) Hiszen egy nép tagjait feloldhatatlan kötelék fűzi össze és botor álom, ha a felső tizezrek azt hiszik és azt képülése 1927 június 17-én, pénteken. zelik, hogy az ő kultúrájuk fennmaradhat, ha abból az alsóbb osztályokat kizárják. Tény az, hogy nem ugy állunk, mint az ujjam, hanem közös levegőt szivünk, és ha az tele van bacilussal, mi is tönkremegyünk, mert a köz baja az én bajom is, a köz baja a mi bajunk is. Bárhova is tekintsünk, bármely társadalom, bármely nép történetét tanulmányozzuk is, igazat kell, hogy adjunk a német költő filozófusnak, aki azt mondotta, hogy: »Lass nichts verderben, sonst verdirbst du mit, Lass keinen Sklaven sein, sonst bist Du's mit, Lass keinen schlecht sein, sonst verdirbt er [dich.« T. Ház! Ha tanárom, aki retorikára tanitott (Förster Elek: Jó tanára lehetett, hálás tanitvány! — Malasits Géza: A szofizmákhoz kitűnően ért. — Zaj.) végighallgatta volna beszédemet, megdorgált volna amiatt, hogy amikor egy speciálisan szociálpolitikai törvényjavaslathoz szólok hozzá, olyan soká foglalkozom általánosságban szociálpolitikával, de megbocsátaná ezt, ha meghallgatta volna Gaal Gaston t. képviselőtársam múltkori beszédét. Ebből meggyőződhetett volna arról, hogy akkor, amikor olyan nagy eszű, olyan -meleg; szivü és olyan világosiéjü emberek is, aminő Gaal Gaston t. képviselőtársam és barátom a szociálpolitika iránt, hogy ugy mondjam, nem kellő érzéket tanúsítanak, mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a politikai közvéleményt a szociálpolitika gondolatának megnyerjük, mert ha ez megvan, gőzerővel megindulhat a szociálpolitikai törvényalkotások sorozata. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) És ezek a jó törvények lennének ... Egyebekben nem kívánok a törvényjavaslattal kimeritően foglalkozni. Ezt már elvégezték helyettem Frühwirth Mátyás és Homonnay Tivadar t. képviselőtársam s igy én csak néhány megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk! Halljuk!) A javaslat egyik hiánya az, hogy nem gondoskodik a munkanélküliség szociális következményeinek enyhítéséről. Ez a javaslat egyenesen feltételezi azt, hogy a munkásnak állandó munkája van, pedig a helyzet az, hogy a munka ma nem teher, hanem sokszor illúzió és tömegek sóvárgásának tárgya. A javaslat nemcsak, hogy nem védi a munkást a munkanélküliség következményei ellen, hanem az önhibáján 'kívül munkanélküli munkást még kizárja áldásaiból, mert hiszen a munkanélküli munkás képtelen járulékot fizetni és igy nincsen igényjogosultsága a segélyezésre. Igaz, hogy üzemi baleset nem érheti, de valamely betegségnek áldozata lehet épugy, vagy még könnyebben, mintha dolgozik. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Nem kívánok ezúttal a munkanélküliség problémájával, annak szociális és gazdasági következményeivel foglalkozni, nevezetesen azzal, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) hogy a legkiválóbb szakmunkásainkat vesziítibetjük el és késztethetjük kivándorlásra. Nagyon kevéssé kivánok ennél a kérdésnél immorálni, mert az 8i meggyőződésem, hogy az igen t. minister ur sem elvi ellensége a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztositás gondolaiíának, hanem felelősségének tudatában ugy látja, hoígy a principiuinot, az elvet megvalósitani, a gyakorlati életben a pénzügyi és 'technikai akadályokat elhárítani ma nem lehet. (Malasits Géza: Na meg a kapitalisták is valakik! — Dréhr Imre: Tisztán sorrendi kérdés!)