Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 301 golk és a megvásárolt jogigények biztonságával, így a munkás űzeti az igen horribilis öszszegeket, de tulajdoinlképen sohasem tudja, hogy miért fizet, mert ba nagyobb baj éri, — üzemi baleseten kívül — akkor a pénztár vagy, rendelkezésére áll, vagy nem áll rendelkezésére, de mindenesetre problematikus az ő szempontjából, hogy hozzájut-e a maga igényéhez. A protézis ma nem kozmetika, nem szépésízet, hanem kisegítő eszköz, mert ha a pénztár valakinek pl. csak botlábat ad műláb helyett, akikor, ha munkahelyre megy és munkát keres, ott nem' mint munkkereső embert nézik, hanem mint falábú koldust és vagy adnak neki egy igariast, vagy elkergetik, a kapu elől. Mint munkakereső embert legfeljebb csak akkor veszik figyelembe, ha nagy szükség van munkásra. Hiszen ma a protézis-gyártás óriási haladást tett, úgyhogy egészen preciz és csodálatos műszereket tudnak gyártani. Ha a munkás egy jól szerkesztett protézissel el tudja tüntetni legalább külsőleg a szemek elől a fogyatékosságát, akkor mégis juthat munkaalkalomhoz és keresethez és így segítve van rajta, mig ellenben, ha botlábbal kocog végig a gyár kapui előtt, lakkor a gyár kapui nem fognak előtte kinyílni. Ezért kellene ezt biztonságosiabbá és kötelezővé tenni. Mi leszünk bátrak a részletes tárgyalás során erre nézve megfelelő javaslatot beterjeszteni és remélem, hogy a minister ur meg fogja változtatni álláspontját, feladja pénzügyi aggályait és ezeket a magasabb és drágább szolgáltatásokat engedni fogja besorozni a kötelező szolgáltatások közé. Visszafejlesztés a törvényjavaslatban a szülészeti támogatásnak hathónapi tagsághoz való kötése. Eddig ez három hónap volt. Amikor olyan sokat beszélünk arról,"hogy a jövő generációt meg kell menteni, sokasítani és nemesiteni kell, akkor legalább ott, ahol módunk van az állam, a köz és az egyén károsodása nélkül valamit tenni, hagyjuk meg a jövő generációnak ezt a biztositékát. Tessék elképzelni, hogy egy leendő anya gyárban dolgozik, de saját hibáján kivül csak háromhónapi tagságot tud felmutatni; anyává lesz és mert megállapítják, hogy rövid a tagsági ideje, nem kaphat gyógyászati segédeszközt, nem kaphat orvoslást, táppénzt, szülési segélyt, szoptatási segélyt és a többi segélyeket, amelyek ezzel kapcsolatosak, mert nincs hathónapi tagsága. A biztosítás technikája és a szociális biztositás szelleme az egész világon elfogadottan az, hogy a biztositás akkor kezdődik, amikor az illető a munkaterületre belép, tekintet nélkül a biztositás technikai megoldásaira, hogy be van-e jelentve, vagy nincs bejelentve. Ehhez a biztosítottnak semmi köze nincs, ő belépett a gyár kapuján, vállalt kockázatot, tehát attól a perctől fogva biztosítva van. Antiszociális, embertelen és merőben ellenkezik minden szociálpolitikai alapelvvel az, hogy különböző formaságoktól és különböző tagsági időtől tegyék függővé a jogigények érvényesítését. Itt is nyújtunk majd be javaslatokat és kérni fogjuk, hogy legalább a most gyakorlatban lévő háromhónapi időt hagyják meg, ha már odáig nem akarunk elmenni, hogy az anya az első naptól kezdve legyen biztosítandó. A három hónap tudniillik azt jelenti, hogy ez az utolsó stádium és okszerű egészségügyi berendezkedés mellett az utolsó három hónapban a magzat veszélyeztetése nélkül már nem is volna szabad dolgozni. (Ellenmondások a jobboldalon.) Hiszen 8 hét az a meghatározott idő, amikor már táppénzt adnak. Nem házi munkáról van szó, (Györki Imre: Téglahordásról az állványokon!) nem arról van szó, hogy főzőcskézik otthon, hanem hogy gépeket csinál ki, állványokon maltert hord stb. Nem vagyok orvos, nem tudok hozzászólni a kérdéshez, de gyakorlatból tudom, hogy 8 hetet megelőzőleg már szülészeti segélyben részesülnek. Tessék tehát visszaállitani a háromhónapos időt, hogy a biztosítottakat sérelem ne érje. Eendkivül sérelmes a javaslat 45. §-a, amelynek megváltoztatása szintén feltétlenül szükséges. Ezt a rendelkezést be lehet és be szabad venni, hat hónapra, a táppénz teljes kimerítése után is, ha van aggkori és rokkantbiztosítás. Ha valaki egy évi betegség után még mindig beteg, az bízvást rokkantnak minősíthető és átutalható a rokkantpénz-tárnak további ellátás céljából. Ha azonban rokkantintézmény nincs, akkor a betegsegélyezés keretében kell ezeket a dolgokat megoldani. Teljes lehetetlenség és jogi non sens-eket fog létrehozni az, hogy valaki például öt hónap ós három hete tagja a pénztárnak, nem juthat a jogaihoz. Mondom, a biztositás szelleme és alapfeltétele az, hogy a munkábalépés percétől kezdődjék a biztositás. Mármost előfordulhat az az eset, hogy valakit bejelentenek a pénztárba, aki előzőleg már teljes mértékben kimerítette az 52 hetes táppénzét; betegsége kiújul, újból erőt vesz rajta, erre felütik a törvénykönyvet és azt mondják: nem lehet, mert a törvény hat hónapi tagságot kivan meg. A járulékot azonban elfogadják, ő tehát pénzért megváltotta a maga jogát, de a törvény egy helytelen intézkedése következtében nem juthat hozzá a jogai érvényesitéséhez. Az a beteg tehát, aki olyan szerencsétlen, hogy egy évnél tovább is beteg, kénytelen magát vonszolni, amennyire tudja, nem jelenthet beteget, hanem ha munkában tartják, elpusztulhat a munkapad mellett, vagy kikergetik az utcára, de táppénzt, orvost nem igényelhet. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Elkerül a rokkantságra!) Itt legalább is arra van szükség, hogy ez a szakasz csak akkor lépjen érvénybe, — azt hiszem, a zárórendelkezésbe ezt fel lehet venni — amikor az általános aggkori és rokkantbiztositási intézmény életbelép. Addig a jogtalanságok és méltánytalanságok egész sorozata következhetik be. A legsúlyosabb sérelem azonban az önkormányzat visszafejlesztése. T. Képviselőház! Ha ez a törvényjavaslat olyan volna, mint a kristály, tiszta, átlátszó és hozzáférhetetlen... (Meskó Zoltán: Akkor is hibát találna benne!) Kérem, Meskó képviselő ur, félreért minket, nálunk nem elv az, ami önöknél elv, hogy minden rosszat is el kell fogadni, amit a kormány nyújt be. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék ilyen gyanúsításokkal élni! Propper Sándor: Nem gyanúsítom, ez több mint gyanús itás, állit cm. Elnök: A képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Meskó Zoltán: Kellett ez magának?) Propper Sándor: Meskó képviselő ur azt mondotta, hogy még akkor sem fogadnám el a javaslatot, ha az kifogástalan volna. Ezzel szemben tartozom kijelenteni, hogy igenis elfogadnám és én volnék az első, aki ilyen szo ciálpolitikai javaslat mellé állanék és zászlót hajtanék a minister ur előtt, kijelentve országvilág előtt, hogy ez olyan Leistung, olyan alkotás, amely megérdemli a dicséretet, megérdemli, hogy az egész világ megdicsérje. De, mondom, ha ez a javaslat a legkitűnőbb volna, ha ehhez a javaslathoz egyáltalán nem férne szó sem, a javaslat akkor is rossz volna,