Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. illése 1927 június 15-én, szerdán. 291 noha a szociálpolitika irodalma már esztendők óta, sőt évtizedek óta ugy fogja fel és ugy magyarázza a kérdést, hogy a három emiitett faktoron kivül a negyedik faktor, a társadalom egésze is közvetlenül érdekelt a szociálpolitikában. A mai társadalmi és termelési rendszer mellett, a mai államformák mellett az emberek közelebb jutnak egymáshoz. Nem azért, mert szeretik egymást; sajnos, ennek épen ellenkezője tapasztalható. Nem szeretik egymást az emberek, az egyes társadalmi osztályok s bizonyos mesterséges hatás is mutatko* zik itt abban, hogy a társadalmi osztályok inkább távolodnák egymástól, mint közelednek egymáshoz. Hiszen nem kell egyébre utalnom, mint a ministerelnök ur legújabb elméletére, az osztályszolidaritásra, az osztályharcra, a munkásosztály lekapcsolására, satöbbire, külön polgári osztály megszervezésére. Mondom, mesterséges okok is közrejátszanak abban, hogy a társadalmi osztályok inkább távolodnak egymástól. Az emberek nem szeretik egymást, de az életformák, termelési és társadalmi viszonyok közelebb hozzák az embereket egymáshoz, egyszerűen egymásra utalják az embereket. A mai fejlett életformák mellett az emberek rá vannak szorulva egymásra, A ranglétra és a gazdasági helyzet magasabb fokain állók ezt többnyire nem tudják, nem keresik, _ sokan nem is akarják elhinni és nem is sejtik, hogy milyen oldalakról fenyegeti őket halálos veszedelem a társadalom egyes tagjai részéről. Ma már nem lehet az egyik társadalmi osztálynak hermetice elzárkózni a másiktól. Kaszinóilag nem érintkeznek, azonos helyiségekben nem járniak, azonos társadalmi életet nem élnek és nem élhetnek, mert hiszen mélyreható gazdasági válaszfalak állanak közöttük, de a szabó varrja a ruhát a grófnak, a pincér szolgálja ki az urat, a mosónő mos a magasabb társadalmi osztálybelieknek, a borbély borotválja azt, aki bemegy hozzá. Az emberek nem is sejtik, mit jelent az, ha pl. a szabó tüdővészes és ráköhögi a maga bacillustömegeit a grófnak szállítandó ruhára, aki, ha a ruháját simogatja, azután a szájához ér a kezével, közvetlenül beveszi a betegséget terjesztő bacillusokat. Ha a borbély beteg vagy a cukrász vagy a pék, aki előállítja és szálHtja a süteményt.^ beteg, bacillusok tömegei gyötrik és ezek átszármaznak az árukra és elkerülnek a magasabb társadalmi osztálybeliekhez, ezeknek sejtelmük sincs arról, hogy honnan kapták azt a vészt, amely őket ellepte. Én nem oktatni akarok; valószinü, hogy azok, akik szociálpolitikával foglalkoznak, ezt ugyanúgy tudják, mint én, de nem tudja a társadalom egésze, nem tudják odakint azok, akiknek tudniok kellene, ami azután rávezetné a társadalmat arra, hogy a szociális biztosítással szemben engedjen a merev álláspontjából, hogy felemelőbb, magasabbrendü álláspontot foglaljon el és ne gáncsolja, hanem segitse a szociálpolitikát. (Helyeslés balfelől.) T. Képviselőház! Az áru tudvalevőleg a legjobb bacillusközvetitő. Az áru és a személyes kiszolgálás — a társadalomnak tehát legelsőrangú érdeke, hogy az, aki őt személyileg kiszolgálja, a borbély, a pincér, a pék, a cukrász és az, aki készíti azt, amit a testén visel, egészséges legyen, ha pedig beteg, akkor kivonják a forgalomból és gyógyitás alá adják, de nem ám ugy, mint valamikor régen volt a szociálpolitika korszaka előtt, hogy kitették, mert hiszen ha már olyan stádiumban volt, hogy nem tudott dolgozni, akkor automatikusan került ki a termelésből, de az utcára került és nyomorgóit és kénytelen volt testét vonszolva is, valamilyen munkát vállalni, újra beállni a termelésbe és ezzel veszélyeztetni a társadalmat. Mindezt azért mondom el, mert nagyon szeretném, ha a társadalom egésze tudomást venno arról, hogy neki nemcsak társadalmi, hanem köteles önvédelmi szempontok is parancsolják azt, hogy a szociális biztosítás kérdésével szemben változtassa meg álláspontját és vállalja és viselje szívesen azt a terhet, amely ebből reá háramlik, legalább is oly szívesen, mint ahogy vállalja például az elemi kárbiztositás terheit. Foglalkoznom kell az orvostársadalom panaszaival és kifogásaival. Az orvos urak már 1891-ben indították meg a munkásbiztositás ellen azt a bizonyos hadjáratot, mely talán jóhíszemüleg, a dolgok nemismeretében, részükről azt acélt szolgálta, hogy minél keskenyebb kört vonjanak be a munkásbiztositásba és igy minél szélesebb kör maradjon meg a magánpraxis számára. Ez a harc már 1891-ben és 1897-ben nagyobb lendületet vett; az akkori kormánynak, a kereskedelmi mini s térnek és államtitkárnak, Kossuth Ferencnek és Szterényinek igen nagy harcai voltak az orvostársadalommal, mert az orvos urak nem voltak hajlandók elismerni, hogy a munkásbiztositás nem sérti az ő érdekeiket. S ma is ennek a tünetnek vagyunk tanúi, hogy az orvosok ellentállanak. Azt látják, hogy a szociális gondolatot többé nem lehet kiirtani, (Éhn Kálmán: Nem is akarják!) hogy a szociálpolitikai intézmények létesítése elől már nem lehet kitérni — ezt látják, mert hiszen az élet kitermelte magából, ezt a korszak magával hozta, ez eleven valóság, amellyel számolni kell — de, legalább az ő felfogásuk szerint, a menthetőt akarják menteni azzal, hogy szűkebb területre akarják szoritani a munkásbiztositást. Azt hiszem, az igen t. orvostársadalom nem jó helyen keresi a maga igazát és nem jó helyen akarja megvédelmezni a maga érdekeit. A munkásbiztositás területe és köre az orvostársadalom szempontjából sohasem lehet káros, még ak'kor sem, ha az a legszélesebb területein mozog. A munkásbiztositlás ugyanis nem voinja el a beteganyagot az orvos uraktól, mert a munkásbiztositásban sem nem tudom, kik gyógyítják a betegeket, hanem az orvosok. Az orvos urak. munkáját tehát a munkásbiztositásban is érvényesíteni kell és igénybe kell venni. Hogy az azután be van skatulyázva, hogy az azután nem szabadfoglalkozásszerü •folytatása a mesterségnek, az egészen bizonyos, de a munkásbiztositásban ez nem is lehet másként. Egy intézimény keretén belül legfeljebb meg lehet Ikeressni a legfejlettebb formákat, -almelyek az orvos uraik érdekeit leginkább kielégítik. De merem állitani. hogy az orvos urak érdekében való a munkásbiztositás, sőt tovább megyeik, az otVos urak érdekében való a legszélesebbkörü munkásbiztositás, különösen kultúrában és közegészségügyben elmaradt országokban. Ha a munkásbiztositásba nem vonják be a széles dolgozó rétegeket, ezzel az orvosok nem nyernek semmit, mert a beteg szabadon csatangol, de nem megy el az orvoshoz; nemcsak azért, mert hiányzik a megfelelő érzéke az egészségügyi kultúra iránt, hanem azért sem, mert hiányzik hozzá^ a megfelelő gazdasági lehetősége. Ha szupponáljuk, híogy most a munkásbiztositást egészen szűk területre fogjuk szoritani, merem állitani, hogy az orvos uraik praxisa nem növekednék «semmivel. Az a szegény ember ugyanis, aki azt a maga T>ár garasát megkeresi, vagy nem 'keresi meg, ha be-