Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-58
14 Az országgyűlés képviselőházának T. képviselőtársam, hogy mennyire barátunk, volt Olaszország 1 , azt egyrészt láttuk a DoberdónáL másrészt pedig, ha barátunk volt is, nem volt barátunk a mai kortmányelnÖkj mert a mai kormány elnöknél eddig semmiféle baráti megnyilvánulást nem láttunk. (Bogya János: Az a fogadtatás, amelyben a ministerelnököt részesiteitték, egymaga is épen eleget -mond!) Engem nem téveszt meg, ha felemelt kézzel, fasiszta módon üdvözölték Klebelsberg Kunót vagy Bethlen Istvánt, nekem sokkal barátságosabb gesztus volt Mussolini elődjének, Nittinek a gesztusa, aki megmutatta, hogy barátsággal viseltetik a magyar nemzet iránt, amikor a velencei egyezményhez, hozzájárult és Nyugat-Magyarország egy részében elősegítette a népszavazás keresztülvitelét lés elősegítette ezzel azt, hogy Sopron és környéke Magyarországnak visszaadassék. Az ünnepélyes fogadtatás, a szép szavaik és a Móric-rend megadása még neim jelentenek barátságot a magyar nemzettel és magyar néppel szemben, ez lehet baráti geesztus Bethlen Istvánnal és Klebelsberg Kunóval szemben. (Felkiáltások jobbfelől; De szerződést is kötöttek!) Nem véletlen az sem, hogy miért épen az olasz nemzettel, illetőleg az olasz kormány elnökével kötött a magyar kormányelnök szerződést, és nem véletlen az sem, hogy a diplomáciai pályán, amelyre gróf Bethlen István rálépett, és amelyen aktiv külpolitikát! akar csinálni, előbb az orosz szovjettel és Lengyelországgal kisérelte meg a szerződést. Ha megnézik ezeknek az államok polgárainak szabadságjogát és kormány formáját, megállapíthatják, hogy azonos állapotok uralkodnak ott is, mint Magyarországon. Mindezekben az államokban diktatórikus államforma van, és ha a világnak bármelyik fővárosálba elmegyünk, mindenütt azt! találjuk, hogy azok magyar, olasz és orosz származású politikai emigránsokkal vannak tele. Magyar, olasz és orosz emigránsokat találunk Bécsben, Berlinben, Svájc városaiban, Párizsban és a világ minden nagy kulturfőváirosában, azonban azokkal az államokkal szemben, amelyeknek polgárai szabadságjogokat élveznek, a magyar kormányelnök részéről külpolitikai megnyilatkozást egyáltalában nem hallottunk. T. Képviselőház! Azt is mondotta a ministerelnök ur, hogy Magyarországnak gazdasági és politikai jelentősége mindinkább erőteljesebben domborodik ki az ő kormányzásainak sikerei után, és amint mondotta, ma kezdik felismerni és tudni, hogy ez a magyar nép olyan, mint! az a fiatal leányzó, aki családja körében észrevétlenül nőtt fel és ma mutatta tik be a nagyvilág előtt. Ennek a leányzónak sikerre van kilátása a szó legjobb értelmében. (Bogya János: Hála Istennek, ez igaz!) Ez igaz lehet, t'. képviselőtársam, igaz lehet egy esetben, igaz lehet a ministerelnök urnák a leányzóra vonatkozó hasonlata abban az esetben, hogyha egy leányzó tisztességes szülők társaságában jelenik meg a világ előtt, akkor annak a tisztességes leányzónak tényleg sikere van. Amikor azonban tényleg azt találjuk, hogy egy tisztességes leányzó leánykereskedők és keritők társaságában jelenik meg a világ szine előtt, nem lehet azt mondani, hogy ennek a leányzónak sikere van. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ki az a leánykereskedő?) Ezt kell megállapítanom a ministerelnök ur külpolitikájára is. (Bogya János: A legnagyobb elismerést szavazta meg ezzel a kormánynak, hogy az országnak sikere van, a kormányon keresztül! — Kabók Lajos: ön szerint!) 58. ülése 1927 május 31-én, kedden. Látni szeretném már, t. képviselőtársam, hogy mi az a siker. Mert én nagy sikernek tudnám be azt, hogyha akkor, amikor az olaszmagyar szerződés megköttetett, szóba került volna az is, hogy Fiume, ez a magyar nemzetnek és a magyar államnak dédelgetett kincse, kedvence, ha ennek visszaadásáról, vagy szabad állammá tételéről, vagy valami módan a magyarsághoz fűzéséről esett volna a magyar kormányelnök és az olasz kormányelnök megbeszélése folyamán szó. Ezt azonban nem látom és addig, mig azt látjuk, hogy a minket környező államokat azért, mert Magyarország, területéből bizonyos részeket kaptak — sajnos, meglehetős nagy részeket — rablóállamoknak titulálják itt a magyar képviselőházban, (Szilágyi Lajos: Hát hogy címezzük 1? — Káinoki. Bedő Sándor: Talán fegyverrel szerezték meg?) addig Olaszországról, amely ugyancsak e minősítés szerint rablóállam, mert ugyancsak leszakított egy darabot a magyar államról, himnuszokat zengenek, mert az olasz, kormány módszere hasonló a magyar kormány módszeréhez, ugyanzat a diktatórikus módszert használja, ugyanúgy az üldözés politikáját gyakorolja az olasz néppel szemben, amelyet a magyar kormány használ a magyar néppel szemben. (Szilágyi Lajos: Semmi közünk az olasz, belpolitikához! Nem érdekel bennünket!) Ha láttam volna, hogy a magyar kormányelnök részéről tanácskozás folyt arról, hogy Fiumét adják vissza a magyarságnak, én is örömmel tudtam volna üdvözölni ezt az olasz szerződést. Minthogy azonban ilyen tárgyalásokról nem hallottunk és minthogy a magyar kormány óvatosan elkerülte ezt a kérdést, a sok ünneplés közben megfeledkezett arról, hogy Fiume valaha Magyarországhoz tartozott, (Szilágyi Lajos: Hogy lehet ilyet mondani? Ha megfeledkezett volna, lámpavasra kellene húzni! Abszurdum!) én nem. lelkesedem annyira a szerződésért és azért a mussolinizmusért, amelyet a ministerelnök ur ide hozott. Beszédem befejezéséül még vissza kell térnem a ministerelnök urnák ugyancsak az olasz szerződés kapcsán elhangzott nyilatkozatára, amelyet Várnai képviselőtársammal szemben tett és különösen vissza kell térnem erre azért, mert szerte az országban most ünnepeljük a gyásznapját a hősi halottak emlékének. Mindenütt azt látjuk, hogy a hősök emlékére országszerte nagy és én szerintem is méltó ünnepségeket tartanak. Kötelességünk is a kegyeletet és hálánkat leróni azokkal szemben, akik küzdöttek értünk és véreztek a magyarságért. De amennyire kötelességünk a halottakkal szemben kegyeletünket leróni, ugyanúgy kötelességünk azokat a hősöket is megbecsülni, akik itt élnek közöttünk. Azokkal szemben nem lehet olyan nyilatkozatot tenni, amilyet a magyar kormányelnök a világháború egyik hősével, Várnai Dániel képviselőtársunkkal szemben tett. Azt mondta a ministerelnök ur, hogy Várnai képviselő ur »ereiben egy csepp magyar vér sincs.« Ezt mondta a ministerelnök ur és itt hangot adott annak, ami őt állandóan fűtötte, a gyűlöletet azokkal szemben, akik ebben az országban a dolgozó társadalmat képviselik. (Zajos ellenmondások a jobboldalon. — Elnök csenget.) A ministerelnök ur ezt olyan emberről mondotta, amilyen Várnai képviselőtársam, aki végigszenvedte a háborúnak minden borzalmát, a przemysli fogságot és annak minden gyötrelmét, aki az orosz fogság borzalmai után felhasználta az első kedvező alkalmat,:« amikor hazajöhetett, hazajött, és haza érkezve
