Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

Az országgyűlés képviselőházának 5i rendőrség", maga a főkapitányság, mert az ilyen éjjeli gyűlések megtartását oly magas rendőri díjaknak lefizetésétől teszik függővé, amelyet azok a szerencsétlen kiuzsorázott alkalmazottak megfizetni egyáltalán nem tudnak. Szólhatnék még .arról is, hogy magában a belügyministeriumban is azt látjuk, hogy ugy az állampolgárság megszerzésénél, mint az ország területéről való kitiltásoknál sem történt semmiféle enyhités még a belügyminister ur többszöri Ígérete ellenére sem. A polgárok tekintélyes része ma még mindig vexaturáknak van kitéve nem a saját hibájából, hanem azért, mert amikor az optálásra vonatkozó rendeletek Magyarországon mégjelentek, azok homályosak yoltak, nem voltak precízek és nem adtak kellő értelmezést azoknak, akik a rendeletek végrehajtására hivatottak voltak. Az emberek ezrei és tízezrei éltek ebben az országban abban a tudatban, hogy nekik nem kell optálniok, mert magyar állampolgárok és csak most derül ki, amikor ügyes-bajos dolgokban a hatóságokhoz fordulnak, hogy optálás nélkül nem lettek magyar állampolgárok; ma pedig, amikor a visszahonosítási eljárást meg kell inditaniok, a legkülönbözőbb vexaturáknak vannak kitéve. Szólnom kell arról az eljárásról, amely a belügyministeriumban a beköltözési és visszahonosítási kérdésekben, a visszahonosítási kérvények elintézésénél folyik a belügyministeriumban és fel kell rá hivnom , a belügyminister ur figyelmét. A belügyministeriumban azt az eljárást gyakorolják, hogy mielőtt valakinek visszahonositását a belügyminister ur engedélyezné, előzetesen a népjóléti és munkaügyi ministeriumnak a menekült ügyek számára a régebbi időkből még visszamaradt ügyosztályát! kérdezik meg, vájjon nem merült-e fel a beköltözés szempontjából aggály az illető ellen. Most előáll az a fura helyzet, — és valósággal azt kell mondanom, — az érdekelt állampolgárok számára azt a csapdát állitják fel, hogy a belügyministerium a hozzá beérkezett visszahonosítási kérvényeket véleményezés végett leküldi a népjóléti ministerhez. Előzetesen azonban a belügyminister ur véleményt mond arról, vájjon javasolja-e a beköltözési engedély megadását, vagy sem. Amikor pedig ennek a belügyministeri javaslatnak alapján a népjóléti minister ur nem járul hozzá vagy hozzájárul az engedély megadásához, akkor a kérelem megint felkerül elintézés végett a belügyministerhez. Ez valóságos circulus vitiosus-t jelent, mert ugyanaz a hatóság kétszer foglalkozik ezzel a kérdéssel, azok a jámbor emberek pedig, akik nem járatosak a hivatali útvesztőkben és nem tudják ezeknek a bürokratikus eljárásoknak mikéntjét, futkosnak Pontiustól Pilátusig, a belügyministertől a népjóléti ministerig és igyekeznek megszerezni a beköltözési engedélyt. • Azt természetesen nem tudják, hogy a hatóság, amely hivatva lett volna ebben a kérdésben a végleges véleményt kimondani, előzetesen már maga döntött ebben a kérdésben, amikor ugy tette át a kérvényt a népjóléti ministeriumba, hogy pl. nem ajánlja a beköltözési engedély megadását. A költségvetési vita sorain a belügyminister ur nyilatkozott az önkormányzat újjáalakításáról is. A belügyminister urnák ez a nyilatkozata sem nem uj, sem nem meglepő. Meglepő legfeljebb abban a vonathozásban, hogy a készülő törvényjavaslatot olyképp kívánja megalkotni és a választói jogosultságot, valamint >8. ülése 1927 május 31-én, kedden, í> a törvényhatóságok összetételét olyképen kívánja megállapítani, hogy még a mai fővárosi törvényhatóságnál is sokkal reakciósabb testületet kiviáta meghonosítani. Az eddiginél sokkal reakciósabb az az elgondolás, amelyet' a belügyminister ur részéről hallottunk és hallottunk a tegnapi napon Mándy t. képviselőtársamtól. Akkor, amikor ezt a kérdést felemlítem, felhívom a belügyminister urnák és a t. Háznak figyelmét arra, hogy . 15—16 év óta ülnek együtt a mai törvényhatóságok. Teljesen tarthatatlan állapot az, hogy ilyen még* az őskorból visszamaradt testületek intézzék ma a közigazgatás ügyét, hogy ezek képviseljék a mai törvényhatóságok, városok és községek önkormányzatát. A belügyminister urnák és elődjének is volt ideje és a második nemzetgyűlésnek bőségesen volt ideje arra, hogy ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozzék. Nem kellene még ma is ezeknek a kérdéseknek megoldását! időtlen-időkig kitolni és nem kellene lehetővé tenni azt, amit a belügyminister ur Debrecen városában lehetővé tett, tudniillik, hogy 1927-ben az 1914-es névjegyzékek alapján történt meg a törvényhatóság újjáalakítása. Ez, t. belügyminister ur, szégyene ennek az országnak és szégyene a magyar közigazgatásnak. (Farkas István: Ezt nevezik nálunk alkotmányosságnak!) Amikor ezt a felhatalmazási törvényjavaslatot tárgyalás alái vettük, és amikor a pénzügyminister urnák ugy a költségvetési vita során elmondott beszédét s azóta elhangzott nyilatkozatait, és a pénzügyi bizottságban az appropriációs javaslat tárgyalása során elhangzott beszédeit hallottuk, azt tapasztaltuk, hogy ezekben a beszédekben mindenkor hangoztatta azt a most már jelszónak nevezhető köizmondást, hogy a magyar kormányzatnak legfőbb célja és gondja az, hogy a magyar magángazdaságot szanálja. A magyar magángazdaság szanálásra vonatkozó első jelszó a ministerelnök úrtól indult ki. Ha jól emlékszem, az elmúlt év nyarán még Inkepusztáról bocsátotta közzé ezt a jelszót a ministerelnök ur, ami azóta szállóige lett. Nézzük, miként fest a magyar magángazdaság szanálása?' Az első idevágó intézkedés volt az adócsökkentésről szóló törvény, amelyet ez a képviselőház tárgyalt le, amely azonban mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy a magángazdaságot szanálja és a terheket csökkentse. A második lépés azoknak a beruházási összegeknek a felhasználása, amely összegek a felhatalmazási törvényben foglaltatnak. Ezeknek az összegeknek a felhasználására vonatkozólag épen tegnap mutatta ki Kabók Lajos igen t. képviselőtársam, hogy j& beruházási összegeket olyan kiadásokra és célokra forditják, amelyek mindenre^ alkalmasak, csak arra nem, hogy valóságos és komoly beruházásoknak tekintsük azokat. Ezek az improduktiv kiadások jelentékeny tömegeit foglalják magukban, melyekre azt kell mondanom, hogy belőlük az országnak nem előnye, hanem kára származik. Egyet meg kell állapitani, azt tudniillik, hogy amióta ebben az országban a magyar magángazdaság helyreállitása és a többtermelés hangoztatása jelszó lett, csak két területen történt többtermelés: az adózás terén volt többtermelés s ami valóságos divattá vált, a díszpolgári oklevelek megszerzésénél. Soha ebben az országban annyi díszpolgári oklevelet nem állitottak ki és annyi díszpolgárt nem ünnepeltek, mint napjainkban, és mióta Magyarország alkotmányos ország-, soha egyetlenegy ministerelnök se kapott annyi diszpolgárságot, mint gróf Beth-