Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

Az országgyűlés képviselőházának 46. szála el van foglalva a maga gondjaival, nem lehet várni, hogy a tanteremben a katedrájáról azt a munkát végezze, amelyet egyébként végezhetne, ha kevesebb gondja, kevesebb küzdelme, kevesebb törődése volna a maga kínos, már szinte percről-percre megújuló kenyérgondjaival. Hasztalan volt a mi felszólalásunk, hasztalan volt az azóta megismétlődő felszólalásunk is ebben a kérdésben. Sajnos, a tanárságnak és a tanitóságnak helyzete egyáltalán nem akart megjavulni a kormány közbelépése következtében. Pedig méltóztassanak nekem elhinni, igen súlyos, demoralizáló hatással van épen a tanárságra az, hogy ma sokkal rosszabb helyzetbén van, mint volt a békében, noha törvény biztosította jogait, előmeneteli lehetőségeit. De épen ezeket a törvényeket nem tartják be, sőt azokat az előnyöket, azokat a jogokat is. amelyek az ő anyagi viszonyaikat elviselhetőkké tették, megnyirbálták, elvették és ma itt állanak nagyon sokkal rosszabb helyzetben, mint ahogy a békében állottak, sokkal rosszabb helyzetben más közigazgatási tisztviselőkkel és státusokkal szemben is. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a háború előtt a középfokú intézetek tanárainak illetménye egyenlő volt az alsó folyamodásu birák illetményeivel; a középfokú intézetek tanárai bent voltak a IX.. VIII. és VII. fizetési osztályokban, ezeknek az osztályoknak illetményeit kapták és mint plusz járult még, ehhez ötévenként 200 korona korpótlék. Hozzá kell tennem még azt is. hogy az illetmény heti 18 óráért járt és a 18 órán felül minden túlóráért még évi 100 koronában részesültek. Békében tehát a középfokú intézetek tanárainak a helyzete eléggé elviselhető volt. Ez azonban egyre romlott a háború alatt, romlott a többi ágazatok tisztviselőinek a helyzetével. De a tanárságnak a helyzete nem javult akkor sem. amikor más státusok helyzetét megjavították. A Károlyi-kormány alatt láttuk azt — ezt letagadni nem lehet, bármennyire is vannak erre nézve kísérletek — hogy minden tisztviselői státus letette az esküt ott, _ ahol kellett vagy ott. ahova gyorsan el tudott Jutni, de azután nyomban elő is állott a számlájával; fizetésemelést kértek mindenütt az egész vonalon. Hozzáteszem, erre szoritotta őket alaposan megromlott anyagi helyzetük is, az akkor egyre emelkedő drágaság. Ismétlem tehát, előállottak a fizetésrendezésre irányuló követeléseikkel és ezt teljesítették is. Tudjuk, az eredmény az volt, hogy minden tisztviselői státus előlépett egy fizetési osztállyal a Károlyi-kormány alatt, csak épen a tanárság nem. Hiszen ennek lehettek különböző okai, hogy a tanárság nem tudott előlépni egy-egy fizetési osztállyal akkor, amikor ilyen előléptetéseknek olyan nagy és könnyű konjunktúrája volt. Talán a tanárság speciális széttagoltsága következtében a sokféle testület érintkezésbe sem tudott akkor lépni egymással, hogy egyetemlegesen megállapodjanak és kérésüknek együttesen adjanak kifejezést az akkori kultuszkormány előtt. Mondom, a speciális széttagoltság' folytán talán az érdekeiket sem tudták hirtelenében összeegyeztetni. Elég az hozzá, hogy a tanárság lemaradt a Károlyikormány alatt, noha egészen bizonyos, hogyha a kérelem idejében el tud jutni a Károlyi-kormányhoz, akkor a tanárság kérelmét is teljesítették volna. A kérelem azonban oda eljutni nem tudott. Amint tudjuk és ismerjük, az események elsodorták helyéről a kormányt és igy ülése 1927 május 13-án, pénteken. •' 85 a tanárság már nem találta meg az utána jövő kormányban azt a jóindulatot, amely szükséges lett volna akkor, hogy igényeit kielégítse. Amikor azután az úgynevezett keresztény és nemzeti kormányzat — mint közönségesen mondani szokták: a kurzus —• vette át az ország kormányzatát, a tanárságot ez az éra egy fizetési osztállyal visszamaradva találta. Ennek a sérelmének hangot adott akkor a tanárság. Magam is emlékszem ezekre a hírlapi és gyűlési hangokra. Ahelyett azonban, hogy a tanárságnak ezt a sérelmét orvosolta volna a kurzus első kultuszkormánya, ujabb sérelmekkel tetézte a tanárságnak ezt a régi sérelmét. Akkor történt, hogy először megvonták a tanároktól az ötödéves korpótlékot. Ezzel, ugyebár, azután azt érték el, hogy a tanárságot már két fizetési osztállyal szorították viszsza, mert hiszen az ötödéves korpótléknak .' a megvonása azt jelentette, hogy egy fizetési osztállyal megint visszatolták őket. A másik sérelem az volt, hogy amíg más tisztviselői státusok szolgálati idejét öt esztendővel leszállították, a tanárokét ugyancsak öt esztendővel felemelték. Ez a dologgal vonatkozásban álló egyéb sérelmek mellett még azt is jelentette, hogy mig más tisztviselői státusok előléptetési lehetőségét egyheted résszel megjavították, a tanárokét ugyanannyival megrontották. Más tisztviselői státusokban ugyanis a szolgálati időt leszállítván öt évvel, a megmaradt tisztviselőknek megmaradt, sőt javult egy heteddel az előlépési lehetőségük. Ugyanakkor a tanároknál az előlépési lehetőség természetesen megromlott, mert hiszen .' a felemelt szolgálati idő következtében a pályán torlódás állott elő, a 30 évi szolgálatukat már kitöltött tanárok nem mehettek nyugdíjba, ott maradtak pályájukon, elébeállván az utánok következőknek. Mondom, előállott egy nagy torlódás és az előlépés ezzel igen-igen megnehezedett. Ez azután a harmadik sérelem, amely nagy sérelem újból egy fizetési osztállyal való visz,szaesést jelentett a tanárok részére. Hiába történtek közben kísérletek nemcsak az ellenzékről, hanem a kormánypártról is, hogy ezeknek a sérelmeknek egy részét orvosolják, nem történt semmiféle orvoslás. Emlékezhetünk még arra, hogy a múlt nemzetgyűlésen — ha jól tudom Maday t. képviselőtársam indítványára — elfogadott egy olyan határozati javaslatot, amely arra utasította a kormányt, hogy a tanárságnak adja vissza az ötödéves korpótlékot. A Ház ezt a határozati javaslatot elfogadta, ellenben a kormány nem hajtotta végre. Itt azután a minister ur előállhat azzal, hogy mindennek a pénzügyi nehézségek az okai. Itt azonban ezekkel a jelenségekkel, ezekkel a tényekkel szemben ilyen kifogások nem állhatnak meg. Mig ugyanis más státusok tagjait nem érték ilyen sérelmek, nehéz elképzelni, hogy miért érjék ezek épen a tanárságot, amely a legszebb, a legnagyobb, a nemzet és az állam érdekében a legfontosabb munkát végzi. Egy olyan területnek a munkásait részesítették tehát állandóan megki seb bitesekben és jogcsonkitásban az előmeneteli lehetőségeknek meghosszabbításával, akiket legelsősorban kellene támogatni s akiknek anyagi helyzetét ugy kellene állandóan javitani, hogy munkájukat, nagy feladatukat hiánytalanul el tudják végezni. T. Ház! Van azután a tanárságnak egy negyedik sérelme is és én ebben is teljesen igazat adok nekik. Mig ugyanis, amint tudjuk,