Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
éi r Áz országgyűlés képvlselÖházánah 46. Farkas t. képviselő ur kimutatta, hogy a művészetek dotációjára igen szerény összegek állanak rendelkezésére, még azokkal a viszonylag sem nagy összegekkel szemben is, amelyek a legutóbbi békeköltségvetésben rendelkezésre állottak. Én magam is arra hivom fel a mélyen t kultuszminister urat, tegyen meg minden lehetőt a művészek támogatására. Akár a képzőművészeti főiskola magasabb dotációjában jelentkezhetne ez, akár az ösztöndíjaknak a felemelésében, vagy a fiatal művészek külföldi utazásának lehetővé tételében. Viszont kérném azt, hogy az ösztöndíjpolitika végre legyen egy kissé más formájú, más lényegü, mint volt a múltban. A múltban a kultuszkormányok az ösztöndíjakkal együtt meg akarták venni az Ösztöndíjasok lelkét is Ha az az ösztöndíjas nem Münchenen keresztül, a Piloti iskolán át ment, ha nem a képzőművészet konzervatív iskoláit járta, vagy nem erre nézve volt benne hajlandóság, akkor bizony az ösztöndíja veszedelemben forgott. Nagyon kérem a minister urat, hogy ha módjában van az ösztöndíjakat felemelni, akkor azt csinálja ugy, hogy adja ezeket az ösztöndíjakat a tehetséges, arra tehetségüknél fogva érdemeket szerzett növendékek és fiatal művészek részére, az ösztöndíjakat illetőleg azonban követeléseiben tovább ne menien. Bizza rá annak az ifjúnak, annak a fiatal művésznek hajlamaira, tehetségére, hogy hova megy, merre indul, hova akar elérkezni, de ennek a politikának az legyen a legfőbb parancsa, hogy segítse a tehetséget, az ösztöndíjjal együtt azonban a lelkét megvásárolni is nem szabad. A művészetek támogatása terén vannak természetesen közvetett eszközök is. Itt pl. felhívnám a minister ur figyelmét arra, hogy a hajdani kultuszkormányok gondoltak erre is. Gondoltak arra, hogy ugy a képzőművészetet, mint a zeneművészetet a nagy néptömegek körében is megismertessék és megkedveltessék. Utalnom kell a népszerű filharmóniai hangversenyekre, utalnom kell arra is, hogy jó régen — igazán régesrégen — a szépművészeti muzeumokban tárlatvezetéseket rendeztek, mutogatták, magyaráztak, ismertették, kedveltették a különböző korok művészetét ; magyarázták a különböző művészeti irányzatokat ugy, hogy ha valaki oda másodszor ment be, már nem mint egy siketnéma, teljesen ismeretlenül, érzéktelenüí a képek és művészek iránt ment oda, hanem akkor már tudta, hogy miért megy be s mit és hogyan nézzen. Nagyon sajnálatos dolog, hogy a művészeteknek ezt a megkedveltetését, népszerűsítését már nem kezdik el az iskolákban olyan mértékben, ahogy azt meg kellene kezdeni s ahogy a kérdés a maga jelentőségénél fogva ezt meg is érdemelné. Amikor itt a múlt nemzetgyűlésben a középiskolai reformot tárgyaltuk, erről az oldalról igen erőteljesen képviseltein azt az álláspontot, hogy a művészettörténet ne legyen melléktárgyként tanítva, hanem önálló órát kértem a tanítására. A kultuszminister ur akkor ezt nem akceptálta, mert abban a felfogásban volt, hogy ez melléktárgyként a történelmi órán is igen kiadósan tanítható. Azóta kénytelen-kelletlen is megfigyeltem, hogy ez a rendszer nem váít be. Ha valamelyik növendék többet akart tudni a művészettörténetekből, mint amennyit kapott azokon az órákon, amelyeken a művészettörténet csak mint melléktárgy szerepelt, mondón, ha többet akart tudni, ha hajlama vonzotta a kérdés felé, akkor beiratkozott külön művészettörténeti órákra, hogy ott nyerhessen annyit, amennyit a maga koránál fogva azokon az órákon nyerhetett. Kértük ugyancsak a múlt nemzetgyűlésen, ülése ÍÚ27 május iB-án, pétiteken. ugyancsak erről az oldalról, amikor a Gyüjteményegyetemről szóló törvényjavaslat volt itt, hogy a minister ur — hiszen legfőbb felügyeleti hatósági jogkörénél fogva módja van erre — csináltasson végre a Szépművészeti Múzeum számára olyan népszerű katalógust, amely pótolná az elmaradt tárlatvezetést, amelyet ha kezébe adnánk egy a művészetekkel szemben teljesen — nem akarom mondani analfabéta embernek, — hanem laikus embernek, ha bemegy a képzőművészeti tárlatra, ott lévén a katalógus, azon el tudjon indulni. (Helyeslés.) Azután rendezhetik azt a tárlatot korok vagy művészeti irányok szerint, ahogy azt a Szépművészeti Múzeum igazgatója helyesebbnek tartja. (Farkas Elemér: Helyes! Nagyon helyes!) Én a magam részéről korok és irányok egyetemleges rendezése szerint is el tudom képzelni a Szépművészeti Muzeumot, van mód rá, de ha talán nincs rá elég helyiség, csináljuk ugy, hogyha valaki oda bemegy azzal a népszerű, az ő műveltségi fokához képest megirt katalógussal, megértse, amit ott lát, megkedvelje, elmenjen oda máskor is, elvigyen oda másokat is, mert ilyesminek megvan aztán a maga propagandisztikus ereje (Helyeslés.) és terjed ezáltal a művészetek megkedvelése. Hiába, a művészet felemel, megtisztítja a lelket a szép és a jó iránt, (Ugy van! Ugy van!) emberré nevel igaz, szép és tiszta lelkű emberré. Amikor tehát a művészetek támogatását kérem, ezeket a kérdéseket is kénytelen vagyok itt napirendre hozni és újra kérem a minister urat, hogyha csak lehetséges, gondolkozzék azon, nem lehetne-e újra, ha az idei szezonban már nem, legalább a jövő szezonban a népszerű filharmonikus hangversenyeket újra elkezdeni, mint ahogy azok gróf Apponyi Albert kultuszministersége alatt megvoltak. Akkor én ott, t. minister ur, vasárnapról vasárnapra, hangversenyről hangversenyre nagy munkástömegeket láttam és amikor^ a szezon befejeztével a most már öreg, de még mindig nagy művész Kerner karnagyot ünnepelték, a munkásságnak nagy vörösszalagos koszorúja tűnt fel, mint a hálának és elismerésnek kitüntető, demonstráló jelképe. Egy véleményen vagyok tehát Farkas t. képviselőtársamnak azzal a felfogásával, hogy a lehetőség legmesszebb határáig el kell menni a képzőművészetek dotációjánál, de különösen a nyomorgó művésznövendékek és fiatal művészek támogatását minden lehető eszközökkel keresztül kell vinni. (Helyeslés.) Amiről beszélni akarok, az tulajdonképen a tanárok és a tanítóság helyzete. Azt tartom, hogy azt a nagy közoktatásügyi gépezetet, amelyet a minister ur több-kevesebb sikerrel, de mégis csak megalkotott és amely arról a részről sok dicséretben is részesült, ezt a nagy pedagógiai mechanizmust nem fogják tudni az eredmények és a nagy cél érdekében kellőképen, kiadósan használni, működésben tartani, ha ennek a gépezetnek a lelke, a húsa és a vére, a tanárság és a tanítóság olyan anyagi helyzetben van, hogy nagy feladatait elvégezni nem tudja. Már ezelőtt esztendőkkel igen erélyesen rámutattunk ezekről a padokról a tanárság és a tanítóság helyzetére. Akkor megmondottuk, hogy nem is lehet az akkor ismert eredményeknél nagyobb eredményeket követelni a tanárságtól és a tanítóságtól, amikor ez a nyomorával küzd. Amikor az élet kis és nagy bajaival harcolva, verekedve, minden ideg-
