Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
r Áz országgyűlés képviselőházának 46. ben igyekezzünk érvényre juttatni. (Ugy van! Ugy van!) Sajnosán kell megállapítanom, hogy e téren az 1896-os törvényhozás szellemétől eltértünk. Az 1896-os törvényhozás a nemzet ezeréves fennállása alkalmából szépművészeti célokra is hatalmas összegeket bocsátott rendelkezésre. 3,200.000 aranyforint költséggel Szépművészeti Muzeumot létesítettünk és ebből 200.000 forintot tudtunk műpártolás céljaira adni! Ez a gyönyörű gondolat, a magyar művészet különös megbecsülésének gondolata és értékelése mintha halványulóban volna. Ma erről egyre kevesebb szó esik. Azok az állami és társadalmi ösztöndíjak, amelyek a művészetet. előbbre vitték, megsemmisültek. Maga a Képzőművészeti Társulat is igen sok ilyen társadalmi ösztöndíjat kezel. Ezek a társadalmi ösztöndíjak, társadalmi pályadíjak és a művészet pártolására szolgáló alapok tulajdonképen egy elbírálás alá esnek az árvaszékek vagyonával, mert szintén nem képezhették háborús időkben átmentési spekuláció tárgyát, (Ugy van! Ugy van!) velük kapcsolatban nem lehetett gondoskodni olyan álutakról, amelyeken át meg lehetett volna menteni e vagyonok értékét. Ha az erről szóló kimutatásba pillantok, szörnyűséggel kell megállapítanom, hogy mit pusztított el ezen a téren a devalváció. Ha legnagyobb mecénásainkról szólok, ugy elsőként kell megemlítenem gróf Andrássy Dénest, kinek több mint 450.000 aranykoronát kitevő alapítványából — a kezeim között levő kimutatás szerint — a háromévi összekuporgatott kamat: 8 pengő értéket tesz ki. A gróf Nemes Nándorné-féle alapítvány állaga teljesen sértetlen ma is és ez ma két és fél pengő értéket reprezentál. Itt van a 13.000 forintos Rökk Szilárd-féle alapítvány a maga sértetlen állagában s ennek évi kamata 33 fillér. (Hallatlan!) De ne méltóztassék szörnyűködni és azt gondolni, hogy alapítvány ennél kisebb értékre nem devalválódott volna, mert ebben a kimutatásban akad olyan alapítvány is, amelynek évi kamata 15 fillér lévén, még egy átszálló villamosjegy megváltására sem elegendő. Az 1910-ben főként a középosztály garasaiból és áldozatkészségéből létesített Munkácsyféle szoboralap is teljesen devalválódott. Ennek az ellenértéke összesen 4 pengőt tesz ki. Egész sorát tudnám még e szomorú számoknak felmutatni. De talán máris eléggé indokoltnak látszik, hogy erről a helyről kérő szóval forduljak a nemzet megértő társadalmához, elsősorban is a magyar főúri világhoz, a megértő egyháznagyokhoz, a plutokrácia tagjaihoz és mindenkihez, akit csak illet, hogy jöjjenek ebben az utolsó órában segítségünkre, mert soha oly szükség még nem volt segíteni a magyar képzőművészek és szobrászok nyomorúságos és rossz helyzetén, mint most. Egyben arra kérem a kultuszminister urat, hogy addig is, amig a régi mederbe terelődik vissza a magyar művészet társadalmi utón való pártolása, legalább átmenetileg maga is gondoskodjék megfelelő anyagi segítségről. (Helyeslés a jobboldalon.) Ami a támogatás kérdését illeti, vannak itt oly részletkérdések, amelyeiket azonnal is meg lehet oldani, amelyeket pl. a (kultuszminister ur, remélem, brevi manu, azonnal meg is fog oldani. A magyar művészvilágra rendkívül lealázó például, hogy az u. n. állami nagy aranyérmet, amely békében 500 korona értéket' reprezentált, már a háború óta »papir. lap«-pal helyettesitik. De még talán ennél is súlyosabban esik a latba, hogy annak, aki ezt a papírlapot átveszi, kvázi reverzálist kell kiKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. IV. ülése 1927 május 13-án, pénteken. 65 állítania arról, hogy sem ő, sem talán még ükunokái sem fogják követelni az államjkincstártól ennek az ellenértékét; aranyban. Azt hiszem, ezt az állapotot meg lehetne rövid utón változtatni épugy, mint ahogy egy másik, de ehhez a tárgyhoz nem tartozó, de szintén változtatást igénylő kérdésben is lehetne ujabb intézkedéseket tenni. A sub auspiciis gubernatoris gyűrűjére célzok. Bókében ugyanis a legkitűnőbb diákjaink számára brilliánsgyürü állt rendelkezésre, majd jött a háború s annak ezernyi nyomorúsága és Trianon után bizony már csak vasgyüriit kap, aki hangyaszorgalmával és buzgalmával aranygyűrűre is méltán rászolgált. Azt hiszem, már elérkezett annak is az ideje, hogy illetékes helyre előterjesztést lehetne tenni 100—200 pengős ikiadási tétel felvételére, hogy legalább ne rozsdásodjók be annak az érdemes magyar diáknak holtáig kedves emléke. Visszatérve előző kérésemre, nagyon kérem a : . kultuszminister urat, hogy az állami aranyérem mielőbbi kiszolgáltatása érdekében rövid utón intézkedni szíveskedjék. Ugyancsak itt mutatok rá a magyar művészeik özvegyeinek és árváinak rendkívül szomorú helyzetére. A Képzőművészeti Társulatnál kezelnek egy alapot, amely ugyancsak a magyar középosztály garasaiból, lelkesedéséből és közadakozásból jött össze, amelynek egész értéke 1 pengő 2 fillért tesz ki. (Hallatlan!) Ne méltóztassék e tétel csekélységén mosolyogni, mert a hadviselt művészek özvegyeinek és árváinak segélyalapja még ennél is csekélyebbre devalválódott; 17 fillérrel kevesebb, tehát összesen csak 85 fillér az érték, amely számukra rendelkezésre áll. Hogy azonban a kultuszkormány mindezeken segíthessen, mindenesetre szükség van arra, hogy a legteljesebb megértésre találjon a pénzügyminister részéről. És itt feltétlen szükség van arra, hogy az a dotáció, amely jelenleg művészeti javadalmazások címén van felvéve a mostani költségvetésben, a legközelebbi költségvetésben, szerényen mondva legalább is a duplájára emeltessék, fel. Nem akarok összehasonlitásakkai dolgozni, de amikor a székesfőváros területe az országnak egyheted részét teszi ki ós amikor a székesfőváros költségvetésében 720.000 pengő foglaltatik művészetpártölási célra, akkor indokolt, hogy az egész ország művészeti ügyeivel foglalkozó kultuszminister ur a jövőben legalább kétakkora összeggel rendelkezhessék, mint annak egyharmada, a most rendelkezésre álló 240.000 pengő. Amidőn ismételten annak a reménynek adok kifejezést, hogy a kultuszminister ur meleg támogatását nem fogja megvonni a művészvilágtól, kérem egyben juttasson egy-egy sugarat e szeretetből a Képzőművészeti Társulat számára is. Az Országos Képzőművészeti Társulat már 65 esztendeje dolgozik nagy céljainak elérése érdekében és e Képzőművészeti Társulat is sajnálatra méltó veszteséget szenvedett a háborús világban, mert a régi Műcsarnokot, amely tulajdona volt, eladta, hogy a pénzt hadikölcsönbe fektethesse. Ez a vagyon azután teljesen elértéktelenedett. Abból az iratból, amelyet legutóbb a kultuszminister ur intézett épen a Társulathoz, már biztató jelét látom a kultuszminister megértő szeretetének. És azt hiszem, hogy erre építeni is lehet. Erre alkalmat a-most megnyíló belga kiállítás szolgáltatott, ahol biztató segítséget nyújtott a kultuszkormány a tárlatot rendező Országos Képzőművészeti Társulat szá-1 9