Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
r Áz országgyűlés képviselőházának 46. előadást és az a zenekar, a Magyar Királyi Operának rendesen csekély lendületei és hévvel játszó zenekara olyan szárnyalást tudott venni ennek az állítólag elöregedő férfiúnak vezetése mellett, amely méltán odaállíthatná ezt a zenekart olyan nemzetközi zeneversenybe, ahol feltétlenül az első helyek egyikét tudná biztosítani a maga számára. (Kothenstein Mór: Egy hibája van: hogy zsidó!) Most hallom először, t. képviselőtársamtól, hogy az idézett ur zsidó. (Malasits Géza: Már régen szerződtették volna, ha nem volna zsidó!) Én nem akarom elhinni, hogy ez volna az oka, mert olyan férfiaktól, akik a zenei élet élén állanak, — akik azonban nem hatalmaztak fel, hogy nevüket megnevezhessem — azt hallottam, hogy ők a kultuszministernek Weingartner angazsálását ajánlották és akik csak kevéssé is tájékozva Vannak arról, hogy Weingartner ma tulajdonképen a wagneri stílus egyetlen nagy klaszSzikus még itt maradt reprezentánsa és fizikai ós szellemi erőben olyan magaslaton áll, hogy felveheti bármely fiatal vezetővel a versenyt, azok nem fogják keresni, hogy zsidó-e vagy nem zsidó az illető. Én nem akarom egy pillanatig sem feltételezni a kultuszkormány részéről, hogy ez a szempont vezethette volna őt ilyen eminenter művészi kérdésben. (Malasits Géza: Uraságod, ugy látszik, idegen! Kothenstein Mór: Előkelő idegen Weingartner!) T. Ház! Ugy tudom, kísérletek történnek egy vezető dirigens szerződtetése kérdésében az Operánál. Az illető férfiú kitűnő zenei érzékkel, nagy művészi képességekkel bir, csak újra egy hibája van, ugyanaz, mint az Opera tisztelt vezetőjének, hogy nem volt eddig dirigens. Mert lehet valaki kitűnő hegedűművész és próbálhatja elsajátítani a zenekari vezetést is, de újból hangsúlyozom!, nekünk itt megtépett zenei életünkben nem olyan vezető férfiakra van szükségünk, akik itt tanulják majd meg ezt a művészetet, hanem olyan férfiakra, akik kiforrott stílusukkal ós képességüknél fogva határozott irányt tudnak szabni zenei fejlődésünknek. Az iniciativát, az uj szint, az uj irányt várom én ettől a vezetőtől. T. Ház! A szólisták képzéséről emlékezett meg Gál Jenői t. képviselőtársam ós ott valóban hogy állunk? A szólisták kérdésében szintén nem állunk szerencsésen. A legelsőket, a legkitűnőbbeket — csak Németh Máriáról, csak Anday Piroskáról és a többiekről emlékezem meg — elvitte a külföld. Környeyt nem tudtuk pótolni máig seni. Ha Wagner-előadást: alkarunk rendezni, Bécsből kell egy operaénekest lehoznunk, aki az utolsó időkben állandóan utazott Wien és Budapest között. A szerződéseknek kilenctized része máig sincs megkötve. Bevált és képességeiknek még mindig magaslatán álló művészeknek lefelé menő ötéves szerződéseket kínálnak. Havi kétmilliós szerződést kínálnak olyanoknak, akikre vezetőszerepeket mernek bízni;, bár fiatalok, a tenoristák között. Ilyen viszonyok között nem csoda, hogy mi háttérbe szorulunk. Akkor — és ez a legfigyelemreméltóbb — amikor Wien, amely anyagi súlyát ós művészeti .centrális súlyát elveszítette, ennek visszaszerzésé végett mégis a Turandot előadása sikerének biztosítására 20 milliárd koronát tudott invesztálni, nálunk — és ezzel ezt a részt befejezem — ujabban a beruházások aranyeső jéből, egyelőre 100.000, mondd százezer pengő jut — valószínűleg a díszletek felelevenítésére. ülése 1927 május IB-án, pénteken. éí T. Ház! Egy szót szólanom kell az Országos Zeneművészeti főiskoláról. Az Országos zeneművészeti .főiskolát .Liszt alapította meg és Minalovich, Uubay, .fopper, Hoessler és tezendy virágoztatták tel. rLanadából jöttek egy időben az Urszágos Zeneakadémiára tanulni. Az intézetnek pedig ma iöiskolai jellege van, de súlyában és tekintélyében talán lecsökkent, azóta, amióta elnyerte a főiskolai jelleget. Hubay nagyszerű vezető, kiváló pedagógus, a nemzet büszkesége, a hegedű-mesteriskola vezetője. De Özendy nelye ma sincs betöltve ós a zongora-mesteriskola ma nem áll már fenn. Itt van azután az a nagy baj, az a nagy seb, amely zenei életünkön tátong, a Dohnányival való ellentét kiegyenlítésének kérdése. Igaz, a Beethoven-ünnepek alkalmával megtörtönt a közeledés a vezetőkörök és Dohnányi között, üohnányinak megnyerése, aki nemcsak Liszt óta a legnagyobb magyar zongoraművész, hanem elsőrangú pedagógusunk is, megnyerése és tekintélyének, ízlésének és igényeinek honorálásával való beillesztése a Zeneművészeti főiskolába az igen t. kultuszminister urnák elsőrendű kötelessége. Bartók és Kodály büszkeségei a magyar kultúrának. Kodály Psalmus Hungaricusa csak a napokban csendül fel Hollandiában, újra hírt és dicsőséget szerezve a magyar névnek. Ezeknek a férfiaknak Finnország példájára, amely Sibelius zeneművésznek nemzeti ajándékot adott, ahol az állam birtokán és kastélyában élhet, működhetik és dolgozhatok, olyan kastélyt, olyan birtokot kellene rendelkezésére bocsátani magyar művészeinknek is, ahol alkothatnak a magyar nemzet és magyar név dicsőségére. Nem akarok kiterjeszkedni a részletekre az idő rövidsége folytán és alig hiszem, hogy a házszabályok szerencsétlen megalkotásánál fogva módomban volna a legutolsó helyen sorra kerülő zeneművészeti kérdésekről a részleteknél szólni, de figyelmébe ajánlom az igen t. kultuszminister urnák, hogy mégis lehetetlen, hogy ámbár a Zeneművészeti Főiskola fennálló statumai értelmében csak olyasvalaki nyerhet kinevezést a Zeneakadémiára, aki a Zeneakadémián a tanárképző tanfolyamot elvégezte és a tanárképző vizsgán vizsgát tett, i mégis a már ott levő, érdemeket szerzett férfiak rovására ennek a fórumnak megkerülésével az utóbib időben kinevezést nyert egy különben kitűnő zenei férfiú. Ez magáinak a Zeneakadémiai tanári karnak tekintélyét csorbítja meg, e kivételes, soronkivüli és statumokkal ellenkező alkalmaztatás révén. Ha magánzeneintézetekben csak olyanok tölthetnek be tanári és pedagógiai állást, akiket ilyen vizsgán képesítettek, hogyan kívánható és engedhető meg, hogy magának a legfelsőbb zenei tanintézetnek tanári karában olyan férfiak foglaljanak helyet, akiket e vizsga alól felmentettek. A Filharmóniai Társaságról, sajnos, nem szólhatok, pedig" égetően szükséges volna, mert a halálharang e felett az európai hírnevű intézmény felett is megkondult. Egy szót szólok csak a vidéki színészetről. (Halljuk! Halljuk!) Hogy a magyar vidéki színészet pusztulásra van kárhoztatva, mindnyájan tudjuk. Azokon az örvényeken, amelyeken eddig haladt, nem lehet fentartani. Az államnak nem áll a célra olyan összeg rendelkezésére, amellyel a mai széles keretek között a vidéki színművészet fenn volna tartható. Ennélfogva feltétlenül szükséges a reform két irányban. Az egyik az olyan nagy kulturális és gazdasági centrumoknak, mint Szeged, Mis-