Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
58 r Áz országgyűlés képviselőházának 46. ülése 1927 május 13-án, pénteken. felépített programmal tanítani, nevelni ezt a közönséget és visszavezetni a rági ideálok felé. A közönség lelki egyensúlyának visszabillentése lett volna túlad donképen a vezetőségnek minden téren való feladata. A hangos kaszszasikerek keresése pedig lehet feladata a magánvállalkozásnak, amely ezen a téren is haszonra dolgozik, de nem lehet feladata az állami műintézeteknek, melyeknek egészen más feladatuk és egészen más rendeltetésük van. Nekik igazán emberit adva, vissza kellene vezetniük az embert önmagához, hogy megtalálja saját magát. Ezeknek a műintézeteknek és vezetőiknek — de a kultuszkormánynak is — kötelessége lett volna oda törekedni, hogy Shakespeare intenzivebb ápolásával a közönségnek megmutassák, hogy a drámai hosök^ megnyilatkozásaiban, örömeiben és szenvedéseiben az egyszerű ember örömei és szenvedései is benfoglaltatnak és hogy Moliére és Baumarchevits embertábrázoló alakjainak sirása és kacagása a ma lesanyargatott embereinek sirása és kacagása ds, ímert Örök és emberi az, amit ők megmutatnak. Ha torztükröt állitanak is az ember elé, csak azért mutatják fel ezt a torzalakot, hogy az embert magát, saját hibáival és erényeivel mutassék be. (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés a középen.) Ilyen körülmények között, bár a legnagyobb elismeréssel adózom első drámai színpadunk vezetője iránt, nem hallgathatom el azt a súlyos knitikát, amelyet e teremben kell elmondanom, annál is inkább, mert tiz esztendő óta ebben a teremben csekély kivétellel — mert igenis, volt ilyen is — komoly kritika ínem igen hangzott el. A Nemzeti Színház mai vezetője — néha személyekről is kell szólanom, bár ezt mindenképen kerülni akarom^ felszólalásomban — múltjánál, képzettségénél, nagy képességeinél fogva feltétlenül hivatva van egy ilyen intézet vezetésére. Az a részbeni sikertelenség, amely Nemzeti Színházunk útját jelzi, elsősorban és főkép anyagi okokra vezethető vissza. Ugy képzelem, ugy látom és ugy tudom, hogy az ország első drámai színpadának a drámai művészet ápolása és fejlesztése volna egyetlen kötelessége, teljesen tekintet nélkül azokra az anyagi eredményekre, melyeket ezen a téren elér. Ha a nemzeti és általános európai kulturirányzatok helyes ápolásával össze birja kötni az anyagi eredményeket is, annál jobb, de anyagi eredmények hajszolása végett a kulturnivóból engedni és a magas kulturcélokat szem elől téveszteni csak azért, hogy kasszasikereket érjen el. nem lehet az állam drámai színházának feladata és kötelessége. (Igaz! Ugy van! Helyeslés jobb félőt.) De a Nemzeti Színház múltja is tiltakozik ez ellen. Azok. akik mint a nemzet napszámosai téglákból hordták össze ezt a Nemzeti Színházat, azt a sziinházat, melynek éhező színészei isteni ihlettől áthatva, király okai fejedelmeket tudtak emberekké tenni. (Jáno^sv Gábor: Lendvay és Egressy!) az Egressy Gáborok és Lendvay Mártonok ragyogó példája, akik otthon faggyúgyertya mellett tanulták szerepeiket és éhezve játszottak, nem álmodták- hogy majdan közepes értékű, en suite-darabok végtelen sorozatával tömik meg az ő színházuk műsorát azért, hogy felsőbb parancsra kellő statisztikát mutathassanak be a kultuszminister urnák. Az első dolog a Nemzeti Színház terén, hogy nem szabad rákén-vszeriteni a színház vezetőségét a sorozatos előadások erőltetésére. Csak akkor teljesiti misszióját az első drámai színpad, ha Hevesi törekvésével párhuzamosan, előre felállított, céltudatos olyam drámai programmot tud nyújtani, amelyben a nemzeti eszme az európai törekvésekkel karöltve halad. Nem szabad neki unalmas és hamisan klasszikusnak minősített, de egyáltalában a klasszieitás ismérveivel nem biró színdarabokat forszíroznia és felelevenítenie. (Ugy van! a jobboldalon.) Nem szabad neki hajdani elavult és semmiféle magasabb értékkel nem biró régi kasszadarabokat uj betanulással rátukmálni a közönségre és nem szabad végül lealacsonyítani a nemzet első színpadát azért, hogy szeszélyes primadonnák kedvtelésének megfelelve, (Ugy van! a jobboldalon.) operettekkel untassa a magyar közönséget. Összefoglalva egyszóval a kritikát, a Nemzeti Színháznak nem feladata konkurrálni a nyerészkedésre irányuló magánszínházakkal. (Pékár Gyula: Nagyon helyes! — Ugy van! a jobboldalon.) r Az is bizonyos és a tárgyilagosság kedvéért az ellenérveiket is fel kell sorakoztatni, hogy rendkívül nehéz ezeket az ideális célokat a mai időkben megközelíteni, azért, mert lóuten-nyomon azt halljuk mértékadó helyről, hogy az elsőrendű irók, külföldiek és belföldiek, nem hajlandók a nemzet első színházának darabjaikat rendelkezésre bocsátani, ha azok en suite-előadásokban, kasszasikereket is nem jelentenek. Én azt hiszem, ha igazán értékes darabot adunk s ha azok az igazán értékes darabok igazán visszhangra találnak a közönség körében, ugy nincs annak akadálya, hogy bizonyos időszakokban ezek az igazán értékes darabok gyakran adassanak elő. (Jánossy Gábor: TJgv van! Jó darabot kell irni!) T. Képviselőház! Eg# másik baj is van azonban és ezt itt a nagy nyilvánosság előtt nyíltan ós becsületesen meg kell mondani ós ez az, hogy a magyar közönség Budapesten a klasszikusok iránt ujabban lelkesedéssel nem viseltetik. (Jánossy Gábor: Mert koldus, olyan, mint ez a szegény ország!) A 14 Shakespearedarab és a 11 Molliér-darab félig üres színház előtt adatik elő abban az esetben, ha külön adják elő és nem ciklusban. És itt van mindjárt a válasz rá. hogy mit kell tenni. Miért van ciklusban sikere a darabnak? < Azért, mert a ciklus lelkes közönsége, az ifjúság, a felserdült s az iskolákból kikerült ifjú nemzedék, a tisztviselők, a tisztikarnak jelentékeny része lelkesedéssel és rajongással fogadja ezeket a darabokat és ciklusok keretében megtölti a házat. Mi más a feladata ennek a Nemzeti Színházi vezetőségnek ós elsősorban a kormánynak, mint az, hogy ránevelje njra a magyar közönséget, hogy szeresse a klasszikusokat és azoknak a klasszikusoknak talán elvont formáiban megtalálja azt az igazi életet, azokat az igazi érzéseket, azokat a kacagásokat és szenvedéseket, amelyek az ő lelkét is hevítik és megmozgatják. (Élénk helyeslés minden oldalon.) Itt hangsúlyoznom kell uira s nagyon sajnálom, hogy az igen t. kultusministpr ur e percben nincs jelen. (Jánossy Gábor: Itt van az államtitkár ur, mindegy!) hogy igenis, áldozatok árán is meg kell ezt a programmot valósítani és ha rá kell fizetnie erre az államnak, akkor fizessen rá, mert ha szükség van egy na*ry iskolai programmot felépíteni, — amit teljes mértékben helyeslek. — akkor ugyanilyen szükség van a mmdenkorbeli magyar nemzedék nevelésére és fejlesztésére. (Ugy van! Ugy van!) Ezt nedig nagyszerűbb módon, mírt az igazi szépnek a színpadon való megszólal-
