Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-45
38 Az országgyűlés képviselőházának 45, az az amerikai matróz, aki felment a hadihajó legmagasabb árbocára és beleugrott a vízbe, azt mondván : »Én Jakson generálisért halok meg !« Nagyszerű, hősies gesztus volt, de sem a világnak nem volt haszna belőle, legkevésbé pedig a matróznak. Nekünk sem volt hasznunk belőle, hogy a világháborúba belesodródtunk, végigcsináltuk azt és olyan hősies tetteket vittünk végbe, amelyekről most ditirambusokat zengenek. Hogy miért következett be a visszahatás, arra csak egypár példát akarok elmondani. Nem destruktív emberekre hivatkozom, hanem olyan emberekre, mint gr. Eszterházy Móric, aki 1917-ben Magyarország ministerelnöke volt. és aki a régi képviselőházban felhozta mint súlyos sérelmet, hogy ha valamelyik frontszakaszon egy gépfegyver elveszett, szigorú vizsgálatot indítottak annak előkeritésére, de ha ugyanazon a frontszakaszon 10.000 magyar ember pusztult el, azzal senki sem törődött, az senkinek sem tűnt fel és amiatt semmiféle vizsgálatot nem inditottak. Ilyen példákat százával lehet idézni. Ha rosszmájú ember lennék, idézném azokat a beszédeket, amelyeket a képviselőház egyik érdemes alelnöke mondott el itt a képviselőházban arról a gazdálkodásról, amelyet az osztrák-magyar hadsereg vezérkari intéző körei a magyar föld népével, a magyar munkássággal szemben künn a fronton elkövettek. (Erdélyi Aladár: Ezt legújabban megírta József főherceg most megjelent könyvében.) Érthető tehát, hogy a magyar embernek lelkében él annak a tudata, hogy ott mi történt és óvakodik olyan tűz közelébe menni, amelynél egyszer már megégette magát De van egy másik dolog is, ami ellenszenvvel tölti el a tömegeket és amit meg kell említenem, s ez a vörös hadsereg dolga. Ma már egy kissé történeti távlatból nézhetjük a dolgot, s igy tudunk tárgyilagosan beszélni róla. Azt méltóztatnak gondolni, hogy az a sok lepiszkolás, legyalázás, üldözés, amellyel a vörös hadsereget illették, használt az országnak ? Vagy használt annak az eszmének, amelyet Önök képviselnek I Nagy tévedés. Igen sokat ártott. Én olyan helyen voltam akkor, — nem Budapesten, — ahol a vöröshadsereg felvonult, tehát teljes tárgyilagossággal kijelenthetem, hogy azoknak, akik a vörös hadseregben részt vettek és harcoltak Kassa visszavételéért, a felvidék meghódításáért, 3 U része nem volt kommunista, s talán halvány sejtelme sem volt arról, bogy mi az a kommunizmus. (Egy hang jobb felől: Ebben igaza van !) Kaptak újságot a kezüké, azt elolvasták, általában azonban az embereket az a vágy fűtötte, hogy az ellenfelet kikergessék az ország egy részéből. Alkalmam volt székely tüzérekkel, huszárokkal, bakákkal beszélni, akik ott meneteltek. Ott, ahol voltam, egy élelmezési állomás volt, érdeklődtem a dolog iránt, s azt tapasztaltam, hogy azon emberek közül talán csak a budapesti gyári munkások csekély hányada volt kommunista, a többi pedig nem volt kommunista, hanem tisztán az a vágy vezette őket, hogy : a csehek bejöttek Magyarországba, csülökre magyar, kergessük ki őket. Hogy ez igy van, ezt bizonyitja az a körülmény is, hogy amikor Kun Béla elkövette azt a világraszóló szamárságot, hogy a Clemenceaujegyzék hatása alatt visszavonta a esaoatokat a felvidékről és azt kiürítette, s amikor levezette a csapatokat a Tiszához, a románok ellen, akkor az egész hadsereg összeomlott épen azért, mert a katonák kedvüket veszítették, mert ugy érezték, hogy az a nagy cél, amelyért harcoltak, teljesen kútba esett és nincs célja és értelme a további háborúskodásnak. Ezeket az embereket nem lett volna szabad olyan invektivakkal illetni, mint ülése 1927 május 12-én, csütörtökön. amilyenekben az önök sajtója illette. Hogy egész őszinte legyek, nem volt tisztességes dolog ezeket az embereket olyan módon gyalázni és üldözni, amint ezt épen az Önök sajtója megtette. Annak a falu szegényének, a munkásnak, a kisiparosnak, aki akkor félredobott mindent és elment a vöröshadseregbe, nem törődve azzal, hogy az vörös, vagy rózsaszínű hadsereg-e, csupán csak íiZ clZ eszme hevítette, hogy Magyarország egy részét visszahódítani segítve, amikor saját gyalázatát olvasta, amikor látta, hogy azért üldözik, mert Magyarország egy részét vissza akarta hódítani, elment a kedve a katonáskodástól, és attól, hogy még egyszer résztvegyen egy háborúban. Meg kell mondanom azt is, hogy panaszkodnak az urak afelől, hogy a bennünket környező áilamok erősen fegyverkeznek, s mi a fegyverkezésben nem tudunk velük lépést tartani. Én pártállásomnál és világnézetemnél fogva roszszalom, természetesen azt a fegyverkezést, amely Cseh-Szlovákiában vagy Jugoszláviában van — nem tudom ebien a percben megbírálni, hogy ez milyen méretű — és nem találok rá mentő körülményt. Azonban volt alkalmam néhány befolyásos emberrel beszélni azokban az országokban, akik előttem kijelentették, hogy egyáltalában nincs semmiféle imperialista szándékuk, s akkora hadsereget sem tartanának, de egytől tartanak: a Habsburg-restaurációtól. Az a lárma, amely idebenn folyik a legitimizmus tekintetében, az a nagy legitimista felvonulás, amely itt történik, alkalmas arra, hogy a szomszéd államokban azt a hitet keltse, mintha Magyarországon valami nagy lángoló kitörni akaró szeretet volna a Habsburgok iránt. (Erdélyi Aladár: Nem egészen!) Egyáltalában nem igy áll a helyzet, mert sem a föld népének, sem a munkásságnak, sem az iparosságnak, sem a kereskedőknek egyáltalában nincs valami nagy vágya a legitimizmus és végső eredménykép valamelyik^ Habsburgnak trónraemelése iránt. Ez a kérdés is egyike azoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy szomszédainkat állandóan nyugtalanságban tartsák és lehetetlenné tegyék a szomszédokkal való békés viszonyt és ennek következtében a hadseregek létszámának leszállitását. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy még egy csekélységre térjek rá, arra, amit a t. előadó ur mondott, az én megboldogult Ébert barátom- és elvtársammal és Noskeval kapcsolatban ; nevezetesen, hogy a német hadsereg feltámadt, s ez a két szocialista vezér e fölött örömének adott kifejezést. Ezt most nem tudom kontrollálni, én tehát elhiszem azt, amit az előadó ur mondott, csak azt akarom kijelenteni, hogy ebben az esetben a »Volksbeauftragter« szó más jelentőséggel bir. (Hegedűs Kálmán előadó: Azt értettem, csak rosszul fordítottam!) Tényleg ennek a »Volksbeauftragter« szónak magyar fordítása*nem lehet más, mint »Népmegbizott,« az értelme azonban más, mert hiszen sem Ébert, sem Noske nem voltak kommunisták, hanem szociáldemokraták. (Hegedűs Kálmán előadó : És nagy hazafiak !) akiknek sikerült megszilárdítani a német demokráciát és köztársaságot. Tudni kell az uraknak, hogy a német munkásság mennyit szenvedett Vilmos császár uralkodása alatt, ha tehát ezeknek sikerült egy olyan hadsereget felállítani, amely a köztársaság szempontjából megbízható és abból a szempontból is, hogy a köztársaságra, sem külső sem belső ellenség nem támadhat büntetlenül, akkor ezt meg tudom érteni, mert a német köztársaság olyan eredményeket juttatott magának a német népnek, német munkásságnak, hogy ott minden proletár ma is leveti a kabátját és hajlandó életét is áldozni érte.
