Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-45

34 Az országgyűlés képviselőházának á; voltunk, hogy a legrettenetesebb véráldozat, az a rettenetes erkölcsi és anyagi kár, amelyet szenvedtünk, egy jottányival sem segítette elő a béke ügyét, és semmivel sem igyekezett eloszlatni azt a feszültséget, amely 1914-ben a lelkeken uralkodott. És mégis milyen keserves csalódást kell elraktároznunk szivünkben, látva azt. hogy ez a előkészitő konferencia is teljes eredménytelenséggel végződött. Szelid iróniával azt mondhatnám, igen t. képviselőház, hogy a konferenciának minden egyes résztvevője őszinte hive és barátja volt a lefegyverzésnek, de nem a maga lefegyverezésének, hanem a szomszédai lefegyverezésének. (Ugy van.) Eeménytelen volt az atmoszféra, amelyben ez a konferencia Összeült. Ez a reménytelenség még jobban fokozódott később, amikor heteken keresztül a technikai kérdéseken vitatkoztak a belgák csak azért, hogy a következő nyolc napon a kémiai háború fejlődési lehetőségeit beszéljék meg. Olvasva a nap-nap után kiadott száraz kommünikéket, a viszonyokkal nem ismerős személy azt hihette, hogy a hadi technikusok egy értekezletéről van szó, mert ezen a konferencián az első időben tényleg sokkal több szó esett a gyilkoló gépek fejlődési lehetőségeiről, mint a lefegyverzésről. Kettenetes iróniája a sorsnak az, hogy a konferencia fele idejében a polgári delegátusok úgyszólván szóhoz sem juthattak a hadi technikusok mellett, pedig a hadi technikusok talán még sem leghivatottabb képviselői a lefegyverzés gondolatának. A konferencia második felében azután, amikor a polgári delegátusok előadták javaslataikat, első javaslatuk, első felszólalásuk is rögtön súrlódásra vezetett az angol és a francia közvélemény között. Az volt t. i. a helyzet, hogy a francia javaslatot az angol delegátus semmiképen sern akarta elfogadni, tisztán csak a holland delegáció elnökének tapintatán inul az, hogy a felmerült ellentéteket sikerült elsimitani. A sajtó azonban, különösen a francia sajtó tovább folytatta a küzdelmet. Méltóztassék meghallgatni, ieren t. Képviselőház, hogyan irt a konferencia befejezése előtt a francia sajtó. A Temps, amelynek a francia külügyministerrel való hivatalos kapcsolata jól ismert, ezt irta : (olvassa) »Eizonyos nemzetek, amelyek földrajzilag biztos helyzetben vannak, csupán azért sürgetik a szárazföldi hadseregek lefegyverzését, mert ezzel saját fegyverkezésüket nem kell csökkenten ök.« A Matin még élesebben irt (olvassa) : » Anglia végre szint vallott Genfben és megmondta, mit kivan: a többi nemzetek szereljenek le, hogy ilyen módon megtámadhatók legyenek.« Mint mondottam, reménytelen volt az atmoszféra, amelyben a konferencia összeült és ez a reménytelenség később még jobban fokozódott, különösen akkor, amikor a francia delegátus, Paul Boncourt előterjesztette ismert javaslatát. A francia delegátus javaslata a szárazföldi lefegyverzést a tengeri és légi haderők lefegyverzéséhez akarta kötni. A tengeri lefegyverzést rögtön kikapcsolták azzal az indokolással, hogy ezzel a gondolattal az északamerikai Unió elnöke foglalkozik, aki egy konferencia összehivását tervezi, de ezt attól teszi függővé, hogy ez az előkészitő konferencia itt Genfben sikerrel járjon. A régi haderők lefegyverzését Anglia ellenezte, ugy, hogy tulajdonképen a konferencia a szárazföldi hadeiők lefegyverzésének kérdésére szorítkozott volna, ha még ebben a kérdésben is sikerült volna a megegyezés azért, mert a francia delegátus a lefegyverzés ellenőrzését, tekintettel Amerika helyzetére, egy a népszövetségtől teljesen független nemzetközi szervre akarta bizni. Amerika képviselője erre dicséretreméltó őszinteséggel kijelen:

. illése 1927 május 12-én, csütörtökön. tette, hogy semmiféle ellenőrzést el nem fogad, mert a leszerelést minden állam becsületbeli kérdésének tekinti. Bizalom és becsület, nagy szavak ezek, amelyek azonban rengeteg sokat vesztettek őszinte hangzásukból 1918 óta. A trianoni békeszerződés, a Míllerand-féle kisérőlevél szintén a bizalomra és a becsületre voltak alapitva és hogy ezek hova vezettek, hogy hova jutottunk, azt látjuk szomorú állapotunkon. Megengedem, hogy az amerikai delegátus szavait őszinteség hatotta át, de méltóztassék' nekem megengedni annak kijelentését, hogy a a bizalom és a becsület Európa mai légkörében nem azok a pillérek, amelyekre épiteni lehet. Jól tudták ezt a konferencia többi delegátusai is és megelégedtek volna már ilyen megegyezéssel is, hogy a leszerelés ellenőrzését a Népszövetségre bizzák, de még ez a megegyezés sem jött létre és a konferencia folytatását ebben a légkörben, ilyen auspiciumok mellett elhalasztották folyó év novemberére. Ugyanígy állunk a tengeri lefegyverezés kérdésével is. Ha Coolidge elnök abban a reményben tette meg javaslatát, amely a tengeri haderők leszerelésére vonatkozik, hogy az 1922. évi washingtoni konferencia határozatait tovább kifejlessze és előbbre vigye, akkor félek tőle, súlyos csalódás fog reá várni. Ha azonban az volt a célja, hogy ellenségeinek erejével tisztába jöjjön, akkor szándéka teljes mértékben sikerült. Franciaország teljes bizalmatlansággal fordult az elnök indítványa felé és félre nem érthető célzásokat tett arra nézve, hogy az elnöknek nem is annyira a világbéke megóvása a gondja, mint inkább az, hogy a bekövetkezendő elnökválasztáson Amerikában a demokráciát megóvja, A puszta neheztelésnél sokkal több az, amit Franciaország érez. amikor szándékot lát az elnök részéről arra nézve, hogy Amerika elszigetelt poziciójából kilépve Európának diktálni akar, ahelyett, hogy azonos feltételekkel beleülne a közös tanácsba és közös kockázatot vállalna. De hasonló a felfogás a tengeri, leszerelés eredménye és sikere tekintetében Anglia részéről is. A konzervativ párt vezető lapja a Morning Post a lefegyverzési konferenciáról ezt írja. (olvassa): »A locarnói szellem, amint jött, ugy el is múlhat. A népszövetség ezerszámra gyárthatja a jó és rossz jegyzőkönyveket, a világbéke ügyét ezek a jegyzőkönyvek egy lépéssel sem fogják előbbre vinni. A mai zűrzavaros helyzetben az angol haditengerészet az egyetlen fix pont és az angol hadiflotta a béke egyetlen komoly biztosi téka.« Nem fogadják el a tengeri leszerelés tervét az olaszok sem, akik nyíltan kijelentik, hogy a tengeri utak biztosítása — természetesen tengeri haderők utján — rájuk nézve a lét vagy nemlét kérdését jelenti. Legjellemzőbb azonban az a francia álláspont, amely ellenszegül a tengeri lefegyverzésnek azzal az indokolással, hogy ez nem választható el a szárazföldi lefegyverzéstől. Ez az álláspont természetesen pontosan az ellenkezője annak, amelyet Briand 1922-ben a washingtoni konferencián hangoztatott. Briand akkor hajlandó volt a tengeri lefegyverzésről tárgyalni, de hallani sem akart a szárazföldi lefegyverzésről. Most minden francia újság egyformán hangosan rikoltja, hogy a két kérdés egymástól elválaszthatatlan. Még jellemzőbb ennél egy másik francia álláspont, — ez látszik a hivatalos álláspontnak megfelelni, — amely azt mondja, hogy a tervezett tengerészeti konferencia tulaj donképen a genfi népszövetség csődjét jelentené, mert azt bizonyitaná i be, hogy a Népszövetség ezeknek a kérdéseknek