Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-53

Az országgyűlés képviselőházának lalkozása helyiségéből. Ezeken a kisebb helyeken sportpályákat kell emelni és a sport berendezkedését itt is elő 'kell mozdítani. Mindezek következtében a magyar sport fentartására és fejlesztésére három dolgot tartok kívánatosnak. Egyrészt, hogy az iskolai költségvetésnek egy részét már a jövő évtől kezdve vegyük fel a rendes költségvetésbe. (Helyeslés.) Ennek támogatására felhozom például Cseho-Szlovákiát, ahol egyrészt a hadügyi tárca egy igen nagy részét viseli a testnevelési költségeknek, másrészt igen nagy alapok vannak. 1,700.000 szokolt fordítanak ott a rendes költségvetés keretén belül erre a célra. Ausztria pedig 370.000 schillinget, tehát lényegesen többet, mint Magyarország. Másodsorban kívánatosnak tartom azt, hogy a testnevelési alap necsak fentartassék, hanem lehetőleg bővebben dotáltassék is, harmadsorban pedig, hogy a hasznos beruházások egy részét a sport céljaira kelljen fordítani. (Helyeslés.) De amint a magyar sport régebben is ugy fejlődött, hogy a fiatalabbak önzetlen lelkesedése és munkája és a társadalom áldozatkészsége létesítette a sportot, a sporttelepeket és szövetségeket, a magyar sport egész épületét, most sem akarunk mesterségesen különleges épületeket emelni, nem akarunk mindent az állam támogatására építeni. Nem lehet, hogy bizonyos protekciós képviselők kerületeiben egész miniatűr stadionokat építsen az állam, (Ugy van! Ugy van!) vagy pedig egyes berendezkedéseket rák eny szer itsen olyan közönségre, amely nem tud azokkal mit kezdeni. Nekünk csak az egészséges hajtásokat kell támogatnunk ott, ahol maga a sportközönség dolgozik és produkál valamit; ahol neki van pályája, ahol van közönsége, ott segítséget akarunk adni. Nem lehet pártpolitikai célokra kihasználni a testnevelési alapot és a testnevelési alap millióinak hovaf ordítását a magyar sportközönség éber szeme fogja ellenőrizni a jövőben. (Karafiáth Jenő: Ellenőrizheti is!) Még két kérdéssel óhajtok foglalkozni. Az egyik a leventeintézmény kérdése. Én csak helyeselhetem, hogy a leventeintézmény a kultusztárca fenhatósága alatt áll, mint a népnevelésnek egyik tényezője, de azt is helyesnek tarthatnám és azt el is tudnám képzelni, hogy például a népegészségügyi és szociális ministerium befolyása alatt legyen, mint a népegészségügynek egyik tényezője. Viszont magát az intézményt félteném, ha ezen tárcák egyikének sem volna alárendelve. A leventemozgalom az általános testnevelési kötelezettségen alapul, de hangsúlyozni kívánom, hogy bűnt követ el a nemzettel szemben az, aki e között és a régi véderőkötelezettsóg között párhuzamot vonni merészel. Mert mig akkor a családjától huzamosabb időre elszakított fiatalember kosztot, kvártélyt, mundért ós zsoldot kapott és igy áldozatainak bizonyos anyagi ellenszolgáltatása mellett huzamosabb ideig kizárólag katonai oktatásban részesült, — aminek népnevelő üdvös hatását tagadásba venni nem óhajtom — addig^ ma a mindennapi életet élő és a mindennapi életben elfáradt fiatalembereket pihenőnapjaikon, a vasár- és ünnepnapokon rendes foglalkozási körükből vonják ki azért, hogy egyrészt kocsma és a kávéház nemzetrontó befolyásától szabadítsák meg őket, másrészt pedig, hogy alkalmat adjanak nekik arra, hogy a testi ügyességnek és a szellemi haladásnak bizonyos nagyobb fokát szerezzék meg maguknak. De azért nem lehet ezektől a fiatalemberektől azt várni, hogy ők parancsszóra terhes 53. ülése 1927 május 24-én, kedden. 303 ós unalmas gyakorlatokat végezzenek. A magyar vidéknek!, a magyar gazdaközönségnek körében nagyon-nagy szeretet és megértés van a leventeintézménnyel szemben. Az a szó, hogy katonaviselt, több, különb embert jelentett a magyar falusi nép' szemében ós ők szívesen átruházzák ezt a kifejezést, hogy leventeviselt, mint megkülönböztető jelzőt a leventekiképzésen keresztülment fiatal emberekre, mert tudják, hogy nagyobb erkölcsi értéket, több fegyelmet, nagyobb testi ügyességet tudnak a fiatalemberek egy ilyen helyesen vezetett intézmény által maguknak szerezni. De itt sok speciális viszonyra kell tekintettel lenni és nem lehet megengedni azt, hogy a falusi nép a leventeintézményt mint yexatorius intézményt, mint egy ő ellene irányuló intézményt tekintse. (Ugy van! Ugy van! — (Malasits Géza: 40 és 60 pengős heti pénzbírságok késésért és egyébért!) Tudom. Épen azért kérem a t. kultuszminister urat, ne méltóztassék a leventeintézmény végrehajtási utasítását sacro santo'-nak ós véglegesnek tekinteni. A leventeintézmény nagy kísérlet, hogy egy nagy nemzeti intézményt életbe léptessünk. Ezen folytonosan faragni, javítani kell, ezt bővíteni kell a gyakorlati élet szempontjából, mert ha ezt nem csináljuk, akkor azok a gyermekcipők, amelyeket most szabtunk meg, olyan lábakat fognak teremteni a leventeintézmény alá, mint a kínai nők elkínzott, összeszorított, gúzsbakötött lába. Néhány gyakorlati szempontra kívánom most felhívni a t. Ház figyelmét. Az egyik szempont a leventeoktatók kérdése. Ez nagyon nehezen megoldható kérdés, mert még a nagyobb községekben is, a rendelkezésre álló' intelligencia, amely vezethetné ezt az intézményt, nagyon szűk keretek között mozog. A földbirtokos, az orvos, a gazdatiszt, egyáltalában nem igen jöhet szóba. Marad a jegyző, a tanító, a pap és esetleg a gyógyszerész. De most már ezek közül ki kell válogatni emberi megértéssel, egyénenkénti tapintattal azt az embert, akit az ilyen intézmény vezetésére és a néppel való mindennapi érintkezésre a legalkalmasabb: ahol nincs ilyen ott esetleg áthelyezéssel vagy más módon kell segíteni, mert a legfontosabb, hogy a leventevezető olyan legyen, hogy megértse ennek az intézménynek a szeretetét és megértesse a néppel, hogy ez az ő javára szolgál, mint ahogy ezt hajlandó a nép elismerni mindenütt, ahol megfelelő ember áll ennek az intézménynek az élén. Egy másik nagy kérdés a leventekivonulások kérdése nyáron. Ilyenkor nyáridőben, aratáskor,^ iszánagyüjtóskof, a magyar nép nem igen nézi a vasár- és ünnepnapot, hanem dolgozik, amikor jó idő van. Akkor ezek a gazdacsaládok nagyon fájdalmasan nélkülözik a leventekivonulásra elvezényelt munkaképes egy vagy több családtagot. Még a császári és királyi hadseregből is aratási szabadságra tértek haza soktizezer számra a katonaköteles fiatalemberek. Joggal várhatjuk el a magyar nemzeti kormánytól, hogy ilyen munkákra szabadságolja a leventeköteleseket is, (Ugy van! Ugy van!) sőt én mérlegelés tár'gyává tenném a,zt is, hogy június, július, augusztus hónapokban egyáltalában nem kellene-e beszüntetni a leventekivonulásokat s ezzel szemben inkább a téli hónapokban nemcsak a testedzés szempontjából, hanem bizonyos szellemi kiképzés szempontjából is nem kellene-e intenzivebbekké tenni a leiventekivonulásokat. Rá fogok mutatni arra, hogy még a tehetősebb gazdák fiai is vasárnap és ünnepnap etetik az állatokat. A le-