Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-53

302 Az' országgyűlés képviselőházam van! — Szilágyi Lajos: De még* milyen nagy kedvezményben! Évek óta nem szolgáltatja be a totalizat'őradót!) és ezt a mankót a magyar sport lényegesen érezné. Mi nem akarunk senkit tönkretenni, mi a Magyar Lovaregylet életérdekeit szívesen honoráljuk, hiszen utóvégre egyetlen komoly alap, ahonan a magyar sport mégis valamilyen jövedelmet kap. Lehetnek különböző felfogások a magyar lótenyésztés jelenlegi értékéről viszonyítva ahhoz az értékhez, amely a múlt században volt; erről sokféle vélemény lehet és lelhet ezekről a dolgokról disputálni, magáról a totalizatőr játékról azonban csak egy vélemény lehet, hogy az immorális. (Ügy van!) Ezen az immoralitáson legalább enyhíteni kell azzal, hogy jövedelmének egyrészét nemzeti célokra fordítsuk. Nekem akár mint törvényhozónak, akár mint sportembernek, tökéletesen mindegy, hogy a totalizatőradóból befolyó jövedelmet hova fordítják és milyen nemzeti célra adják, de először kívánom!, hogy valahová fizessék, másrészt kívánom, hogy a testnevelési alap fentartassék, tehát valahonnan dotáltassék. Legegyszerűbbnek tartom, hogy maradjunk a régi bevált receptnél, hogy az ebből befolyó jövedelem legyirészét a testnevelési alap kapja továbbira is. (Szilágyi Lajos: Nem folyik be, baj. Nem szolgáltatják be. Elkunyorálják évrőlévre.) Reméljük, talán el tudjuk érni már jövőre, hogy az iskolák testnevelési szükségletét az állam fedezze; akkor a testnevelési alap költségvetésének egyharmadrészétől (szabadulnánk. ^Uigy Vagyok uigyanis értesülve, hogy nagyjában egy-egy harmadrészt fordít a testnevelési alap az iskolai testnevelésre, az iskolán kivüli tesnevelésre és a társadalmi sport támogatására. De még akkor is, azt hiszem, nagyon szívesen támogatná a középiskolai sportot a testnevelési alap. Legyünk ugyanis tisztában azzal, hogy a magyar középiskolai sport jelenleg válságos korszakon megy keresztül. A kultuszminister ur jónak

1 látta pedagógiai és nevelési szempontokból kitiltani fiatalságunkat a polgári egyesületekből, ellenben nem gondosJkiodik arról, hogy a középiskolai fiatalság intézeteiben sportalkalomhoz jusson. Még Budapesten sincs egyetlenegy felszerelt rendes pályája sem a Kisósz-nak; nincsen uszodája, egyáltalában sehol sincsen megfelelő tere, kizárólag a polgári sportegyesületek jóvoltából tengődnek valahogy ezek a középiskolai sportegyesületek azok pályáján és csak nyáron át a szünidőben pár középiskolának átengedett pályákon tud a középiskolai tanulóság a jövő küzdelmeire előkészülni épen a polgári egyesületek keretein belül. Itt felfogásom szerint óriási feladat vár a Kisosz-ra: Felszerelni, pályákat ellátni és. az egész - középiskolai fiatalság részére lehetségessé tenni a sportolást. (Ugy van!) Ugy vagyok értesülve, hogv 55.000 középiskolai hallgató 10 hónapon keresztül havi 3000 koronát fizet a Kisosz. céljaira, ami maerábanvéve is több, mint jnásfélmilliárdos tétel. Meg vagyok róla győződve, hogy a Kisosz. kormánybiztosa a legnagyobb hozzáértéssel és a legkitűnőbben intézi a. dolgokat, de mégis csodálkozik a nagy köizvélemény, hogy ilyen jelentékeny összeg felhasználásának eredményét (

sehol sem lát ja. Saját reputációja érdekében jó volna, ha ebből valamit látna a nyilvánosság, látná, hogy hová megy ez a pénz. Kitűnő ember, ugy is vagyok értesülve, de nem h 53. ülése 1927 május 24-én, kedden. látjuk eredményét működésének, nem látjuk eredményét a sok százmilliónak, amelyet befizetnek a fiatalemberek. Rá akarok itt mutatni arra, hogy mi magyarok nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a testnevelést kizárólag a leghelyesebb elvek szerint irányítsuk. Mert helyes az az elgondolás, hogy elsősorban a tömegsportot kell fejleszteni, és a fiatalságot csak ugy kell sportoltatni, hogy^ egyetlen szervük kára nélkül csak testük egészséges fejlődését mozdítsák elő. Ez helyes, a nagy nyugati államokban. Nekünk azonban Magyarországon szükségünk van kimagasló nagy sportférfiakra, nagy krekkekre, akik egyrészt külföldön megismertetik Magyarország-ot, másrészt pedig ami alapjában véve hiu fiatalságunknak nagy kimagasló példányképei lesznek, akik után indulva, érdeklődni fognak majd a sport iránt. A magyar nemzeti gondolatnak mindig voltak hősei és voltak áldozatai is. A magyar sportnak is kell, hogy legyenek hősei és fájdalmas szükségesség, hogy hős áldozatoknak is kel lenniök. Azért meg kell engednünk nemzeti szempontból, hogy a legkiválóbb középiskolai hallgatók * speciális szakemberek segítségével már korán készüljenek azokra a nagy küzdelmekre, — ha kell, polgári egyesületeken belül is —• amelyekben azután egykor a magyar névnek dicsőséget tudnak szerezni a külföldön. Röviden meg akarom említeni a főiskolai sportegyesületek kérdését. Azt hiszem, hogy a t. Háznak tudomása van róla, hogy itt egy óriási harc dul a főiskolai sportszövetség és a polgári egyesületek között. A polgári egyesületek a legnagyobb jóindulattal hajlandók ezt a kérdést kezelni, de akkor, amikor az ő sportolóik gerincét alkotó főiskolai hallgatókat most rendeletileg ki akarják vonni az ő keretükből és csak a főiskolai sportegyesületek keretén^ belül akarják őket hagyni sportolni, akkor joggal megkövetelhetik, hogy ne fordulhasson elő például olyan abszurdum, hogy egy 30 éves fogorvos nyerjen olimpiai bajnokságot a Műegyetemi Atlétikai és Football Club színében. Ez teljesen lehetetlen dolog. Itt kölcsönös megértéssel és kölcsönös szeretettel kell ezt a sportot kifejleszteni, úgyhogy a főiskolai szövetség minden főiskolai hallgatót sportoltasson, a polgári egyesületek pedig ne száradjanak el teljesen, mert a nemzeti életnek épen olyan fontos elemei a polgári sportegyesületek, mint a főiskolai sportszövetség. Egy másik nagyfontosságú kötelessége volna a testnevelési alapnak, hogy a magyar vidéki városok sportját fejlessze. Ennek a fejlesztésnek előfeltétele egyrészt a modernül felszerelt pálya, másrészt pedig a modernül kiképzett szakemberek. Ezen a két kérdésen fejlődik a magyar sport. A viszonyok a vidéken meglehetősen szomorúak. Például Győrött, Sopronban, Kaposvárott, Cegléden és Nagykőrösön sportszerű pályák alig vannak, tribün hol van, hol nincs, még kerítés sincs sok helyen. Uszoda Budapesten és Egeren kívül sehol sincs. Fürdőhely, tuss nincs. Olyan primitívek, az egészségre olyan kártékonyak ezek a sportpályák, hogy ezek felszerelésének kiegészítése volna elsősorban nagy kötelesség. És hol van még az a sok 8—10—12.000 lakóju város, amelyben mégis van középosztály, iparosság és munkásság

% akiknek életfeltétele a sport. A mezőgazdasági munkásság mindennapi munkájában sportol, a szabad levegőn dolgozik. Az ipari munkásnak, a lateiner osztálynak van nagy szüksége a sportra, hogy mégis kikerüljön fog-