Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-52
Az országgyűlés képviselőházának a pénzügyi kormány haladt a maga utján, tisztán elméleti alapon kiépítette gazdasági programmját és betetőzte' a szanálással. Most csodálkozva hallom a t. előadó úrtól, olyan előrehaladott már a pénzügyi konszolidáció, hogy ime, most már alkalmunk van beruházó programmokra, szóleskeretü beruházási programm megalkotására. Elfelejti azonban a t % előadó ur, amikor hivalkodva mutat rá a pénzügyi konszolidációra, hogy ugyanakkor a magángazdaság teljesen tönkrement, a magángazdasági exiszteneiák pusztulnak, tönkrejutottak és egy sivár, fekete nyomorúság hullámai hömpölyögnek a magyar földön. A legjobban jellemzi az egész beruházási X»rogrammot ós ezt a törvényjavaslatot az a megalkuvás, amelyet a javaslat és az igen t. előadó ur kényszerülve tanúsít, amikor 12. §-ként beállítja egy régi súlyos igazságtalanság korrektivumát, (Zaj. —Elnök csenget.)hizonyos vonatkozásban visszaállítva a régi nyugdíjasok szerzett jogait, azonban csak a 65 éves kor betöltése után. Szerintem rettenetes dolog az s amikor a magyar állam a maga szerencsétlen páriáinak, akik keserves keresményükből békeidőben befizették a maguk nyugdíjfilléreit, nem tudja visszaszolgáltatni a nyugdíjat, nem tud erre módot és lehetőséget találni, azután pedig hallatlan szociális igazságtalanságot követ el, amikor demarkációt von azl925 július elseje előtti nyugdíjasoknál. A régi nyugdíjasok nem tudják megkapni befizetett nyugdíjáruiékaiknak megfelelően a maguk járandóságait, mig az 1925 július 1-étől kezdve nyugalombavonultak nyugdíjuk teljes élvezetébe jutnak. Ezek a szociális igazságtalanságok okozták azt a sok elkeseredést, amely ebben a szegény országban felénk áramlik, amellyel szemben nekünk,, ellenzéknek, igazán önuralomra ós fegyelmezettségre van szükségünk, ho<gy ne fokozzuk tovább ezt az elkeseredést. (Temesváry Imre előadó: Ilyen különbségek mindig voltak fizetésjavitások idején!) Méltóztassék nekem megengedni, hogy rámutassak egy égető problémára a magyar gazdasági életben, amely nemcsak a mezőgazdasági élet egyes exiszteneiáinak problémája, hanem problémája magának a pénzügyi és gazdasági politikának. Ez a probléma pedig, amely itt dübörög az ajtóinkon hosszú idők óta és amely elől a kormány félve és fázva fordul el s nyilatkozataiban kijelenti, hogy ezekben a vonatkozásokban semmiféle lehetősége nincs a maga kezdeményezésének: a hadikölcsönkötvények problémája. (XJgy van! Ugy van! a bal- é.s a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Méltóztassanak komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel és ne méltóztassanak mosolyogni, hegy ezt a kérdést itt minduntalan felemlítjük. Kijelentem, hogy csak most fogjuk megindítani az igazi komoly küzdelmet a hadikölcsönkötvény-tulajdonosok érdekeiért, mert az a sok százezer ember, aki a világháború folyamán a maga vagyonát áldozta a közös, nagy nemzeti célért,— mondjuk így, mert annak állíttatott be az az áldozat — mondom, az a sok százezer ember jogosan követelheti, hogy most már az adós magyar állam fizesse vissza vagy legalább is addig a mértékig fizesse vissza a hitelezőknek pénzét, a kispolgárok ezreinek ós százezreinek, ameddig mód kínálkozik erre. T. Ház! A hadikölcsön természeténél fogva voltakép semmi más, mint egy ügylet, amely a magyar állam és a magyar állani polgárai között köttetett. Az adósnak és a hitelezőnek a viszonya áll itt fenn. Micsoda állammorál tehát az, amely ennél az ügyletnél a magán- . 52. ülése 1927 május 23-án, hétfőn. 289 jogi ügylet imperatívuszát félreteszi? ^Magánvonatkozásokban a törvény ereje az adóst még végrehajtás terhe mellett is kötelez,! és így kényszeríti arra, hogy kötelezettségének eleget tegyen; az állam pedig a maga törvényein felülemelkedve, azokat félretéve: nem teljesiti az adós kötelességét. Annakidején gróf Tisza István, amikor a hadikölcsön kérdése felvettetett, egy nyilatkozatában azt mondotta, hogy a hadikölcsön a magyar állam becsületbeli adóssága. Azóta ezt' < a gondolatot vagy motívumot gyakran halljuk zengeni a túlsó oldalról is. (Kun Béla: Három pénzügyminister hirdette!) A pénzügyministerek egymásután váltakozva hirdették és vallották, hogy ezt az adósságot fizetni kell. Most már azonban eljutottunk a pénzügyi kormány egy olyan álláspontjához, amely a cinizmussal határos, mert nemrégen már kijelentette a pénzügyminister ur, hogy szó sem lehet valorizációról, s ugyanezt jelentette ki a ministerelnök ur is s egy mentő ideát vetettek fel, az u. n. karitatív valorizációt, hogy ezzel port hintsenek a szegény, ajtónkon dübörgő és szánalomra méltó máskén gondoskodtak a hadiköltsejrekről. A hadikölcsön, mint háborús államadósság, a modern hadviselés egyik jelensége. Régebben máskén gondoskadtok a hadiköltségekről. A régi időben az. athéniek ezer talentumot gyűjtöttek össze pl. a peloponezusi háború céljaira. Az ujabb idők uralkodói gyűjtötték a hadikincseket, hadi kincstárakat létesítették — főleg Poroszországban volt uraik oldó ez a rendszer — a rómaiaknál a rabszolgafelszabaditástfkra kirót összegek egyhuszadrészét fordították háborús költségekre. Minálunk ez a probléma nem volt probléma, mert a magyar sajátos viszonyok ezt a terhet ráróták azokra, akik aa államtól és a nemzettől bizonyos javadalmakat élveztek. így katonaállitási kötelezettség terhelte a főurakat, a hűbérurakat, a latifundiumokat, az egyes nagybirtokokat és nagyjavadalmakat. Ezek teremtették elő háború idején a háborús költségeket, illetőleg állították ki a hadsereget. A modern hadviselés aztán eljutott a háborús kölcsönhöz. A magyar törvények közül az 1912 : LXIII. tcikk hatalmazta fel a kormányt arra. hogy bemutatóra szóló államadósági címletek ellenében kölcsönt vehessen fel. 1914-től 1918-ig nyolc hadikölcsönt bocsátott ki a magyar állam. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy milyen módszerekkel folyt ennek a hadik ölesönnek a reklaniirozása. Hihetetlen ötletességgel és találékonysággal. Még a templomi szószékről is hirdették a, nagy nemzeti közkötelességet a háború érdekében, hogy mindenki áldozza vagyonának egyrészét erre a célra. Nagyon sok naiv ember még adósságot is csinált. (Éri Márton: Én is! Kötelesség volt!) azok. akik nem voltak óvatosak, aki nediff elég óvatos volt, hogy ne jegyezzen, azt ösztökélték arra. hogy áldozzon a nemzet oltárára. Jellemző a sajtópropaganda. Egész kereskedelmi formában hajtották végre a hadikölcsön-szerzés műveletét és hogy menynyire fantasztikus és romantikus módszereket alkalmaztak, arra jellemző hogy például a hadseregfőparancsnokság 1916-ban egy utasítást adott ki az V. hadikölcsön-jegyzésnél a toborzásra, amikor méer a toborzó táncot is eljárták, hogy igy csődítsék a naiv lelkeket. ÍBeek Lajos; Ma charlestonoznának!) Sőt tovább mentek. Valósággal a régi idők elevenedtek fel: kötéllel fogták a hadikölcsön-jegyzőket, (Kun Béla: Szabadságra eresztették 1) a frontról pedig a katonákat csak akkor en42*
