Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-45
14 T Áz országgyűlés képviselőházának 45. mélyen i. belügyniinister ur tegnap a törvényhatósági reformmal kapcsolatban a vármegyékre vonatkozólag azt a kijelentést tette, hogy a virilizmust fenn kívánja tartani. Azt gondolnám, hogy ez ártana annak a harmóniának, amelyet a városi és fővárosi törvényhatóság és a vidéki törvényhatóságok között feltétlenül ki kell építeni. A virilizmus, mint cemzusos választójog alapján készült autonómia, nem szolgálja azt a versenyt, amelyet egész Európában a törvényhatóságok átalakításánál vezető szempontnak tekintenek. A mélyen t. minister ur a törvényhatósági reformnál azt tartja alaptételnek, hogy tulajdonképen egy, a rendi alkotmányhoz hasonló privilegizált választójoggal és privilegizált vármegyei berendezkedéssel kíván számolni. Demokratikus haladás mellett csak az általános választójog alapján létrehozott törvényhatóság lehet az, amely a haladás ügyét szolgálja. Ha méltóztatott hivatkozni a vármegyei, valamint a városi élet berendezkedésónéi arra a pártközi érdekre és arra a pártérdekeken felülj álló érdekre, hogy a gazdasági és politikai érdekek harmóniája szolgálja a konszolidációt, ugy legyen szabad a minister ur előtt hangsúlyoznom, hogy épen a mai időkön felvetődött általános titkos választójog gondolata pártokon felül álló érdek, amellyel a konszolidációt és a fejlődést szolgálni lehet. A minister ur azt mondja, hogy ezt momentán nem tudja megvalósítani és nem barátja egy alkalmi törvényhozásnak. Van ideje arra. hogy a vármegye közönségét felnevelje a politikai érettségre, ha ugy találja, hogy ez a politikai érettség még nincs meg. De azt mondani, hogy egy a XVIII. századra emlékeztető, privilegizált módon kormányzott vármegyei adminisztrációt akar visszaállítani, ahol a vagyonos elem legyen a gerince a megye kormányzásának — bocsánatot kérek, ezt lehetetlennek s a demokratikus állásponttal össze nem egyeztethetőnek tartom. Az előbb épen ezzel kapcsolatban Wolff Károly képviselő ur emiitette, hogy egy állam és község kötelékébe jutás kérdését másutt, különösen Amerikában, hogyan kezelik. Bocsánatot kérek, ez téves megfigyelése mólyen t. képviselőtársamnak. Amerikában és mindenütt nem azt a cenzust, nem azt az ősi jogot s nem az ősi joggal való konkurrenciát nézik, hanem azt, hogy létminimummal rendelkező bevándorló legyen az, aki az állampolgárságért vagy a községi kötelékbe való felvételéét folyamodik. Ez nem. azt jelenti, hogy gazdag emberrel akarják a lakosság számát szaporítani, hanem csak annyit, hogy az illető ne legyen a községnek terhére. Ez ma nálunk is megvan, hiszen a községi kötelékbe való felvételnek meg vannak a törvényes alapföltételei. Nem lehet odáig vinni a dolgokat, hogy mindenütt előtérbe tolják a cenzust és azt, hogy ki a legtöbb adófizető. A legtöbb adófizető részesüljön egyéb kedvezményekben, de ne részesüljön a jogok gyakorlásának kedvezményében, mert ezen a téren is az egyenlőség talajára kell helyezkedni s akinek kötelezettségei vannak az állammal szemben, annak egyforma jogai is legyenek az állammal szemben. A vármegyének az a régi szelleme, amely, hála Istennek, 1848 óta eltűnőben volt, oda. csak azokat engedte be, akiknek patriarkális ősi jo~ gai voltak, amint ezt egy nagytudományú közigazgatási biró leírja. Amikor tudniillik arról volt szó, hogy ki lehessen alispán s ha valaki a maga értelmi képességeinél fogva, de egyedül ennélfogva pályázott, azt mondták: ez ütése 1927 május i2-én, csütörtökön. . nem tartozik azon családi keretek közé, amelyeket beveszünk. (Mándy Sámuel: Ez régebben volt!) Bocsánatot kérek, voltak alispáni és főszolgabírói családok. (Mándy Sámuel: Régi dolgok ezek!) Régi dolgok, de én az idők jelét látom abban, hogy a minister ur felfogásának — megengedem, tradicionális és az ő felfogása szerinti politikai okokból — ez felel meg. A régi állapotoknak modern ruhába való visszaköltöztetése és visszacsempészése rejlik ebben. A vármegye kapuit ki kell nyitni mindenki számára. (Zaj jobbfelől.) Száműzni kell onnan minden olyan jogot, amely vagyonosságra és a származásra vonatkozólag adja meg az előjogositványokat. így lesz kiépíthető harmónia, amely a fővároshoz és a fővárosi szellemhez teljesen azonos módon igazodik. Legyen szabad itt még egy megjegyzést tennem. A községi élettel kapcsolatban, — a fővárost is ide számítom — legyen szabad itt megemlékeznem arról, hogy a főváros életében legutóbb felmerült gazdasági kérdések taglalását részben helytelenül fogták fel, mégpedig a következő okokból. Amikor a Széchenyifürdő kérdését a főváros közgyűlésén felhoztam, engem egyedül az a szempont vezetett, hogy a túllépések rendszerének véget vessünk. Ezek a túllépések a régi időben csak csekély mértékben jelentkeztek, most pedig állandóan, minden alkalommal a duplájában vagy még nagyobb összegben jelentkezik az a vagyoni túllépés, amely a főváros közönségét megkárosítja. Nem tudom megérteni, miért kell 60 kabinnal többet építeni és ezért 25 milliárdos túllépést csinálni, (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) hiszen e nélkül is, a 60 kabin-többlet nélkül is meg lehet fürödni. Itt arra hívom fel a minister ur figyelmét, hogy nem sérti az autonómiát, ha felügyeleti jogánál fogva szembehelyezkedik a tékozlással. A felügyelet kérdésében pedig két disztinkciót kell tenni. Nem felelős a főváros közönsége, mert nem tudhatott a dologról; nem. felelős a közgyűlés, mert abban a pillanatban, amikor a dolog tudomásomra jutott, a leghathatósabb intézkedéseket tette folyamatba, de nem felelős — és ezt tartozom kiemelni — a székesfőváros polgármestere sem. A polgármesternek nincsen része ezekben a túllépésekben, mert hiszen amint a közgyűlés^ tudomására jutott ez a komolytalan visszaélés, amellyel ugy kezelték a székesfőváros vagyonát, mint Csáky szalmáját, — tudniillik vállalkozók javára történtek ezek a határtúllépések — azonnal a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el. Most csak az a fontos, hogy ennek a vizsgálatnak egyszer már legyen vége. A mélyen t. belügyminister ur azt mondja, hogy ő nem találja meg, kiket vonjon felelősségre. (Petrovácz Gyula: Meghalt az illető!) Bocsánatot kérek, adva van a helyzet. Ha meghalt, akkor hozzuk a közönség tudomására, hogy nem. lehet felelősségre vonni, mert meghalt, (Zaj. — Rassay Károly: Nem lehet, hogy csak egy ember felelős. A műszaki osztály semmi?) de engedelmet kérek, csak egy ember halt meg, az ilyen tevékenység azonban nem egy ember munkája, az a műszaki osztály egyetemes munkája. Lehetetlen, hogy az illetők írásában, szerkesztéseiben, rajzaiban, költségvetési munkálataiban, előirányzatában ezek a tételek fel ne volnának fedezhetők. Engedelmet kérek, ennek a felelősségnek a megállapítása a közönség megnyugtatása végett feltétlenül szükséges és elodázhatatlan, de elodázhatatlan az is. hogy a vizsgálat eredmé-
