Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-49

Az országgyűlés 'képviselőházának levonás utján történik. Ezt hivjuk mi parciális betudásnak. Ennek ellentétje a kumulatiy betudás, amely a vizitársul átokban tömörült gazdaközönségekre vonatkozik. Itt a különös gazdasági költségek nem vonatnak le a katasz^ téri tiszta jövedelemből, hanem azt az, adómennyiséget, amely ezeknek a különös gazdasági költségeknek a kataszteri tiszta jövedelemből váló levonása után apadásba jön, visszatériti az egyes társulatoknak. Áz adó visszatérítés mérvét szabályoizaa legújabban az 1889:XXIX. te, amely határozottan kimondja, hogy az adóvisszatéritésnek az ebben a t'cikkben megbatározott mérve 50 esztendeig, vagyis 1839-ig változás alá nem eshetik. A kumultativ adó visszatérítésnek meg volt a maga előnye és meg volt a maga hátránya. Előnye volt, hogy a vizitársulatok különösen olyan időben, amikor az adók igen gyéren folytak be, készpénzt kaptak, a védekezést elő tudták késziteni és azt végre tudták hajtani s olyan helyeken, ahol szivattyúzás volt, a belvizek szivattyúzását is el tudták végezni. Ez az előny határozottan mutatkozott. Hátrány volt azonban, hogy e mellett a rendszer mellett a társulatok gazdaközönségét nemcsupám azok a szolgáltatások: sújtották, amelyek a nem ártéri birtokosokat is érintették, hanem ezenfelül fokozottabb mértékben olyan szolgáltatásokat is kellett teljesiteniök, amelyek a felemelt katasateri tiszta jövedelemmel összefüggésben állottak. Ilyen r szolgáltatások a földadó, a betegápolási adó, a községi pótadó, a vármegyei útadó, a mezőgazdasági kari illeték, a^ hadirokkantadó, a vagyon- és jövedelemadónak progresizivitása. Ezek azért sújtották jobban az ártéri birtokosokat, mert a különös gazdasági költségeket a kataszteri tiszta jövedelemből nem vonták le. A vizitársulatok a kumulativ adóvisszatéritós előnyétől a jelen időben jóformán elestek, mert a pénzügymiinisterium állásfoglalása szerint csupán a fentartási, vagyis rezsiköltségek utáni adóvisszatérités összegét szolgáltatjai vissza a pénzügyministerium a társulatoknak valorizálva, mig • ellenben az alapbefektetési költségek utáni adó vissza tér itések összegét csupán papirkoronában, vagyis 1/14.500-ad részét adja a társulatoknak, ami az egyes társulatokra nézve a nullával egyenlő. A vizitársulatok most azt kérik a pénzügyministertől, hogy az adó visszatérítéseket abban a mérvben utalvány oztass a ki, mint amilyen mérvben az ártéri birtokosok több adót fizetnek, mint a nem ártéri birtokosok. Kérelmüket az ejsryenlő teherviselés elvére alapi tják és az 1889: XXIX. tc.-re, amely — mondom — határozottan kimondja, hogy az adóvisszatérités mérve 50 évig nem eshet változás alá. A pénzügyministeriumhoz több kérvény futott be a Tisza-Dunavölgyi Társulat részéről, amelyekre, gondolom, kétizben a pénzügyministerium a feleletet meg: is adta. A pénzügyministeriumnak az volt a felfogása, hogy a társulatok legnagyobb része az alaipbefektetési költségek terhétől mentesült, mert hiszen a háború után az elmúlt esztendőkiben az infláció idején romló papirkoronában fizették vissza a befektetési költségeket. (Felkiáltások a jobboldalon; Upy is van! — Erdélyi Aladár: Az az ő

f szerencséjük!) Ez a felfogás azonban csak részben helyes, mert kétséerfcelen, hogy nem 1918-ban vagy 1919-ben vették fel a társulatok ezeket az adósságokat, ezeket a kölcsönöket, hanem régebben, még 10—15—20—25 évvel ezelőtt, amikor azoknak törlesztése és visszafizetése 49. ülése 1927 május 18-án, szerdán. 197 aranykoronában történt, amit a társulatok annakidején maguk izzadtak ki. Lehetséges azután egy másik felfogás is, amely cáfolatául szolgál az 1889:XXIX. tc.-nek. Ez pedig az 1922: XXI. te, amelynek vonatkozó paragrafusa kimondja azt, hogy az 1881: XLII. te. 7. §-a alapján folyósitott adó visszatér itések az eddigi törvényes rendelkezések keretein belül változatlanul folyósítandók. Ez a törvény azonban nem helyezte hatályon kivül az 1889. évi XXIX. te.-ket s maga ez a szó: változatlanul vita, tárgya^ lehet. El lehet képzelni azt, hogy az akkori pénzértékben változatlanra folyósittassék, azaz papirkoronában, — mint ahogy meg is történik — avagy pedig az is lehet a jogi magyarázat, hogy a mindenkori pénzértékben folyó sitan dó. T. Ház! A vizitársulatok helyzete épen^nem nevezgető rozsásnak. Az a bizonyos konjunktúra, amely látszólag pillanatnyilag jobb anyagi helyzetbe juttatta a társulatokat, azzal, hogy romló koronával fizették ki az alapbefektetési költségeket, már elmúlt azért, mert a pénzügyminister ur igen kegyesen és igen helyesen hatalmas összegeket bocsátott a vizitársulatok rendelkezésére, amelyeket ők hálával és köszönettel fogadtak, amelyek nélkül exisztálni nem is tudnának. De ezeknek á kölcsönöknek kamatszolgáltatása, amely akkor előnyös volt, ma már kezd drága lenni. Ma már minden társulat el van adósodva, sok milliárdot volt kénytelen felvenni a megrongált művek helyreállítására s mig békeidőben iegfeijebb 5—6%-ot fizettek a kölcsönök után amortizációval együtt, addig ma ennek az — ismétlem — igen előnyös kölcsönnek kamatszolgáltatása 7V2%, a törlesztéssel pedig, ha jól emlékszem, 11-2%. A helyzet tehát ugyanolyan, mintha kétszer akkora adóssággal lennének sújtva a vizitársulatok, mint a békében. De a vizitársulatok feladataik elől nem térhetnek ki. A földmivelésügyi ministerium egyre sürgeti a társulatokat, hogy épitsék ki védműveiket, akadályozzák meg az esetleges gátszakadásokat, állitsák helyre a szivattyútelepeket, a lecsanolással foglalkozó társulatoktól pedig megköveteli azt, hogy csatornáikat épitsék ki. Ezért a társulatok kénytelenek voltak a vízszabályozási járulékaikat a békeidőhöz mérten többszörösre. 3—í—5—10-szeresre felemelni, úgyhogy az illető gazdaközönségnek ez rendkívüli megterheltetése. A védművek elhaíryagrolásáért a felelősséget, azt hiszem, igen t. Ház, senki sem veszi magára ebben a csonka országban. Ha netalán-tán olyan katasztrófa történnék a mi hibánkból, mint amilyen nem a mi hibánkból történt a Körösöknél a múlt esztendőkben, ha ugyanaz a katasztrófa állana elő a magyar Dunán, amely a szerb vagy jugoszláv Dunán, a Bácskában, <az egykori magyar területen három vizitársulatnál előfordult, ahol a kormányzat a hanyagsága és a szakértelem hiánya miatt százezer holdak öntettek el, ez valóságos kulturszégyen lenne erre az országra és csak egyetlen egy gátszakadás annyi bajt okozna, amely talán még a költségvetést is meg tudná renditeni. Mindezekből az következik, hogy a vizitársulatokon valamilyen formában segiteni • kell. Ha a jogtudósok azt mondiák, hogy az 1889:XXVIX. te. elavult, hogy abba nem lehet belemagyarázni a vizitársulatok jogait, ám legyen, de akkor kérjük az igen t. pénzügyminister urat, méltóztassék erről törvényhoj zásilag gondoskodni. Nem hiszem, hogy egyetlen egy tagja is akadna a Háznak- aki öröm* mel meg ne szavazná azokat az áldozatokat,