Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-48
172 ' r Az országgyűlés "képviselőházának 48. ülése 1927 május 17-én, kedden. vita, hogy ki építsen, s a vége az, hogy ebben a vitában az szenved, aki az utóbbi évek minden összeütközésében, minden vitájában megszenvedett: azoknak a dolgozóknak a rétege, akik a maguk keresetével nem tudnak lépést tartani az egyre növekvő drágasággal. Pedig a túlzsúfolt lakások, a magas lakbérek, ai ki nem elégitő közlekedési viszonyok azt eredményezik, hogy elnyomorodik a munkásosztály maga is és növendő generációjában is. Ez olyan hallatlan nemzeti veszedelmet idéz fel, amely ellen az egész parlamentnek pártkülönbség nélkül öszefogva tiltakoznia kellene. Azt mondják, hogy rendkivüli viszonyok vannak. Valóban, a rendkivüli viszonyok rendkivüli intézkedéseket követelnek; a rendkivüli viszonyok azt követelik, hogy azt az építkezést, amelyet mi már békében sem tartottunk kizárólag a magántőke ügyének, most a közületek is tegyék a maguk; feladatává, tegyék ugy a maguk feladatává, hogy arra az időre, amikor a lakások felszabadításának szükségszerűen el kell következnie, a lakók meg legyenek védve egy uzsorahadjárat ellen. Az államnak ebben a kérdésben akár az építkezéssel, akár az építkezés megkönnyitésóvel elől kell járnia. A kereskedelemügyi ministeriumra tartozik a Máv-tarif áknak, az építőanyagok tarifájának az ügye; más ministeriumra tartozik megfelelő kisajátítási törvény megalkotása, amellyel telkeket lehet erre a célra rendelkezésre bocsátani, az olcsó építkezés és egy olyan kartell-törvény ügye, amely megakadályozza a kartelleknek különösen az építőanyagok terén űzött uzsoráját. Ez szintén az egész kormányzat figyelmét kell, hogy megérdemelje. A kartellek megrendszahályozásáról ebben a Házban már igen-igen sok szó esett. Igen érdekes, hogy az összes kartellek közül talán csak egyedül a tégla-kartell megrendszabályozására mutattak ideig-óráig hajlandóságot. (Kabók Lajos: Nem csináltak velük semmit!) Ennek is politikai okai voltak, mert a tégla-kartell mögött 'az Angol Magyar Bank állott gróf Károlyi Imrével, aki annakidején egy darabig nem' volt épen grata persona a kormány előtt. A vaskartell ellenben, amely szintén az építéshez szükséges anyagok egy részének megdrágításával foglalkoizott, a kormánynak ilyen sújtó kezét nem érezte. Márpedig egészen furcsa és lehetetlen, hogy amig az uzsoratörvény, az uzsorabiráskodás a kis kofára, aki kétfilléres drágítást végez, vonatkozik, addig ezek a hatalmas nagy vállalatok, amelyek milliókkal és milliárdokkal drágitanak, nem esnek az uzsorabiráskodás hatáskörébe. A pénzügyminist eriumr a tartozik az a gyorssegély, amelyet az építési anyagok forgalmiadójának eltörlése jelentene. Az építési anyagok után kétszer-háromszor, sőt négyszer is fizetnek forgalmiadét, ami végeredményében egy 6—8%-os drágulást, egy 6—8%-os forgalmiadózást jelent az építőanyagok árába belekalkulálva. Ezen segíteni, ezt a forgalmiadét eltörölni legalább addig, amig megfelelő építkezési kampány meg nem indul és be nem fejeződik s ezzel az építkezési lehetőséget előmozdítani, a pénzügyminister urnák elsőrangú kötelessége. Újból hangsúlyoznom; kell. hogy kiszámíthatatlan veszedelmeik előtt állunk. A dolgozók, a fixfizetósüek, akiknek fizetése nem emelkedik és nem simul a folyton emelkedő lakbérekhez, nem fognak tudni másképen védekezni az ellen, hogy fizetésük fele, kétharmadrésze ne menjen el lakbérre, mint sztrájkokkal, bérmozsgalmakkal, amelyek megint meg fogják rázni a magyar gazdasági életnek amúgy is gyönge lábon álló életét és igy pénzünk is, amelyrle olyan büszke a pénzügyminister ur, előre nem (látható rázkódtatásoknak lesz kitéve, semmi egyébért^ mint a háziuraknak adandó nemzeti ajándék kedvéért'. Valóban össze (kell hasonlítani azt a kétes értékű politikai támogatást, amelyet a háziurak adhatnak, azizal a közgazdasági ós szociális' veszedelemimel, amelyet a felszabadítás jelent. S ha valaki komoly an>, igazán és az összes közgazdasági és szociális veszedelmeket szem előtt tartva hasonlítja össze ezt a két kérdést, nem tehet egyebet, minthogy hozzájárul aMioz, elősegíti azt, hogy elhalasszák a felszabadítás veszedelmét, elősegíti az építkezés lehetőségét, — a pénzügyminister ur azzal, amit ő megtehet: az ópitkezési anyagok forgalmiadójának az eltörlésével. Errenéz ve a következő határozati javaslatot nyújtom! be (olvassa): »A képviselőház utasítja a pénzügyminister urat, hogy a lakásépítési tevékenység hatékony előmozdítására az építési anyagok fo'rgalmiadóját kiadandó rendelettel szüntesse meg.« (Helyeslés a szélsőbálőldalou.) T. Képviselőház! Egy másik kérdés, amelylyel szintén csak röviden, de okvetlenül foglalkozni kell, a magántisztviselők nyugdíjának valorizációjáról szóló törvény. Már a törvény tárgyalása alatti is bejelentettük itt azt, hogy mi a törvény megalkotásával ezt a kérdést nem látjuk nyugvópontra hozottnak. Mi akkor is bejelentettük, hogy ezt a törvényt olyan igazságtalannak, a munkavállalók számára annyi szenvedéssel egybekötöttnek látjuk, hogy ennek megváltoztatásáért is minden törvényes eszközzel harcolni fogunk. Annak idején, amikoT; a javaslat tárgyalását megelőzőleg ankéten tárgyaltak a munkáltatók és a munkavállalók erről a kérdésről, a minister ur és a munkáltatók annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy nem a törvény, hanem annak a végrehajtása fogja megmutatni ennek a törvénynek a lehetőségeit, ereményeit. Azon az ankéten az igen t. minister ur ós a munkáltatók is azzal érveltek, hogy két szempont fog kiviláglani a törvény végrehajtásánál. Először a vállalatok genirozitása, amellyel nyugdíjasaik iránt kellő bőkezűséget fognak tanúsítani, másodszor pedig a bíróságoknak az a gyakorlata, hogy a gyengébbek mellé fognak állani, s a gyengébbek jogait foiírják megvédelmezni. Az első szempontra a vállalatok gen'irozitására vonatkozólag meg kell jegyeznem azt, hogy a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank és egynéhány nagy iparvállalat kivételével a nagy iparvállalatok nagy többsége lugy szó Iván kivétel nélkül a minimális 30%-os arányszámmal valorizálta a nyugdíjakat. A második szempontra a bíróságok gyakorlatária vonatkozólag pedig meg kell jegyeznem azt, hog-y ugy állíttattak össze a szakbíróságok, hogy kivétel nélkül a munkáltató exponensek foglalnak bennük helyet, továbbá, hogy jóllehet, háromnegyed éve annak, hogy ez a bíróság öszeült, még egyetlen egy érdemleges ügyben sem hozott ítéletet. Az a bizonyos kényszer, amely a munkavállalókra hárítja a bizonyítékok produkálását, a gyakorlatban áthághatatlan akadálynak bizonyult, mert^ a panaszlóknak kell konkrétumokat produkálniuk annak bizonyítására, hogy az arányszám, amelyet a vállalat a mérlegben kimutat, nem: felel meg a valóságnak. Márpedig ilyen konkrétumok a nyugdíjasoknak nem állnak rendelkezésére, hi-
