Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

*áz országgyűlés képviselőházának és csoportok, mint a gazdasági szaktanitók, kik külön speciális munkát végeznek, akikre a mai helyzetben valóban nagy szükség van, mert hiszen agrár-ország vagyunk. A kuituszminister ur is méltányolja és teljesiti azt a kivánságot, amelyet a földmivelésügyi tárca vitájánál kifejtettünk, hogy a gazdasági tudást a lehető legszélesebb rétegekbe vigyük át és népünket emeljük arra a kulturfokra, amelyen agrár-országban a népnek állnia kell. Kérem tehát, méltóztassék ennek a státusnak a kivánságát teljesiteni. A gyógypedagógiai tanárok státusát hasonló­képen rendezni kell ugy, hogy a mai előléptetési rendszer helyett a fokozatos, önmagától előhaladó fizetési rendszerbe osztassanak be. Biztosítandó volna ez a képezdei tanárok számára is, hogy őket se érje ilyen sérelem, hogy az a tanári kategória, amely nem bizonyos óraszámhoz kötve végzi az elméleti tanitást, hanem amelynek azonkivül mintaiskolákat kell szerveznie, a mezőgazdaság terén valóságos mintagazdáságot kell vezetnie, ahol 42 iskolában 146 szaktanító 23.000 növendéket tanit, 1700 holdon valóságos mintagazdaságot ve­zet, tehát azt lehet mondani, hogy ugy, mint a magyar nép, hajnaltól késő estig foglalkozik azzal, hogy példát adjon a szakszerű mezőgazdasági művelésre, hogy a kisgazda-osztály fiai a mai kulturkivánalmaknak megfelelő gazdasági szak­oktatásban részesüljenek, mondom, hogy ez a ta­nári kar teljes lélekkel és odaadással dolgozhassák hivatásának betöltésén. Itt van azután a gyógypedagógiai tanárok helyzete. Ez olyan speciális foglalkozási ág, amelyhez külön hivatottság kell, ahová azok men­nek, akik azt az ideális célt tűzik maguk elé, hogy a társadalom legszerencsétlenebb gyerme­keivel foglalkozzanak. Ez nem felel meg min­denki gusztusának. Aki tehát kötelezi magát ennek a hivatásnak betöltéseié, kivánatos, hogy mint gyógypedagógiai tanár helyeztessék abba a státusba, amely őt végzettségénél és foglalkozá­sánál fogva megilleti. A tanfelügyelői karnál kifogásolták azt, hogy ez a testület különböző végzettségű tisztviselők­nek a konglomerátuma. Bizonyos és kivánatos, hogy itt is uj rendszer adódjék és olyan uj státus alakittassék, amely ezt a szükségszerű hivatást teljes szaktudással betöltheti. A kérdésnek erről az oldaláról nem akarok beszélni, csak annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy az előléptetések itt is nagy mértékben el­maradtak, úgyhogy a tanfelügyelői státusban levők, akik sokszor nagyobb hatáskört töltenek be és magasabb végzettséget mutathatnak fel, sokkal kisebb fizetési osztályban vannak, mintha meg­maradtak volna az elemi iskolai státusban. A tan­felügyelői státusnál vissza kell állitani az eredeti állapotot, hogy a tanfelügyelői státusnak legalább vezető tagjai bejussanak abba a diszes állásba és pozicióba, amely őket megilleti. Az V. fizetési osztály annak idején meg volt nyitva számukra, de ezt visszafejlesztették. Pedig a vezető tanfelügyelöknek a közigazgatási bizott­ságokban ép olyan állást kell betölteniük és ezek olyan hatalmas hatáskörrel rendelkeznek, mint sok más kategóriájú tisztviselő, akiknek vezetői mind benn vannak az V. fizetési osztályban; a tanfelügyelők azonban ezt az V. fizetési osztályt most már nem érhetik el. Pedig ez tulaj dónk épen nem volna egyéb, mint magának az állásnak megbecsülése, kiemelése, inkább csak dekórum. Nem jelent ez pénzügyi nehézséget és fokozza az ambiciót, hogy ebből a státusból néhány ember bejut az V. fizetési osztályba. Ez fokozza a munkakedvet, hogy teljes mértékben betöltsék hivatásukat. Ez által is ki kell emelni ezt a foglalkozást, hiszen tudjuk, hogy a tanfelügyelői 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. 135 státus akkora hatáskörrel rendelkezik, hogy az ország kulturnépének és tanulóinak mintegy 95%-a tartozik a kezükbe. Végül a tanítóképző intézeti tanárok is kelle­metlen helyzetbe kerültek, habár a tanítóképző tanárok foglalkozását és annak jelentőségét annak idején hosszú küzdelem után felemelték és a birói státussal egy rangba helyezték. Ebben a rangban maradtak rövid időn keresztül. A 7000. számú rendelet azonban, mint minden egyéb tisztviselői státusnál itt sem épített, hanem visszafejlesztett, hivatkozással az ország nehéz gazdasági helyze­tére. E miatt azután a tanítóképző tanárok is nagy nehézségekkel küzdenek és előrehaladásuk roppant nagy mértékben meg van nehezítve. Ennek a kategóriának is az az általános kíván­sága, hogy szintén a fokozatos előléptetési rend­szerbe kerüljenek és végzettségüknek, hivatásuk­nak és súlyuknak megfelelő anyagi helyzetbe jussanak. Idekapcsolódik a tanítóképző mellett dolgozó gyakorló iskolai tanárok, illetőleg tanítók hely­zete, akik már békeidőben is az elemi iskolák kitűnő tanítóiból rekrutálódtak, akik sokszor meg­szerezték a magasabb képesítést is és ennek kö­vetkeztében mindig egy fizetési fokozattal ma­gasabb fizetési státusba kerültek. Azonban az utóbbi időben ezeknek a státusa is visszafejlesz­tetett, ugy hogy ezek bár kiváltságos és kivételes helyzetben vannak, anyagilag nem haladhatnak tovább mint az elemi iskolai tanítók és fokozat­ban egyforma helyzetbe kerülnek. Ezekben a kü­lönböző tanügyi státusokban dolgozó férfiak, akik­nek száma a nagy tömegekhez képest elenyésző csekély s akiken való segítés az államháztartás keretében nem jelent olyan óriási kiadást, a nem­zet nevelőinek, tanítóinak, oktatóinak ellenőrzői a társadalom szerencsétlen szülötteinek vezetői, tanítói, továbbá gazdasági tudás terjesztői, akik teljes lélekkel odaadással dolgoznak, nem a bé­kebeli fizetést kívánják ebben a percben, hanem azoknak a sérelmeknek orvoslását, amelyek szá­mukra egy szerencsétlen fizetési rendszer követ­keztében állottak elő. Én ezeknek a státusoknak kivánságát a kui­tuszminister ur megértő lelkületébe ajánlom és kérem, kövessen el mindent, hogy amilyen nagy áldozatkészséggel emeli az iskolát és elégíti ki a dologi szükségleteket, époly áldozatkészséggel teljesítse a tanári karnak eme szerény és egyszerű kivánságát. Akkor az a munka teljesen tökéletes, teljesen befejezett lesz és a munkának eredménye sem fog elmaradni. (Helyeslés balfelöl). Elnök : Szólásra következik % Urbanics Kálmán jegyző : Usetty Béla. Usetty Béla: T. Képviselőház! Ennél a címnél csak a gyógypedagógiai tanárokról kívánok pár szót szólni, arról a státusról, amelyet holtstátus­nak neveznek. A gyógypedagógiai tanárok 150-en vannak az egész országban. Nagyon jól tudjuk, hogy az egész tanári kar óriási nagy munkát végez és igen fontos hivatást töltött be a múltban is, de különösen tölt be a mostani válságos és súlyos időkben, amikor a gyermekeket jó haza­fiaknak és jó magyar embereknek kell neveim. De különösen fontos, lélekölő, szivetölő és agyat marcangoló munkát végeznek a gyógypedagógiai tanárok, akik épen azokkal a szerencsétlen gyer­mekekkel foglalkoznak, akikkel a többi tanárok nem tudnak foglalkozni, mert a többi gyermek előmenetele lenne gátolva, ha ezekkel külön fog­lalkoznának. Ez tényleg olyan külön élethivatás, amelyre hivatottságot kell éreznie annak a tanító­nak és tanárnak, aki erre a pályára megy és ezek 1 méltán megérdemlik azt, hogy az állam különleges elbánásban részesítse őket. Most azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom