Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
r Áz országgyűlés képviselőházának tizmus, valami retrográd érzés és az a vágy vezetett, hogy az embereket megkínozzam. Valóban engem nein ez vezetett' amikor ezt ai törvényjavaslatot egy esztendei előkészítés után idehoztam és itt képvseltem, mert Jámutattam egy erről a kérdésről írott könyvben, hogy ez az idea nem a kurzus után született meg, hanem a zsidó ügyvédek fejében született meg Magyarországon és már 1900-ban ügyvédi kongresszuson követelték az ügyvédi kar számára a numerus clausus behozatalát, mint egyetlen védekezést az ellen, hogy az ügyvédi kar szociális nyomorúságba süllyedjen és végleg erprpletarizálódjék. Hogy ez a gondolat azóta is él, azt mutatja most nemrégiben ugyancsak egy mozgalom, amely most akarja ugyanezt a védelmet biztosítani az ügyvédi kar számára. De ettől eltekintve. Fényes László, akit talán antiszemitizmussal nehezen lehetett vádolni és aki nekem tanácsadóim valóban nem volt soha az életben, a kommün bukása után nyilt levélben követelte a numerus clausust, írván a következőket (olvassa): ». ..holott eddig türFék, hogy a főiskolák hallgatóságának 76%-a Magyorországon zsidó vallású legyen., Hiszen nem kormányzásira, de iktatóMvatalok vezetésére alkalmatlanok az olyan emberek, akik ezt a kérdést pogrommokkal látják megoldhatónak. Tessék az arányosítást megcsinálni. Ez látszólag illiberális intézkedés, de eltekintve attól, hogy nem a múlt korszak hivatalos liberalizmusa a világmindenség végső célja ós teteje, magasabb és legjogosultabb államérdekből senki sem szólhat ellene. Kiküldeni minden nem magyar honost és közéleti terjeszkedésüket megrendszabályozni, mert azt nem lehet elnézni, hogy lassan az egyik race csak cselédnek vagy szántóvetőnek, vagy asztalosnak legyen jó, a másik pedig minden szellemi és vezetőpályát elfoglaljon.*; Ez Fényes László véleménye, aki nagyon értett ahhoz, hogyan tapogasson rá a közszükségleitekre, azokra a sebekre, amelyek tényleg megvannak. Ezt a törvényt meg kellett hozni azért, mert Nagy-Magyarország már csak roppant nehezen tudta elhelyezni két egyetemnek intelligenciáját. A magyar közgazdasági élet már akkor is, amikor az egész hadsereg állt rendelkezésre, amikor egy nagy birodalom adminisztrációja szívhatta fel a jogi pályára menőket, nehezen volt képes elhelyezni a diplomás embereket épen azért, mert egy, számánál fogva sokkal kisebb faj, vagy felekezet, vagy nemzetiség — méltóztassanak választani, ahogy jól esik — a maga számarányánál sokkalta nagyobb mértékben küldte fiait a felsőbb iskolákba és ezzel ugy megduzzasztotta a magyar diploma termelést, hogy azt az ország elhelyezni teljességgel képtelen volt. Egy tizenhárom vármegyére szorított Magyarországgal, négy egyetem produkciójával és az összes menekültekkel álltunk szemben. Lehet azt csinálni józan ésszel, hogy egy ország egy esztendőben 5—6—7 ezer diplomát produkáljon, amikor a hozzáértők megállapítása szerint az elhelyezkedési lehetőség a 2—3 ezret sem haladja meg? Ez képtelenság. Ha tavasszal a viz felüti a rétet, nem fogom azt mondani, hogy most még elszakítom a gátat, hadd folyjék a rétre még több viz* hiszen úgyis mindegy. Nem mindegy, mert a kevesebb vizet a nap hamarabb fel fogja szárítani, a több víz pedig agyon nyomja a vegetációt ós mocsarat hagy maga után. A magyai' közgazdasági élet mai szűk méreteiben is a korlátolt int'elligenciatermelést 47. ülése m7 május iú-án, hétfőn. M hamarabb fogja tudni felszívni, mntha korlát nélkül szaporitanánik az intelligenciát. Ha tehát ez a kérdés szabályozás nélkül marad, akkor kétségkívül azt az elemet gyarapítjuk, amely nem találva elhelyezkedést, lelkében folyton fokozódó elkeserültséggel olyan feszítő és robbantó erőt gyűjtene magában, amely veszedelmes lenne a magyar társadalomra. Hogy Mussolini mit csinál és mit nem csinál, az engem ebben a pillanatban nem érdekel. A viszonyok szerint kell cselekedni, nem pedig egyszerűen az elvek szerint, melyek itt vagy ott alkalmazva halált okozhatnak, máshol viszont a fejlődést vihetik előre. Ha Mussolininak olyan lett volna a helyzete., mint a mienk volt, akkor biztosra veszem, hogy amint megtalálta az orvosságot '• a kommunizmus ellen és a szociáldemokrata szakszervezetek ellen ós ahogyan kíméletlen volt a maga hatalmi erejének érvényesítésében, amikor az állam érdekét akarta szolgálni, minden gondolkozás és skrupulus nélkül megtette volna itt is azokat a korlátozásokat, amelyek a nemzet érdekében szükségesek. Ne méltóztassék örökké összezavarni a tanszabadságot a tanulási szabadsággal. A tanszabadságot senki sem érintette, ez a törvény legkevésbé, mindenki taníthat mindent, amit és ahogyan akar, a tanulási szabadságot pedig Magyarországon nemcsak most, de sok iskolában már régebben is korlátozták s a világnak nagyon sok államában ma is korlátozzák. Az amerikai magyar újságok az Egyesült-Államok kormányzatának épen azt vetik szemére, hogy miért nem csinálják meg nyíltan, törvényben a numerus clausust, ugy mint mi — mert megcsinálták, ne méltóztassék ezt a tényt letagadni. Az amerikai egyetemeken fokozatosan szorítják vissza a zsidó egyetemi hallgatók számát, évenként 20—25%-ktal. (Gál Jenő: Ez nem áll!) Be fogom bizonyítani, ha az időm megengedi. (Gál Jenő: Az ellenkezője áll!) Most rögtön bebizonyítanám, de attól tartok, hogy a lámpa ki fog gyulladni és nem leszek képes beszédemet elmondani. (Gál Jenő: Ott nincs zsidókérdés! Már túl vannak azon!) Röviden: ez az intézkedés volt és ma is az: szociális intézkedés, egy átmeneti intézkedés, — ebben teljesen egyetértek a minister úrral — amely átmeneti intézkedést mindaddig fenn kell tartani, mig a ma felesleges ós elhelyezkedni nem tudó intelligenciánk el tud helyezkedni! (Ugy van! a, jobboldalon.) s a maga társadalmi állásához mért állást nem tud kapni. Ennek az átmeneti időnek megrövidítéséhez a zsidóság is hozzájárulhat. Amikor én Egerből megjöttem a választásról, akkor azt kérdezték tőlem: mit ígértem az egri zsidóknak a numerus clausust illetőleg? Én Írásban tettem az Ígéretet, amit tettem, mert biztos voltam abban, hogy mások is számon fogják tartani. E nyilatkozatban a következőket mondtam: »A törvénynek nem volt és ma sincs ellenséges célja, de védelmet kellett teremteni az, elszegényedett magyar középosztály számára a gazdaságilag erősebbekkiel szemben, akiknek épen tőkeeregük módot ad arra, hogy a gazdaségi élet egyéb területein helyezkedjenek el. Már akkor vallottam azt, amit a kormány felelős ministere több izben kijelentett, hogy ez a törvény oly intézkedés, amelynek feladata egy bizonyos eltolódást kiegyenlíteni s az intelligenciatermelést gazdasági életünk felvevő képességóvel arányba hozni. Amint ezt a feladatát elvégezte, lehet a revízióra gondolni. Hogy ez az idő mikor fog elkövetkezni, az egész gazdasági életünk fejlődésének tempójától függ, és függ magától a.
