Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
Í10 "Áz országgyűlés ícépviseiőkázáno zsidóságtól is, amely a magyar kapitalizmust jórészben kezében tartja. Minél több keresztény erőt tud felszivni tevékenysége körébe, minél többnek tud megélhetést nyújtani azokban a vállalatokban, amelyeknek bázisa a magyar talaj és a magyar munka, annál hamarább elkövetkezik az az idő, mikor ezen a szociális korlátozó intézkedésen — mert a törvény tulajdonképen ez, — enyhiteni és tágitani lehet«. Mármost méltó ztassék megmondani, eljött-© már az az lidő, amikor azt lehet állítani, hogy a magyar gazdasági életnek több intelligenciára, több diplomás emberre van szüksége, mint amennyi van*? Eljött-e már az az idő, amikor el vannak helyezkedve mindazok, akiknek joguk van arra, hogy a maguk diplomájának megfelelően kenyeret kapjanak ebben az országban? El tudnak-e helyezkedni mindazok, akik most kerülnek ki az egyetemekről? Nincsenek-e ezrével állás nélkül, nem mennek-e el napszámosoknak* kőműveseknek, nem mennek-e el gyárakba és nem koplalnak-e? (Gál Jenő: Zsidók Isi!) Nem arról van szó, hogy zsidók, de nemcsak a zsidóság létezik ebben az országban és nemcsak zsidó szempontból leltet nézni a dolgokat. Én magyar szemmel nézem. (Gál Jenő: Én is!) Azt állit om, hogy mint szociális gondolkozású ember vakmerőségnek tartanám ezidőszerint tágitani ezen a törvényen, azért, mert még a magyar intelligenciának ezrei várják a lehetőséget, hogy kenyérhez jussanak. (Igazi Ugy van! a jobboldalon) A magyar fiatalságot, amelynek homlokán a legsötétebb gond ül, nem tehetjük ki annak, hogy még nehezebben tudjanak elhelyezkedni ezen a szűk Magyarországon. (Ugy van! jobbfelől.) Hát ha ez így van, akkor tessék szociális szempontból nézni a kérdést, nem pedig a tanszabadság, a jogegyenlőség, vagy az antiszemitizmus szempontjából. Ezeknek ehhez a kérdéshez semmi közük níincs, mert ami történik, az magyar szempontból történik azért, hogy biztosítsuk — legalább amennyire lehetséges — a kenyeret azoknak, akiket kiképzünk, és lehetőleg 1 ne képezzünk ki sokkal többet, mint amennyit el tudunk helyezni. Ez volt az intencióm és én megismétlem: Magyarországon a numerus clausus által teremtett helyzet lesz mindaddig, mág van Trianon. Akiknek külföldön vagy belföldön ez a törvény fáj, ne itt méltóztassék Fábián-módon ós Gál Jenő módjára sem harcolni a numerus clausus ellen. Méltóztassék kétféleképen harcolni ellene: minél több keresztényt a vállalataikban elhelyezni, (Helyeslés a jobboldalon és a balközépen.) hogy felszívódjék az intelligencia, másodszor pedig tessék minden összeköttetést külföldön felhasználni azért, hogy a magyarság szabaduljon ki abból a ketrecből, amelybe minket beszorítottak, mert ha visszakapjuk azokat a területeket, amelyek számára akartunk és akarunk ezidőszerint is nevelni intelligenciát, akkor itt lesz az ideje annak, hogy tágítsunk a törvényen s hogy valóban liberálisak legyünk. Ha egyszer a világ- velünk szemben igazán liberális lesz és visszaadja azt, amit tőlünk elraboltak, akkor mi is liberálisak leszünk. (Élénk helyeslés és tam a jobboldalon és a balközépen.) Ne méltóztassék minket egyszerűen retrográd gondolkozású, maradi, reakciós, gyűlölködő embereknek minősiteni. Tessék elhinni, nekem is sokkal kényelmesebb volna abban a dicsfényben fürödni, hogy én vagyok a liberális embereknek egyik szóvivője és zászlóhordozója. Nekem is kellemesebb volna és 47. ütése 1927 május 16-án, hétfőn. könnyebb volna az a szerep, hogy ime, Halleí István megtért, beláttaj hogy ostobaságot követett el és most ő maga indítványozza a numerus clausus eltörlését. Ez nagyon könnyű volna és engem olcsó babérokhoz juttatna, azonban ezt nem fogom megtenni s hiába fogják továbbra is hirdetni, hogy ez a törvény a reakció szülötte, én állítom: az elelnkezőjét: egy nemzeti, szociális szükség által diktált szomorú kényszerűség volt és ennek tessék alávetni magát Magyarországon kivétel nélkül mindenkinek. És ha a magyarság széles rétegei zokszó nélkül alávetik magukat a korlátozásoknak ezen a téren is, vesse magát alá a zsidóság is ennek az egy korlátozásnak, mert egyéb téren úgyis sokkal jobb helyzetben van, mint a keresztényosztály. (Uigy van! jobbfelől.) Mi sem irigységet nem akarunk táplálni, sem ellenséges indulatot, mert ha van antiszemitizmus — és azt mondják, hogy van — az csak abban áll, hogy mi azt mondjuk, a saját testvéreinknek: dolgozzatok minél többet, váltakozzatok, bukjatok is meg, ha nem megy máskép és kezdjétek újra, csináljátok azt, amit a zsidóság, hogy ezzel elérjétek őket kultúrában és gazdasági pozíciókban. Ha ez antiszemitizmus, ilyen értelemben antiszemita vagyok és maradok. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a balközépen.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan nyilatkozni! Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Ház! Én Haller István nagyrabecsült hivatali elődöm többrendbeli felszólalására reflektálni óhajtok, a parlamenti szokásnak és annak a nagyrabecsülésnek, is kifejezéseként, amellyel egy hivatali elődöm iránt természetesen viseltetem. Engedje meg azonban a t. Ház, hogy mostani expozémban a tárgyak sorrendjében haladjak s ha majd azokhoz a kérdésekhez érek felszólalásom során, melyeket ő érintett, ott reflektáljak beszédére. T. Ház! A második nemzetgyűlés idején, amikor kultuszmínister voltam, az országgyűlés folyamán is ismételten tartottam programmszerű beszédeket. De a parlamenten kivül is volt alkalmam ugy szószékről, mint a sajtóban nézeteimet ismételten kifejteni, amely megnyilatkozásaimat legutóbb egy kötetben összefogfoglalva, közre is bocsátottam. Már egymagában ez a körülmény is, hogy programmomat közismertnek tekinthetem, de meg az előadó ur szép, összefoglaló beszéde is felment engem az alól, hogy ismét programmal járuljak a t. Ház elé. Én tehát a mai felszólalásomban csak a beszámolásra kivánnék szorítkozni. Nem ujabb tervek, reformok és programmok megindokolását kívánnám elmondani, hanem arról akarnék szólani, hogy azokkal az anyagi eszközökkel, amelyeket a törvényhozás máris rendelkezésemre bocsátott és azokkal a további eszközökkel, melyeknek rendelkezésre bocsátását ebben a költse ág vetésben kérem, hogyan sáfárkodtam és hogyan szándékozom e tekintetben eljárni. Mai felszólalásomat tehát méltóztassék inkább beszámolónak tekinteni. A múlt idők pedagógiájának egész Európában talán a legnagyobb hibája az volt, hogy tisztán az értelmi nevelésre helyezték a fősúlyt, némileg elhanyagolva — különösen az iskolában, de egyébként is a kultúrpolitikában — az erkölcsi nevelés és a testnevelés kérdését. (Ugy van! jobfelől.) r Ezért kivánnék bevezetésképen a két nagy kérdésről nyilatkozni, elmondva azt, hogy ezen a két téren mit teszünk és mit szándékozunk tenni.
