Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

'Az országgyűlés képviselőházának 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. 107 gényedett katholikus egyházzal állunk szemben, amelynek ingatlanvagyon-jövedelme a mai terhek, a mai jövedelmezőségi viszonyok mellett egyáltalában nem olyan, hogy képes volna a dologi terheket elviselni. Ezért amikor köszönetei nyugtázom, hogy a kultuszminister ur az egyik rovatnál 480-000 pengővel, a másik rovatban pedig egymillió pengővel emelte a dotációt, ugyanakkor kénytelen vagyok ezt elégtelennek kijelenteni és őt arra kérni, hogy ezen a téren a további segítésről gondoskodjék. (Helyeslés a középen.) Elnök: Kiván-e még valaki szólni 1 (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következi ka 4. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »4. rovat. Egyéb hozzájárulások: 3,308.954 pengő«. — Haller István! Haller István: Elállók a szótól! Elnök: Kivan valaki szólani? (Nem!) Ha senki nem kivan szólani, a rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. cím. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »3. cím. Budapesti » Pázmány Péter« tudományegyetem. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok: 2,975.220 pengő«. — Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! A »Pázmány Péter« tudományegyetem a magyar tudományosság ősi fészke és régi dicsőségünk nagyszerű hirdetője. Ezt a tudományos középpontot, amely világító fényes sugaraival bearanyozta a magyar tudományosságot, senki sem láthatja ma abban a dicsfényben, amelyben még csak a közelmúltban is ragyogott. A Bólyay Farkasok, a Hajnik Imrék és kizárólag a tudománynak élő egyéb nagytudományu férfiak azokban az időkben, amikor a tudományosság igéit hirdették, magukhoz vonzottak mindenkit, aki hozzájuk vágyódott. Milyen szomorú kép ehhez képest az, amely ma elénk tárul, ahol tanárok berzenkedése és tanulók egymás közötti villongása mu- , tatja az egyetem nyugtalanságát. Az egyetem fegyelme, az egyetem rendje és az egyetem nívója követeli meg, hogy az Alma Maternek szava és neve ugv éljen és ugy tündököljön, mint hajdanta. Mindenkit egyformán szeret az Alma Mater és nem engedi meg, hogy falai közül egyeseket kiközösítsenek. JÉn épen a kultuszminister úrhoz nem is annyira mint politikai, alkotmányos felelősséggel tartozó tényezőhöz, hanem inkább mint történettudóshoz fordulnék és azt mondanám, hogy mint történettudós nem érzi és nem látja-e a minister ur, hogy a tudomány falai között politika és egyéb villongás nyugtalanságot • támaszt a tudlományosság rovására? Nem észleli-e a minister ur, hogy a tudomány felszentelt csarnokában, Pázmány Péter tudományegyetemében nem a Pázmány Péter tudományossága, hanem egyéb türelmetlenség ütött tanyát, nem észleli-e, hogy még a közelmúltban, amikór békesség és tudományosság jellemezte az egyetemet, mennyivel különb, mennyivel teljesebb és tökéletesebb eredményeket értünk el? Azt gondolom, hogy a mélyen t. minister ur, aki tegnap egy halott nagyságra és egy élő nagyságra hivatkozott a magyar nép előtt tartott beszédében, talán mégsem volt következetes, amikor á tudományosság ápolása szempontjából is Kossuth Lajos szellemét idézte abban a rendszerben, amely most lett • úrrá az egyetemen és nem volt hűséges a mélyen h minister ur annak az élő nagyságnak idézésében sem, akitől — amint mondotta — tanulni kívánt és akinek útmutatására felkereste az egyes olasz centrumokat. Hátha Mussolinitól kivan tanulni a mélyen t. minister ur. akkor engedje meg, hogy én is hűségesen idézzem azokat az intézkedéseket, amelyeket Mussolini a tanszabadság és a tanulási szabadság érdekében behozott, 1923 október 7-én az olasz kultuszminister egy rendeletet boesájtott ki, amelyben szószerint ez foglaltatik (olvassa): »A külföldről érkező, bármely hitű diákot az olasz egyetemek kötelesek felvenni és nekik minden díjat elengedni.« Ez nem a magyar viszonyokkal kapcsolatban történt. Nehogy félreértessem, én most nem sebeket akarok felszaggatni, amelyek ugyan nagyon fájnak, hanem amikor erre a politikai jelentőségű kérdésre rámutatok és az egyetem szabadsága érdekében felszólalok, akkor azt a történeti tényt is idézni kívánom, hogy Mussolini ezt az intézkedést a Hitler-féle puccsal kapcsolatban hozta be. Hirdette minden egyetemnek tudományos szabadságát, hirdette, hogy az egytemi élet csak tanszabadiság mellett lehet, mert az egyetem olyan, mint a templom, amelynek kapui nyitva vannak mindenki számára. Amint vétkezik a felekezeti békesség szelleme ellen az, aki bezárja a templom kapuját valaki előtt, ugy vétkezik az is, aki az iskolának, az egyetemnek a kapuit bárki előtt bezárja, aki oda tudományszomja folytán bemenni akar. T. Képviselőház! Ez a Mussolini-féle intézkedés az, amely ellentétbe helyezkedik azzal a felfogással, amelyet a minister ur ós közvetlen elődje is vallott, akiről csodálkozással — és talán még helyesebb szóval mondhatnám megelégedéssel — állapítom meg, hogy előbbi beszédében más interpretációt adott a felekezeti békéről, mint amilyent aktív minister korában gyakorolt. Ha azt a felfogást hirdette volna abban az időben, hogy a felekezetek közötti béke és egymás támogatása a cél, sohasem teremtette volna meg a minister ur a numerus clausus törvényt. (Haller István: Nagy tévedés!) Nagy tévedés? (Haller István: Épen a békének érdekében kellett megcsinálni.) Mindjárt egy pár adattal fogok szolgálni, (Haller István: Majd én is!) hogy ez a felfogás mennyiben állja meg a helyét. Azt vallom, hogy annak az irányzatnak, amely azt a barátsági szerződést létrehozta, amelyről most annyi dicshimnuszt zengenek, a magyar diákok voltak a pionírjai. (Haller István: Ugyan! Ugyan!) Nem én mondom ezt és nem én állapítom meg, hanem Emilio Podreno kultuszállamtitkár és a páduai egyetem rektora mondja ezt, amikor meghirdeti, hogy Magyarország büszke lehet Itáliában tanuló diákjaira és azt mondja: Páduában tanultunk a magyar diákoktól, egy darab Magyarországot látunk bennük! — Engedelmet kérek, ha az innen kiűzött, az egyetemről elkergetett diákok, a halieri törvény folytán száműzött diákok Magyarországot mutatnak az idegenben, akkor szabad-e hat-hét esztendő után egy pillanatig is késlekedni ós szabad-e azt mondani, ha valaki ezt tiszteletteljes szóval, igazságos érveléssel itt a Házban szóvá teszi, —• mint tegnapelőtt Fábián Béla képviselőtársam — hogy a sürgetés csak elodázza, egy évvel odázza el ennek a kérdésnek a megoldását? Bocsánatot kérek, ez az igazság rovására esik. Mert ha azt vallja a minister ur, hogy az egyenlőség talpazatán áll és nem. áll a felekezeti villongások talpazatán, 14«