Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
104 r Az országgyűlés képviselőházáno nyitására, hogy ez mennyire nem felel meg a valóságnak, de készen volnék bármikor arra, hogy a rendelkezésre álló statisztikai adatokkal bebizonyítsam, hogy ez a tény a valóságtól messze áll, annak abszolúte meg nem felel. Semmi oka sincs a protestáns felekezetnek arra, hogy itt katholikus előretörésről beszéljenek és pláne arról, hogy a kormányzat részéről velük szemben tanusitott animozitásról és olyan favorizálásról tegyenek^ említést, amely a katholikusságnak válik javára. De mi nem is kívántunk favorizálást soha, amint nem kívántuk soha egyetlenegy felekezetnek ebből a szempontból való háttérbeszoritását sem, minket tehát még akkor sem érhetne e tekintetben vád, ha ez az állitás az igazságot valamennyire megközelítené. De meg sem közelíti az igazságot és a tényt, és azért ezt az állitást a magunk részéről visszautasítjuk. Egy másik állitás, hogy elveszett volna a magyar nyelv, ha annak ápolása egyedül és kizárólagosan a katholicizmusra lett volna hagyatva és hogy szükség volt arra, hogy a katholicizmustól a protestantizmus mentse meg a magyar nyelvet. Ez is olyan állitás és olyan vád a katholicizmussal szemben, amelyre a katholicizmus rá nem szolgált. Ezt a vádat csak az konstruálhatja, aki kihagyásos történelemmel dolgozik és aki bizonyos faktumokat egyszerűen nem akar tudomásul venni. Mert azt csak nem lehet tagadásbavenni, hogy a magyar tudományos élet végtére mégis csak katholikus alapokon indult meg, hogy Magyarországon az első egyetem Kun László idejében a veszprémi püspöki székesegyház mellett' létesült, hogy 1367-ben Nagy Lajos V. Orbán pápától kért engedélyt egyetem felállítására és felállította azt Pécsett, és hogy a pécsi egyetemnek 300 hallgatója esett el a mohácsi síkon, azt sem lehet a történelemből kidisputálni, hogy Zsigmond király IX. Bonifácz beleegyezésével 1388-ban Budán alapított egyetemet, hogy Mátyás király Vitéz Jánossal egyetemben akarta megalapítani Budán Európa legnagyobb egyetemét, hogy Oláh Miklós esztergomi érsek Nagyszombatban telepitette le a jezsuitákat, akiknek egyeteme Budapestre kerülve, ma is a magyar tudományosságnak legfőbb forrása. Azt sem lehet kétségbevonni, hogy az első magyar nyelvemlék a Halotti Beszéd végtére egy bencés barátnak prédikációja, amelyre Pray György jezsuita hivta fel a figyelmet először, a második nyelvemlék, a Gyulafehérvári Glosszák és a Königsbergi Töredék, szintén katholikus eredetű, még korábbi nyelvemlék a tihanyi alapítólevél 1055ből, amely a pannonhalmiak birtokában van. Az első bibliafordítás magyar nyelven Tamás és Bálint szerzetesektől való. A legrégibb magyar nyelven irott könyv a Szent Ferenclegenda, az ehrenfeldi Codexben. Aj Szent Katalin-legenda, amely 4000 vers-sorból áll s amely az Érsekújvári codexben foglaltatik, szintén magyar egyháziak munkája. Kétségtelen, hogy Anonymus papi ember volt. ferencrendi volt Temesvári Pelbárt ós Kózai Simon is. Janus Pannonius, Csezmicsey János pécsi püspök európai hirü költő, valamint Balassa Bálint, az első lirikus költő katholikusok voltak. Katholikus alapitásu volt az első hírlap II. Rákóczi Ferenc idejéből; Mercurius veridicus ex Hungária címmel, Nem is beszélek Pázmány Péterről, a magyar Ciceróról, az első eposziró, Zrinyi Miklós, szintén katholikus volt. Jezsuita volt a két legelső történetiró: Pray György és Katona Ist47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. ván és az első nyelvész, Sajnovits János. Katholikus költő volt Amadé László és Faludy Ferenc jezsuita. Katholikus volt Mikes Kelemen Az elsőmagyar színdarabot Illei István íjezsuitá és Pállya István piarista írták. Az első alapvető magyar nyelvtant Révay Miklós piarista szerzetes szerkesztette, a másodikat Verseghy Ferenc pálos irta. Az első magyar nyelvű hirlapot is Révay Miklós szerkesztette Pozsonyban »Magyar Hirmondó« címen. Katholikus pap volt Martinovits, az öszszeesküvő, Ányos Pál pálosrendi, a regényíró Dugonits András piarista, gróf Gvadányi József, Baróti Szabó Dávid, a költő jezsuita Virágh Benedek ódaköltő pálosrendi, Dajka Gábor, a két Kisfaludy, Katona József katholikusok voltak, épugy, mint Széchenyi István, Horváth Miklós történetiró, báró Apor Péter, Vörösmarty Mihály. Czuczor Gergely, Garay János, Tarkányi Béla, báró Eötvös József stb. Ezeket futtában csak azért soroltam fel, hogy néhány névvel igazoljam legalább is azt, hogy az ilyen állitás, hogy a magyar nyelvet, a magyar kultúrát meg kellett menteni a katholicizmustól, szintén teljesen hijjával van minden törtétnelmi háttérnek és minden komoly politikai történelmi igazságnak. Nem akarok most arra kitérni, mennyiben áll az* hogy nagy állami latifundiumokkal rendelkezik a katholikus egyház és hogy ezen a címen kell a katholikus egyházat más elbánásban részesítenie az államnak anyagi dotáció szempontjából, mint a protestáns felekezeteket. Nem kívánok ennek vitatásába belemenni, hogy amennyiben állami, vagy nem állami a íkatholikus egyházi vagyon, de mégis utalni kívánok arra, — hogy nyoma legyen — hogy Hamarí Pál közalapítvány ügyi igazgató 1875-ben a főrendiház kívánságára az egyetemi alapok jogi természetéről jogi véleményt adott, amelyet ajánlok a t. Ház azon tagjainak figyelmébe, akik a kérdés iránt érdeklődnek. Itt csak ugy, mint a budapesti Tudományegyetem 1925. évi Almanach jának függelékében csoportosítva van az erre vonatkozó jogi anyag, amelynek alapján a megszállott területeken fekvő egyetemi alapokat visszaköveteljük a magunk számára. Utalok gróf Apponyi Albertnak és Apáthy Istvánnaik 1880-ban a képviselőház számára beterjesztett előadói javaslatában foglalt okfejtésre, ahol bizonyítják, hogy a katholikus egyházi vagyon javarészében családi magánhagyományokból ered, hogy ebben! a vagyonban rengeteg sok van, amely szerzés utján került az egyház tulajdonába és amely kulturátlan területekbe befektetett munka révén lett értékessé. Szóval ezek a vagyonok nem állithatók egyszerűen oda állami vagyonként, amely meghatározásban különben mindig kisért a szekularizáció gondolata és az arra való biztatás. Tény az, hogy a magyar törvények egészen különleges módon iparkodtak biztosítani az egyháznak szóló donációnak mindörökre arra a célra való fordítását, amelyre azokat adományozták. Épen azért' a mi törvényeinkben csaknem minden adománylevél azzal dékkal végződik: »uno confenimus, dolnamus et fundamus perpetuo et irrevocabiliter tenenda, possidenda parier et habenda«. Az 1854: XII., az 1550: XIX., az 1560: XV. törvénycikkek az uratlanná lett egyházi kolostori birtokokat épen erre a visszavonhatatlanságra való utalással nem vették vissza a kincstár tulajdonába, hanem elrendelték a régi tör-
