Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-37
50 Âz országgyűlés képviselőházának 37, Azért Európa őszülő fejéről csakhamar levette a frigiai sapkát és uj programm után nézett. A szabadságból ezután is kért magának tisztes részt, de további uj ideálja inkább az anyagi gondoktól mentes polgári élet lett, az egyenlőség helyébe az egészséget, a testvériség helyébe a tűrhető exisztenciát, a jobbmódott állította, más szóval a szociális haladás utján kereste a boldogulását. Évtizedek hosszú sora óta haladt már ezen az utón s legutóbb egy közbejött történelmi esemény, a lezajlott világháború a szociális evolúciónak olyan borzalmas lökést adott, a szociális igazság megvalósítását annyira a politikai élet homlokterébe állitotta, hogy a legnagyobb katasztrófát készitheti elő és idézheti fel az a politika és az a társadalom, amely a kor intő szavát meg nem értve, a szociális gondolat és a szociális reformok elől mereven elzárkózik. Mert a háború óta ugyancsak kritikus a helyzet Európaszzerte, a győztes államokban is, annál inkább a legyőzött országokban. Az államhatalom többé-kevésbé mindenütt meggyengült, a tekintélytisztelet megingott. Az inség, a szegénység és munkanélküliség ijesztő méreteket öltött s igy nem csoda, hogy a politikai és a társadalmi élet atmoszférája puskaporos, az emberek szive és hangulata alkalmas a felforgató eszmék befogadására és a létért folytatott verejtékes, kétségbeejtő, tisztánlátásukat és Ítélőképességüket elhomályositó küzdelmükben egy esetleges felfordulástól többet remélnek, mint félnek. Ami a mi szegény, szerencsétlen hazánkat illeti, a súlyos szociális válságnak megdöbbentő kritériumai különös aggodalomra szolgáltatnak okot. A költségvetés általános vitájában a szociális, vérző és tátongó sebeknek egész sorozatát kivántam a t. Ház elé tárni, de mivel ennek lehetőségétől elestem, ez alkalommal csak arra szoritkozom, hogy a t. belügyminister urnák egy kijelentését retifikáljam. Azt mondotta a belügyminister ur, hogy a tisztviselőtársadalom mártirkenyeret eszik és én ezt az állitást, amennyiben az az alsóbb fizetési osztályokba sorozott tisztviselőkre vonatkozik, helyénvalónak tartom. (Ugy van! a balközépen.) Odahelyesbitem azonban, hogy nemcsak a tisztviselőtársadalomnak nagyrésze, hanem a nemzeti társadalomnak nagyrésze is, mintegy 70%-a mártirkenyeret eszik. (Ugy van! Ugy van! — Felkiáltások a balközépen: Még több!) Tulaj donképen igen nagy baj és veszedelem az, ha a dolgozó tömegek mindennapi kenyere mártirkenyér, (Ugy van! jobb felől és a balközépen.) ha mártirkenyér a mindennapi kenyér, mert nem ilyen kenyérért imádkozunk és nem ilyen kenyér az ellenértéke a becsületesen végzett munkának. Lehetetlen erkölcstan az, amely álandóan és nagy számokban vértanusággal, mondhatnám intézményesített heroizmussel dolgozik, mert bár kell a mártirium, kell a hősiesség, de ez, nem legtet normális állapot, nem lehet napszám; ennek valamiképen a nemzeti munka ünnepnapjaira, husvétj ára és karácsonyára kellene esnie, nem pedig hétköznapjaira is. A mártírium üdvös és gyönyörű valami, mint az erőknek néha-néha elénk villanó biborhajnala, de az előbbrejutás valamiképen kiegyenlített gazdasági helyzetet kivan az arcuk vagy az agyuk verejtékével dolgozók számára, nem pedig állandó sorvadást, megszakítatlan vértanúságot s mindennapi mártirkenyeret. (Ugy van! jobbfelől.) Én ugyan törhetetlenül bizom nemzeti tárülése 1927 április 8-án, pénteken. sadalmunk és magyar népünk értelmi fegyelmezettségében és erkölcsi ellenállásában, de azért nem rejtem véka alá ama meggyőződésemet sem, hogy a mérhetetlen szociális inség nagy veszedelmet rejt magában s attól tartok, hogy népünk lelkébe, ha huzamosan emberfeletti próbának és kísértésnek lesz kitéve, könnyen belelopódzik és befészkeli magát az a gondolat, hogy vájjon érdemes-e hiven, becsületesen kitartani ama állami és társadalmi rend mellett, amely exisztenciáját nem képes biztosítani? (Ugy van! Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) Mert a forradalmaknak is megvan a maguk filozófiája. Az elkeseredés olyan, mint a puskapor: apró, pici szemekben pereg lefelé a társadalom mélységeibe, ott rakásra gyülemlik és ha szikra éri, felrobbant mindent, szépet és csúnyát, ártót és ártatlant egyaránt. Mi legyen a kivezető ut és mi legyen az erőszakos robbanások megakadályozása 1 ? Nem más, mint a komoly céltudatos, becsületes és alapos szociálpolitika, amiely alatt természetesen nem kizárólag munkásérdekeket képviselő politikát, még kevésbé a szociáldemokrata pártnak adott kedvezményeket értek, (Esztergályos János: Milyen kedvezményeket 1 ?) — majd.rátérek — hanem az egész társadalom és az ország egyetemes érdekeit szolgáló politikát, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a jobboldalon.) s hozzáteszem: konzervatív politikát. Azt a politikát, amelyet Angolországban a konzervatív párt élén Disraeli hirdetett, amikor sok és jó lakást, sok és jó kórházat követelt; azt a politikát, amelyet Németországban a konzervatív politikai gondolat Herkulese, Bismarck, követett, amikor szocializmust csinált szocialisták nélkül; azt a politikát, amelyet Lloyd George követett, akiről azt mondják, hogy mialatt a munkáspárt a vízben fürdött, a parton felszedte annak ruháit; azt a politikát, amely mindenütt a világon a konzervatív rendnek leghatalmasabb biztositéka és emeltyűje. Lám, mi történt a közelmúltban Angolországban 1 ? A konzervatív kormány — jól jegyezzük meg: tehát a konzervatív kormány és nem a munkáskormány — az ezidősaerint világszerte legmesszebbmenő munkásbiztositási törvényjavaslatot terjesztette a Ház elé. Eddig a német munkásbiztositás volt Európának leghatalmasabb szociális alkotása, ma azonban már az angol az. A törvény betegség, aggkon rokkantság, munkanélküliség esetére való kötelező biztosításról intézkedik, gondoskodik az özvegyek és árvák ellátásáról, úgyhogy 1926 január 1-je óta Angolors&ágban nincs teljesen elhagyatott özvegy, árva vagy aggastyán. (Esztergályos János : Milyen szép ez!) Az angol kormánynak ez az elhatározása példaadó nagy koncepciójával uj lendületet vitt bele a művelt világ szociálpolitikájába. Igaz, van hozzá módja, akár Anglia állami pénzügyeit, akár magángazdaságát tekintjük, s ha mi a szociálpolitikai alkotások méretei tekintetében nem is léphetünk nyomába, kell, hogy megihlessen az a szellem, amely ezt a törvényt létre hozta, amely jogban és kötelességben gyökerezik; jogban, amely a védelemre szorultak oldalán áll és kötelességben, amely az államot és a tőkét terheli. Nem tudom, mi vezette az angol kormányt ebben az elhatározásában, szociális érzése-e, avagy pedig az államrezon, a politika, az a szándék, hogy általa a munkásmozgalmak élét tonpitsa és a munkáspártot gyengítse? Ha
