Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. \ nemzetek tettképessége attól függ, milyen kedvező a közegészségügyük. Nagyon jól tudjuk, hogy születünk, élünk és meghalunk. Születésünktől, sőt mondhatnám, a fogamzástól kezdve halálunkig az életünk Isten után az orvos kezébe van letéve. (Erdélyi Aladár : Még az exhumálás is !) Ki foglalkozik a gyógyí­tással ? Az orvos. Ha az orvos megszerezte a diplomáját, akkor vagy bennmarad még különböző klinikákon és kórházakban, hogy részben elméleti, részben gyakorlati tudását továbbfejlessze, vagy pedig kimegy az életbe és elkezdi járni az élet útjait, megismeri annak nehézségeit. Azért vagyok bátor felhozni ezt a dolgot, mert az igen t. előadó ur annak az óhajtásának adott kifejezést, hogy az orvosok menjenek ki a vidékre, és ne tömörül­jenek a nagyvárosokban. (Jánossy Gábor : És itt nyomorognak !) Én, aki 4—5 esztendőt klinikán töltöttem, majd lementem vidékre, kezdtem mint tiszti főorvos, majd kórházi főorvos lettem, azután megyei orvos, tehát részben voltam gyakorló orvos is, részben fizetéses orvostisztviselő is, nagyon jól tudom, mert megűgyeltem mindent, hogy miféle ügyes-bajos, nehéz társadalmi viszonyok között él és miken megy keresztül az a szegény gyakorló orvos a vidéken. Amikor a diplomájával kimegy vidékre, rövid idő elteltével azt látja, hogy ez a szabad foglalkozás, szabad pálya nem olyan rózsás, mint amilyennek azt elgondolta. (Erdélyi Aladár : Egyik szabad pálya sem!) Én itt egy orvostársadaimi kérdést akarok feszegetni. Nagyon jól tudom, hogy az ügyvédek és más szabad­foglalkozást űzők is igy vannak ezzel. Mondom, azt látja az orvos, hogy bizony az az idealizmus, az az ambició, amellyel felépítette magának az orvosi pályát, ha kijön az életbe, egészen másként fest, mert ez a pálya nagyon tövises és göröngyös. Próbál ugy mozogni, kint az életben, ahogy arra őt a klinikán tanitották. A gyakorlatban mégis azt látjuk, hogy jórészük sokszor még azt a sze­rény kis díjazást sem tudja megszerezni, amely a mindennapi élet szükségleteit fedezné, holott ugyancsak megszolgált érte esőben, sárban, hideg­ben, melegben, éjjel vagy nappal. Ambiciójuk, türelmük fogy, azt látják, hogy tudásukból nem tudnak megélni, nem tudnak maguknak pozíciót teremteni belőle, esetleg megházasodni, családot nevelni és akárhányszor kénytelenek más foglal­kozás után is nézni. Ez tisztán csak a vidékiekre vonatkozik. Nézzük meg ezzel szemben, hogy áll a dolog a nagyvárosban. Igen sok kolléga feljön a fővá­rosba és azt mondja, könnyebb itt megélnie, ha csak két betege is van, nagyobb lévén a tarifa, mint odalent, a két betegtől kapott összeg elég arra, hogy máról-holnapra éppen el tudja tengetni az életét, de legalább nem kell érte annyit szalad­gálnia, mind a vidéken. Mindamellett az orvosok a nagyvárosokban is nehéz körülmények között élnek. Budapesten is tudok akárhányról, akinek hétszámra nincsenek betegei. A lakosságnak 80%-át különböző — hivatalos néven — népjóléti intéz­ményekbe tömöritik össze és a megmaradó 20%-ból kellene annyi orvosnak megélnie. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy ebből a 20%-ból is legalább 15% az egyetemi tanárokhoz és spe­cialistákhoz vagy pedig a kórházakba a főorvo­sokhoz jár, akkor az univerzális orvosokra alig jut 5%-a a betegeknek, éppen azok, akik a legsze­gényebb osztályokhoz tartoznak, s igy el lehet képzelni milyen az a kereset, amelyet a legsze­gényebb osztályokhoz tartozó lakosság körében szerezni lehet. Ez bizony nem elég ahhoz, hogy az illető orvos fenntarthassa magát. Bátran mondhatom, hogy az orvosok 20%-a azért nem tud élni, mert nem ér rá, ezzel szemben 80% — s lése 1927 április 7-én, csütörtökön. 43 ez a vidékre is áll, de főképen Budapestre — azért nem tud élni, mert nincs miből. Ha a gyakorló orvosokkal szemben most az orvos tisztviselők helyzetét vizsgáljuk, találhatunk ilyeneket, mint községi, körorvosokat, a rendezett tanácsú városok tiszti orvosait, járási, vármegyei tiszti orvosokat. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy az orvoshivatalnokoknak állapota sem rózsá­sabb. Ha valahol vidéken egy orvosi állás meg­üresedik, pályázatot hirdetnek s a pályázók közül akit megválasztanak, szerződéses viszonyba kerül a községgel vagy várossal. Már a pályázati fel­tételek között, amelyekkel megszerzik a községek vagy városok orvosukat a következő dolgok sze­repelnek : 1.) a szabályrendeletben megállapított gyógykezelési díj, ambuláns rendelési dij és beteg­látogatási dij ; 2,) á fizetés rendesen IX. rang­osztályban ; — megjegyzem, a községi és a kör­orvos itt születik és úgyszólván itt is hal meg — 3.) a lakáspénz. Ezzel kapcsolatban az igen t. előadó ur felemlítette a vidéki hivatalnok-orvosok lakáskérdését. Őszintén mondhatom, nagyon kel­lemes húrokat pendített meg akkor, amikor ki­jelentette, hogy ezen feltétlenül változtatni és segíteni kell. mert a közegészségügy kérdése sze­rintem is a vidéken akárhányszor csak a lakás­kérdésen múlik. (Ugy van ! Ugy van !) Ami a rendezett tanácsú városok tiszti orvosi fizetését illeti, az talán még rosszabb, mint a köz­ségi körorvosoké, mert az egyes hatóságok, noha autonóm testületek, nem érzik magukat hivatva az illető tiszti orvosoknak a díját megállapítani. Megtörtént pár esztendővel ezelőtt épen lent Hajdu­megyében, hogy az egyik kitűnő tiszti orvosnak a rendelési díja az orvos lakásán 60 fillér volt, kínt pedig egy aranykorona. Általánosságban mai napig is az az állapot Hajdú vármegyében, de azt hiszem az ország más részein is, hogy az orvos rendelőjében egy aranykorona a díj, és két aranykorona kint, hogyha elmegy akár a szom­szédba, akár két vagy három kilométerre. (Egy hang a középen : Sokkal több ! iOO.000 korona !) — Engedelmet kérek, nekem, mint korházvezető­nek — már akármilyen kis 24 ágyas kórház is van Hajdúböszörményben — nem ütötte több a markomat, pedig specialista is volnék, mint 40.000 korona. Ha pedig az ember kimegy, sok szegény embertől csak 20.000 koronát kérhet, (Zaj a jobboldalon.} Ezt bizonyítani is tudom, ha akarják. (Jánossy Gábor: Elhisszük anélkül is!) Ennél többet nem is kérhetünk. Arra kérem ezért a népjóléti minister urat, tegyen itt valamit. Ha egyszer lehet törvényesen megállapítani a királyi közjegyzők honoráriumát, miért ne lehetne az orvosi karét, a magán gya­korló orvosokét, úgyszintén a hivatalnok-orvosi karét, továbbá a specialistákét is. Van ugyan egy régebbi belügyministeri rendelet, ez azonban ma már nem állja meg a helyét, és tisztán csak arra alkalmas, hogy amikor a felek már nem tudnak egymással megegyezni és bíróság elé kerül a dolog, legyen ott mégis egy támpont az illető járásbiró kezében a vitás kérdés valamilyen meg­oldására. Feltétlenül kívánom azt, hogy a lakáskérdés valamiképen tisztázódjék és erre vonatkozólag az 1908.évi XXX. te. 17. §-ának megváltoztatását kérem, aminthogy kérem annak kimondását is, hogy az illető községek, rendezett tanácsú városok ne lakáspénzt adjanak az orvosnak, hanem köte­lesek legyenek az illetőt lakással ellátni, mert újból hangsúlyozom, hogy a közegészségügy kér­dése a vidéken akárhányszor tisztán csak a lakás­kérdésen múlik, Az orvos nem megy ki a vidékre, mert nincs ott lakása. Végül még legyen szabad megemlékeznem a kórházi, illetve klinikai orvosokról is. Nagyon 6* u

Next

/
Oldalképek
Tartalom