Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

'A% országgyűlés képviselőházának Igen t. képviselőtársaim szóvátették az egyesülési és gyülekezési jogkérdést. Énei va­gyok határozva, hogy ezt a kérdést törvényileg szabályozom. A munkálatok ebben a tekintet­ben folyamatban vannak s mindazt, ami ren­deletekben van lefektetve, törvényhozási nton szeretném rendezni, hogy ebben a tekintetben is mindenki tisztán láthasson. Ebben a kérdés­ben szeretnék egy liberális megoldást, de — méltóztassanak megengedni — a mai körülmé­nyek intő jelet állítanak elembe, mert az állam­biztonságot minden körülmények és minden feltételek.között meg kell óvni és védeni és igy a megfelelő garanciákat ezekbe a törvényjavas­latokba feltétlenül fel kell venni. Méltóztassa­nak megengedni, nem tőlünk függ az, hogy mi milyen törvényjavaslatokat adunk be. Ez min­dig: a mi közönségünktől, a mi lakosságunktól, a mi polgártársainktól függ. És ha mi előre­látók vagyunk is abban a tekintetben, hogy a mi viszonyaink konszolidálódnak, mégis a ta­pasztalatok és a jelenlegi viszonyok arra inte­nek, hogy túlságosan messze nem szabad menni ezen a téren. Méltóztassanak elhinni, a belügy­ministernek legnagyobb élvezet volna minden gyülekezést megengedni, de én most megkérde­zek mindenkit képviselőtársaim közül s adják meg magukban a feleletet: meg mernék-e ma ezt tenni ebben az, országban? (Esztergályos János: Én igen!) Ezt gondoltam. (Jánossy Gá­bor: Ott, azon a padon igen, de kint nem!) Azért tettem fel a kérdést, mert a képviselő ur szeméből kiolvastam, hogy egyedüli lesz, aki igen-nel válaszol. Vannak, akik talán liberális ab ban fogják fel a kérdést, akik talán messzebb mernének menni; lehet. Lehet, hogy én is bizonyos fokig el fogok menni, de egy bizonyos határon sem­miesetre sem megyek túl, mert akkor, amikor nálunk még mindig aknamunka folyik, nem helyezkedhetem arra az álláspontra, hogy meg­engedjem ennek az aknamunkának nyilt szí­nen való propagálását. Hiszen ez lehetetlen­ség, hiszen ennek az elvnek egyszer már felül­tünk és akkor azt a tapasztalást tettük, hogy ez az álláspont nem helyes. A t. képviselő ur­nák is azt a tapasztalást kellett kellene levon­nia, hogyha két szélsőség között az egyik a szélsőségesebb, akkor óvakodni kell attól, hogy ez a szélsőség kerüljön felül. Méltóztassanak megengedni, ez történelmi tény, ezt nem lehet megcáfolni. Itt nem az elmélet, nem a frázis a döntő, hanem az, amit a történelem nekünk tanulságkép mutat. Ezt pedig behunyt szem­mel nézni, vakmerőség volna, de egyúttal bűn is az országgal szemben. (Esztergályos János: Rossz'következtetés a múltból! Épen a múlt okozta azt, ami bekövetkezett! Hiszen jog és szabadság sohasem volt ebben az országban! — Ellenmondás jobbfelől.) Ezekben voltam bátor az elhangzott felszó­lalásokra válaszolni. A továbbiakban nagyobb vonásokban akarnám programmomat ecse­telni, amelyet rövid időn belül szeretnék meg­valósítani. (Halljuk! Halljuk!) Ennek megol­dása után térnék át a további tervek megvaló­sítására. De mielőtt ezt tenném, erkölcsi köte­lességemnek tartom egy dologról megemlé­kezni. Az ország feldulása és rombadőlése után igen nehéz helyzetben voltunk. Ezen a helyen több férfiú ült, akik a maguk képességeik és hazafias érzésük szerint igyekeztek az ország sorsán segíteni és különösen a rend és a köz­biztonság helyreállítását biztosítani. Ebben a legnagyobb érdem az én közvetlen elődömet, Kakovszky Ivánt (Éljenzés jobbról és a közé­44. ülése iùâf május 11-én, szerdán. 44? pen.) illeti, aki odaadással, következetesség­gel és kitartással rakta le azokat az alapokat, amelyeken tovább lehet építeni ennek az or­szágnak a konszolidációját. Teljes elismerés illeti meg tehát az én elődömet, mert számomra is csak az ő működése teszi lehetővé, hogy a fel­épített épület külső diszitóséhez, ornamentiká­jának felállításához és továbbfejlesztéséhez a magam szerény munkájával hozzájárulhassak. Mert ne méltóztassanak soha szem elől tévesz­teni, hogyha egyszer érdem van, én mindig a legnagyobb és a legszebb feladatnak tartom ezeket az érdemeket elismerni, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) mert érdemeiket eltün­tetni és elsikkasztani akarni sohasem lehet férfias, hanem az az elismerés, amely kifelé is hangzik az illető helyről mindig fokozza a te­kintélyt, mert mindenki látja, hogy a tekin­tély is tud a tekintély előtt meghajolni és el­ismeréssel lenni olyan munka iránt, amely ön­zetlenül, hazafias érzésből, kitartással vitetett végbe egy cél érdekében: az ország boldogí­tása érdekében. (Élénk éljenzés és taps a jobb­és a baloldalon.) Ennek a tárcának a keretében a legnehe­zebb feladat az ország rendjének fentart'ása, öregbítése. Erre két szerv áll a tárca rendelke­zésére: a csendőrség és a rendőrség. Igen kö­szönöm P. Szabó Géza igen t. képviselőtársam­nak, hogy volt egy képviselő, aki csendőrsé­günk 50 éves jubileuma alkalmából elismerés­sel adózott ennek a testületnek. A magam részé­ből ezt egy újságcikkben már megtettem volt' s itt csak a t. képviselő urnák mondok köszö­netet a t. Ház előtt, amely általános helyeslés­sel vette tudomásul, amikor ennek az érdemes intézményünknek, amely példája a külföldi ha­sonló intézményeknek, ilyen elismeréssel adó­zott és ötvenéves működését ilyen szép sza­vakkal méltatta. Mert ha ez az ország köszön­het valamit valakinek és valakiknek, ugy azt a csendőrség intézményének köszönheti. Nem szuronyokon épült fel ennek az országnak a rendje, a kakastollasok tartják fenn és a jövő­ben is fenn fogják tartani, de megértő szívvel és érzéssel. Ha kell szigor, azt alkalmazzák, de ennek a testületnek legnagyobb ereje mégis, abban van, hogy tekintélyt tudott magának tartani. A tekintélyt pedig csak erkölcsi ala­pon lehet fentartani és hogy tudott tekintélyt fentartani, ezt erkölcsi alapja folytán tudta. Én ezt az alapot ilyen értelemben akarom, to­vábbra is fentartani és ilyen értelemben aka­rom a csendőrség tekintélyét a jövőben is biz­tosítani és öregbíteni. (Élénk helyeslés a jobb­és a baloldalon.) ' De ugy a csendőrségre, mint a rendőlrségre vonatkozólag Ikötélességem kijelenteni, hogy különösen az őrszemélyzetnek és a legénység­nek az illetményei olyan minimális mérvben vannak megállapítva, hogy saját etikai és er­kölcsi értékét látom veszélyeztetve, ha ezen nem segitünk. Én, amíg a végleges megoldás bekövétkezhetik, ideiglenes megoldást tartok szükségesnek. Épen azért tárgyalásokat tettem folyamatba a pénzügymin ister úrral, amelyek elég kedvezően haladnak, úgyhogy módomban lesz rövid! időn belül ugy a csendőrség, mint' a rendőrség őrszemélyzetének és legénységének illetményeit megfelelően rendezni. Ezek az illetmények, na a viszonyoknak nem is felelnek meg teljesen, de legalább részben mégis kiele­tőknek lesznek mondhatók. (Helyeslés a jobb­és a baloldalon.) Ami a rendőrséget illeti, mikor a tárcát át­vettem, tudomásomra jutott', hogy a rendőrség

Next

/
Oldalképek
Tartalom