Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

436 'Az országgyűlés képviselőházának annak hathatósabb támogatását, intenzivebb gondozását és az eddiginél gyorsabb tempóban leendő erőteljesebb fejlesztését kivánom az igen t. belügy minister ur figyelmébe ajánlani. Hogy az országos tűzrendészet milyen nagy fontossággal bir, erre reá fogok ugyan mutatni beszédem további folyamán, azonban ez annyira kézenfekvő, hogy bizonyitásra alig szorul; hogy azonban a közigazgatás legelhanyagoltabb ága, kitűnik abból^ is, hogy 1888 óta csak 1925-ben lett revizió alá véve. De semmi sem mutatja inkább elhanyagoltságát mint az, hogy ezen a címen a költségvetésekben soha egyetlenegy fillér sem lett felvéve, s most sem jutottunk el odáig, hogy a költségvetésben, mint önálló rovat szerepelne az országos tűzrendészet Akik azonban közelebbről érdeklődnek az ügy iránt, megtalálhatják a költségvetés III. címének 5. rovatában a vegyes közrendészeti kiadásoknál, hogy mégis történik bizonyos gondoskodás a tűzrendészetről. E rovatban ugyanis a múlt évben a kiadások csak 3500 pengőt tettek ki, mig a jelenlegi költségvetésben ez 11.000 pengővel 14.500 pengőre emelkedett. Amint a költségvetés megindokolja, ezt azért kellett felemelni, mert tüzrendészeti érdekből országos tüzoltótiszti tanfolyam felállítása vált szükségessé és ezenkívül biztosítani kellett az Országos Tűzoltó Szövetség államsegélyét is. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az országos tüzoltótiszti tanfolyam felállítása legalább 8—10.000 pengőbe fog kerülni, a fenmaradó összegből pedig az embermentési és hullakifogási költségek is fedezendők, akkor az Országos Tűzoltó Szövetség államsegélyére bizony alig fog maradni, pedig ez a valóban országos altruisztikus intézmény, amelynek köszönhetjük, hogy 1888 óta a tűzrendészetet nemcsak fentartotta, hanem fejlesztette is, megérdemelné, hogy nagyobb támogatásban részesüljön. Ezért első kérésem az igen t. bel ügy minister úrhoz az, hogy a jövőben a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség államsegélyét felemelni szíveskedjék. Amennyire örvendetes jelenség, hogy végre találkozott az országnak egy lelkes belügy ministere, aki nemcsak a költségvetésen kivül, hanem magában a költségvetésben is bizonyos érdeklődést tanusit a tűzrendészet iránt, épen olyan sajnálatos, hogy ezen érdeklődése nem jutott el odáig, hogy ennek magában a költségvetésben is kifejezést adott volna azáltal, hogy külön rovatban vette volna fel azokat a költségeket, amelyeket a tűzrendészetre kivan fordítani. Hiszen épen a tűzoltó intézmény bir azzal a fontossággal, hogy annak országos jelentősége magában a költségvetésben is kifejezésre jusson. Rakovszky Iván volt belügyminister ur az 1925/26 évi költségvetés tárgyalása alkalmával tartott nagy expozéjában elismerte ezen intézmény nagy fontosságát és rámutatott arra, hogy az általa felállított fejlesztési programmot ha ő nem, ugy az, aki majd az ő helyén fog ülni, lesz köteles végrehajtani. De elismerte a tűzrendészet fontosságát a múlt nemzetgyűlés is, amikor az 1924/25 évi költségvetés tárgyalása alkalmával mondott beszédem kapcsán előterjesztett határozati javaslatomat a tűzrendészet államosítására vonatkozólag nemcsak elfogadta, hanem egyben utasította a belügyi kormányt, hogy addig is, amíg az államosítás keresztülvihető nem lesz, a tűzrendészetnek rendeleti utón való szabályozásáról gondoskodjék és e célra a jövő évi költségvetésben a szükséges fedezeti összeget helyezze kiadásba. A közbejött szanálási időszak megakadályozott bennünket abban, hogy nagyobb anyagi áldozatokat hozzunk, azonban a tűzrendészet szabályozásának semmi sem állt útjában, mert a belügymin is ter ium illetékes ügyosztályában rég meg voltak győződve arról, hogy az 1888-ban ki44. ülése 1927 május ll-én, szerdán. bocsátott rendelet a mai modern követelményeknek, tekintve a tűzoltói technika rendkivüli előhaladását, meg nem felel és az elavult. így jött létre azután az én határozati javaslatom folytán a 230.000. számú rendelet 1925-ben. E rendeletben maga a belügyminister ur elismeri, hogy tűzrendészetünk rendkívül hiányos, és az a közöny, amellyel egyes vidékeken közigazgatásunknak ezt az egyik legfontosabb ágát kezelik, majdnem a lelkiismeretlenséggel határos, aminek okát ő abban látta, hogy az alaprendeletnek, vagyis az 1888. évi rendeletnek intézkedéseit kívánta végrehajtani és azoknak végrehajtását biztositani. Meg vagyok győződve róla, hogy az igen t. belügyminister urat a legjobb intenció vezérelte, amikor azt hitte, hogy ezzel az ujabb rendeletével biztositani fogja az alaprendelet végrehajtását, azonban ezt elérni még sem tudta, és nem is tudhatja mindaddig, mig a mai állapotok fenn fognak forogni. T. i. biztosithatom a t. belügyminister urat, hogy ezt a rendeletet végrehajtani nem lehet. Mert annak ellenére, hogy a rendelet a törvényhatóságok első tisztviselőit személyükben fegyelmi utón teszi felelőssé a rendelet végrehajtásáért és elrendeli egyúttal, hogy 1926. június l-ig tegyenek előterjesztést a rendelet végrehajtásáról, bár nem tudom, hogy tettek-e jelentést vagy sem, de én tudom, hogy ennek ellenére a rendelet végrehajtva nem lett. Nem lett pedig azért, mert addig, mig a tűzrendészet állami felügyelet alá nem kerül, ez a rendelet végrehajtható nem lesz. Mert bár a belügyi kormánynak illetékes ügyosztálya Toincsányi Kálmán ministeri tanácsos ur vezetése alatt, nagy szeretettel és megértéssel viseltetik a tűzrendészet iránt, azonban tekintve, hogy tiz törvényhatósági, 25 rendezett tanácsú város és 3491 község tűzoltóságát kellene megvizsgálni és ellenőrizni, ennek elvégzésére fizikailag képtelen. Természetes, hogy ilyen körülmények között nemcsak a kisközségekben, ahol még azoknak vagyoni viszonyaiknál fogva menthető lenne a mulasztás, de még nagyobb városokban sincs a rendelet végrehajtva, tehát a tűz tovább grasszál az egész országban és az 1925. évi statisztikai adatok szerint 1941 tüzeset révén az a nemzeti vagyonban másfélszáz milliárd kárt okozott és 9 emberélet esett áldozatául. Dacára annak, hogy ez a kár csak hozzávetőleges lehet, mert hiszen jól tudjuk, hogy nemcsak a tüzeseteket, hanem a károkat sem szokták bejelenteni, a múlt évben — bár nem állanak rendelkezésemre statisztikai adatok — több száz milliárdra rug az a kár, amit a tűzvész a nemzeti vagyonban okozott. A legsajnálatosabb és legszomorúbb a dologban az, hogy a kár épen azokat a szegény falvakat érinti, amelyekben az életet adó kenyérmagvak és legfőbb nemzeti vagyon van összehalmozva, de amelyekben vagy egyáltalán nincs, vagy pedig csak papiron van a tűzrendészet megalapítva. De lehet-e ez másként, mikor a vidék, az Alföld leggazdagabb városaiban, kettőt-hármat kivéve, még mindig kézifecskendővel dolgoznak, amikor a külföld kis faluiban is már motorosfecskendők vannak felszerelve. Amig a rendelet a hazafias társadalom bevonásával kívánja a kérdést megoldani, addig a tűzrendészetről komolyan szó sem lehet. Hiszen akadnak minden községben lelkes emberbarátok, mert ha nem akadnának, akkor már az ország nagyrésze a tűz martaléka lett volmi, és itt az egész nemzet hálával tartozik azon lelkes emberbarátok iránt, akik önként vállalkoznak e terhes kötelesség teljesítésére és nemcsak munkaerejüket, hanem testi épségüket is áldozatul hozzák embertársaiknak. Ezt a kérdést azonban lelkesedéssel és önfeláldozással megoldani nem lehet