Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-36
Az országgyűlés képviselőházának 36. sokszor megvádoltak azzal, hogy mi sokat politizálunk és kevésbé súlyt helyezünk gazdasági és szociálpolitikai kérdésekre. Ez ráfogás ugyan, mert hiszen mi nem hanyagoltuk el sem a gazdasági, sem a szociálpolitikai problémákat, de mégis foglalkozom vele és miután most szociálpolitikai problémákkal foglalkozunk, minden politika félretételével, tisztára szociálpolitikai szempontokból szociálpolitikai kérdéseket akarok tárgyalni. Azért hivatkoztam erre a vádaskodásra, hogy ezzel szemben felkérnem azokat, akik a vádakat a világnak röpítették: méltóztassanak most már honorálni ezeket a mi szociálpolitikai felszólalásainkat és méltóztassanak alapot adni annak a kijelentésnek, hogy megfelelő ösztönzés mellett a kormány hajlandó szociálpolitikai tevékenységet kifejteni. (Jánossy Gábor: Enélkül is megteszi a kormány!) Majd beszélek róla, mélyen t. Jánossy képviselő ur, kell róla beszélnünk, mert az a furcsa helyzet áll itt elő az ilyen kérdésekben, hogy a túlsó oldal állandóan lát olyasvalamit, ami nincs, amit mi szívesen szeretnénk látni, és szivesen nyugtáznánk, ha volna. Valami felett vitatkozunk, aminek lenni kellene és ami nincs, amiről a túlsó oldalon az állítják, hogy van. A szociálpolitikai törvényhozás, a szociálpolitikai intézmények nem láthatatlan valamik, azokat lehet látni, lehet megfogni, lehet tapasztalni, lehet konstatálni a jelenlétüket s méltóztatnak majd látni, hogy ilyen intézmények egyelőre, sajnos, csak a képzeletekben vannak meg. Épen tiz éve annak, — 1917 húsvétja előtt történt — hogy Károly volt király üzenetet küldött az országgyűléshez és a kormányhoz, amelyben szociálpolitikai haladásra és a demokrácia kiterjesztésére hivta fel a törvényhozás figyelmét. Tiz esztendő múlva konstatálhatjuk, hogy a királyi üzenetből nem lett szociálpolitika, a demokráciát nem terjesztették ki, pedig ez a tiz esztendő olyan tiz esztendő volt, ennek a tiz esztendőnek olyan eseményei játszódtak le a szemeink előtt. (Jánossy Gábor: Például a világháború!) Akkor már jól benne voltunk, azt hiszem, hogy a jó király okos tanácsadói ebben az üzenetben már a világháború tanulságait likvidálták •— mondom, közben olyan események játszódtak le, amelyek bizony tanitó erővel hathatnának a kormányzatra és a törvényhozásra. Sajnos, a tiz esztendő elmúlt, megint húsvét előtt állunk és mindaz, ami ebben a királyi üzenetben benne volt, ma még mindig csak álom. Nincs szociálpolitika, nincs demokrácia, király sincsen, — ezt az utóbbit nem reklamálom, mert én azt óhajtom, hogy ne is legyen többé — csak jellemzésül hoztam fel, hogy királyi szónak kellett elhangzania és a királyi szó hiába hangzott el a szociálpolitika és a demokrácia érdekében. Pedig, mélyen t. Képviselőház, a szociálpolitikai gondoskodásra soha olyan nagy szükség nem volt, mint most. Ezt érzi a kormány, érzi a törvényhozás^ érzi a népjóléti ministerium, mert tervek és programmok viszont igen sürgősen váltogatják egymást, a cselekvéseket azonban bár keressük és szeretnők felfedezni, nem látjuk, nem találjuk sehol. A pénzügyminister ur tegnap provokativ felszólalásában utalt arra, hogy csodálkozik rajtunk, hogy mi ennek a kormányzatnak a munkáját meddőnek tartjuk, noha a kormány egyebet sem tesz, mint a kisemberek érdekeit képviseli és nagy szociálpolitikai keretről beszélt, amely szerinte megvan, amelyet azonban — mint már mondottam — sehol nem tudunk felfedezni. A második nemzetgyűlés mindössze ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 35 két ösztövér szociálpolitikai kerettörvényt hozott létre s jellemző a második nemzetgyűlés ötödféleszetendős munkájára, hogy a szociálpolitikai bizottság mindössze kétszer ült össze, kétszer került abba a helyzetbe, hogy szociálpolitikai kérdéseket tárgyaljon. Az országgyűlés képviselőháza, amely most már negyedik hónapja van egvütt, már foglalkoztatja a munkásügyi bizottságot, de olyan dologgal, amely már húsz esztendős, sőt, ha még hátrább megyünk, 1891-ig, körülbelül 40 esztendős múltra tekint vissza. A munkásbiztositási törvényjavaslatot tárgyalja a munkásügyi bizottság, ez. azonban nem nóvum, ezt semmi egyéb, mint a meglévő ,1907: XIX. te. átgyúrása és az azóta megjelent ministeri rendeleteknek beleapplikálása az alaptörvénybe. Ezt tehát nemi lehet olyannak feltüntetni, mint ami eredeti szociálpolitikai tevékenység. A továbbiakra nézve meg kell állapitanunk, — fájdalmasan, mert hisz ez a mi osztályunkat, a munkásosztályt sújtja elsősorban — hogy uj koncepciókkal, uj tervekkel és uj készülődésekkel Ígéreteken kivül nem igen találkozunk. Volt szó itt a nemzetgyűlés második félidejében pl. a munkanélküliség esetére való biztosi tásról. Erre nézve a múlt hetekben egy interpelláció kapcsán és annak következményeiképen súlyos összezördülésünk is volt a nép jóléti minister úrral (Esztergályos János: Mert rossz hangulatban volt akkor!) akaratom ellenére és hibámon kivül, amire majd később leszek bátor bővebben kitérni. Most csak azt akarom a mélyen t. Képviselőház szives figyelmébe ajánlani, hogy a szociálpolitikai tevékenység ma legeslegelsőrendü törvényhozási feladat. Ezt nem én állapítom meg. Az Országos Mun'kiásbiztositó Pénztárnak — amely ezidőszerint a kormány legszűkebb és legszigorúbb felügyelete mellett működik, mert: önkormányzata fel van függesztve — jelentéséből a következő részletek világitják meg a mai közegészségügyi helyzetet. A budapesti pénztár, amely azóta megszűnt, a tüdővész terjedéséről a következőket jelenti (olvassa): »5603 táppénzes férfibeteg közül tüdővéfezes volt 1619, 3585 táppénzes női beteg közül 1437, 6808 nem-táppénzes férfibeteg közül 1704, 4444 nem-táppénzes női beteg közül 1428, 5891 beteg családtag közül 1321, 7509 tbc-és közül gümőkóros 6207, egyéb szervgűmőkóros 1239, 6270 tüdőgümőkóros közül 1 első stádiumbeli volt 3866 egyén, vagyis 62%, második stádiumbeli volt 1923 egyén, vagyis 31%, harmadik stádiumbeli 481 egyén, vagyis 7%.« A kerületi pénztár szöveges jelentése ehhez ezt fűzi (olvassa): »Tagjaink gümőkóros megbetegedésein szanatóriumba helyezéssel iparkodunk segiteni. Sajnos, hogy az ilycélu hazai intézmények kis számánál fegva mindenkit nem utalhatunk be és még sajnosabb, hogy az ott elért eredmények nem olyan fényesek, amint ez várható, miért is azt kell mondani, hogy a szanatóriumba helyezésére forditott jelentős tőkének nem mindig leljük meg a kamatát. Ennek oka egyrészt az a körülmény, hogy a beteget nem tudjuk már a megbetegedése kezdeti szakában beküldeni, mert a munkás a mai rossz gazdasági viszonyok kényszeritő hatása alatt addig dolgozik, amig ereje birja és az orvosnál csak már előrehaladottabb állapotban jelentkezik, továbbá az, hogy az orvosnál jelentkezett és táppénzes állományba vett beteget a szanatóriumi férőhelyek csekély volta miatt sem küldhetjük azonnal a szanatóriumba
