Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

36 Az országgyűlés hépviselöházának 36, és igy néha csak hetek múlva utalható be, miközben állapota súlyosbodott...« Az országos pénztár a tüdőgümőkór terjedésével kapcsolatban a következőket irja jelentésében (olvassa): »A rendelőintézeti tüdőszakrendelések továbbfejlesztésénél — minthogy, sajnos, anyagiakban korlátozott volt a lehetőség — a helyi szükséglet mérve volt az irányadó. Ott, ahol statisztikánk szerint a legnagyobb számban fordult elő tüdőmegbetegedés; elsősorban Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, azután Gyulán, Sopronban, Székesfehérvárott, Kaposvárott, Szombathelyen és Győrött, a tüdőszakrendelés a legnagyobb nehézségek árán is megvalósíttatott és ezeken a helyeken röntgen, quarz, pénztári fürdő (Miskolc, Szombathely, Budapest) és laboratórium is a pénztári gondozás szolgálatába van állitva. Az előbb emiitett statisztikát szándékosan olyan időpontban vettük fel, amikor a tüdővész normálisabb keretek közé szorítható, már szubjektive is — nem ugy, mint ősszel vagy koratavasszal, amikor köztudomású, hogy a tüdőbetegség arányai rohamosan növekednek időváltozás, amelyhez^ a beteg szervezet nem tud kellően aklimatizálódni, meghűlés stb. következtében; május 1-je volt ez a nap és ennek az egyetlen napnak tbc száma meghaladja a 24.000-et! Ebből 10.000 Budapesten. »E 24.000 gümőkóros pénztári személy közül 13.000 volt olyan, (első stádiumbeli) akit a gondozó vagy legalább is a szakrendelések utján kellet volna ellátni; ebből a beteganyagból verbuválódott az a körülbelül 1300 kezdeti stádiumbéli, akiknek üdültetését négy-hat hétre biztosítani tudtuk. 4000 beteg szanatóriális gyógyellátást kivánt volna (ezzel szemben egész évben legfeljebb 2000 helyezhető el szanatóriumainkban) és minimálisan 2500 a kórházi elhelyezésre várók napi átlagszáma, (köztük 500 a legvégső stádiumban) akiknek azonban az egész ország összes ez idő szerint igénybevehető kórházi ágyait is számitásba véve, (kb. 1000—1200) legfeljebb a fele juthat kórházi ápoláshoz; és ezek csak tüdőbetegek, de a 4500 egyéb gümőkóros (csont, gége, mirigy stb.) közül ugyancsak jelentékeny százalék (20—23) feltétlenül megkívánná a kórházi kezelést, de sohasem, vagy csak a teljes gyógyulás szempontjából nagyon is elkésve juthat ahhoz. Ez a földmunkásság osztályát és rétegét sújtja legjobban, amit azért említek, mert az ipari munkásság betegség esetére biztosítva van és igy sokkal jobb keresete van betegség idején, mint a falusi lakosságnak és a nembiztositdtt rétegnek, akik betegség esetén sem jutnak orvosi gyógykezeléshez. Amidőn mi itt a múlt nemzetgyűlésen politikai kérdéseket vetettünk fel, akkor a túlsó oldalról és sokszor felső helyről az volt az ellenvetés, hogy ne foglalkozzunk politikai kérdésekkel, hanem inkább a munkásság szociális és gazdasági kérdéseivel. Amidőn pedig a szociális és gazdasági kérdéseket vetettük fel, akkor az volt a kifogás, hogy a szociáldemokraták megfontolás nélkül teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő és ezzel izgatják a publikumot. Már most e kettő között nagyon bajos megtalálni azt a középutat, amely a kormány — mondjuk — álláspontjával találkoznék és amelynek az lehetne a következménye, hogy a kormány végre csakugyon megfogadja a tanácsokat, figyelembe veszi a törekvéseket és elindul azon az utón, amelyen haladnia kell, ha a néperőt, amely a háborúban igen alaposan leromlott, fenn akarja tartani és meg akarja menteni. Be fogom bizonyítani azt, hogy a szoülése 1927 április 7-én, csütörtökön. ciáldemokrata párt törekvései a munkásbiztositás terén nem teljesithetetlenek és hogy nem az izgatja a közvéleményt, hogy mi követelésekkel állunk elő, hanem az, hogy ezeket a követeléseket a törvényhozás nem honorálja. A magyar szakszervezetek kongresszusa 1923-ban foglalkozott a szociális biztositás kérdésével. Határozatba foglalta a munkásság követeléseit, amelyek a következők (olvassa): Megállapitja a kongresszus, hogy a szociális biztositás a biztositottak részére nem kegy, hanem jog, az állam és a társadalom részéről pedig nem ajándék, hanem olyan kötelesség, amelyet az állam és a társadalom eddig jórészt elmulasztott. Mindezek alapján követeli a kongresszus az egységes magyar szociális biztosítási törvény sürgős megalkotását, a következő alapelvek szem előtt tartásával: 1. A biztositás ölelje fel: a) a betegség és baleset esetére; b) az aggkor és rokkantság esetére; c) a munkanélküliség esetére való biztosítást és d) az özvegyekről, árvákról, ellátatlan családtagokról való gondoskodást. 2. A biztositás mindegyik nemét ki kell terjeszteni minden foglalkozási ágra és minden függőhelyzetben lévő kisexisztenciára, ipari, kereskedelmi, bánya-, erdő- és mezőgazdasági munkásokra és alkalmazottakra, magán- és közalkalmazottakra, háztartási munkásokra és alkalmazottakra, segéderő nélkül dolgozó otthoni munkásokra, háziipari teendőket végzőkre, kisiparosokra, kiskereskedőkre és tiz holdon alóli törpebirtokosra. 3. A biztositás minden ága kötelező legyen. 4. A biztositás valamennyi intézménye az érdekelt felek (munkások és munkáltatók) paritásos önkormányzatának közvetlen irányítása alatt álljon. Az államnak csak felügyeleti joga legyen. 5. A biztositás aktiv terheihez az állam megfelelő arányban járuljon hozzá.« Tisztelt Képviselőház! Körülbelül ebbe foglalható ma is Össze a dolgozó nép szociális követelése. Nem merném állítani és felelős helyről nem merném megkockáztatni, hogy ez a keret túlságoisan bő és hogy ez, teljesíthetetlen, különös tekintettel arra is, hogy a külföldi törvényhozás vagy elérte már ezt a szintet, vagy rohamlépteikkel közeledik ahhoz a mértékhez, amelyet ez a javaslat magában foglal. Miután időm nem engedi, hogy bőségesen foglalkozzam az egész szociálpolitikai komplexummal, kiragadok egyetlen kérdést, amely ebben a pillanatban talán a legsürgősebb. Ez a munkanélküliség esetére való biztositás kérdése. Nálunk ezt a kérdést meglehetős idegenkedéssel fogadták és fogadják, igen nagy az ellenállás, amelyet vele szemben tanúsítanak és ennek tudható be, hogy ezen a téren eddig- nem tudtunk előrejutni. Méltóztassanak megengedni, hogy megismertessem a képviselőházzal a külföldi törvényhozások idevonatkozó tevékenységét és eredményeit. A munkanélküliség esetére való biztositás részben fakultativ alapon a következő államokban van már szabályozva: Ausztráliában a biztositás kötelező 1922 óta, Belgiumban a biztosítás önkéntes valamennyi munkás számára a háború előtt óta. Dániában a biztositás önkéntes valamennyi munkáskategória számára, Németországban a biztositás kötelező s a biztosítás törvényes rendezéséről szóló törvényjavaslat most kerül tárgyalás alá, Finnországban a biztositás önkéntes 1917 óta valamennyi munkás számára», Fraineiiaország-