Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-43

394 Az országgyűlés képviselőházának tudatától, mert a falusi népesség érdekében, amely úgyszólván az esztendőnek felében nem talál munkaerejének elhelyezést, s amelynek élő és fájó kérdéseit elsősorban érzem magamat hivatottnak mindig napirenden tartani, egy helyesen fejlesztett háziiparban a munkanélküliség gyógyitására is igen alkalmas eszközt találunk. Hiszen ott találjuk a vesszőt, a gyékényt, de ettől eltekintve még az iparnak különböző ágait is meghonosithatjuk a mi feltűnően nagy kézügyességet mutató asszonyaink, leányaink és egyébiránt a férfinépesség között. Rá lehet itt mutatni arra, hogy Csehországban hogyan fejlődött ki a szövőipar, hogy ott is tulajdonképen a szövészet az, amelynek nem a gépekkel való fejlesztése az, ami rentábilis, hanem a kisipar keretében való fejlesztése. Ott szombaton hazaviszik a kész árut és egyúttal kiviszik a fonalat a következő hétre való munka hoz. Ezt nálunk is az Alföldön meg lehetne tenni egypár helyen, mert a szőnyegszövésnél és a szövetek készitésénél már igen dicséretreméltó kísérletek vannak. Tisztelettel kérem a kormányt, méltóztassék különösen ott, ahol nagy a munkanélküliség, ahol sok munkás van egy csomóban, — itt van Dévaványa, Kunhegyes, Tiszapolgár és fel tudnék sorolni még vagy 50 másik helyet, ahol ősszel beszorulnak az emberek a mezőről, vagy ott van Tótkomlós, ahol a cukorrépa-munkások a legjobb munkások az országban, akik télen ott ülnek munka nélkül, — ezeket az embereket rákapatni erre, mert ha látni fogják, hogy ez kifizetődik, foglalkozni fognak vele. Kerületem egyik községében, Tiszapolgáron télen át kosárfonással száz ember van foglalkoztatva. Méltóztassék elgondolni, hogy a gyáripar keretében micsoda építkezés, micsoda tőke és befektetés kell olyan gyárhoz, ahol száz embert tudnak foglalkoztatni. lit pedig a kosárfonóháziipar keretében igazán pár pengővel lehet olyan üzemet berendezni, ahol igen eredményesen lehet foglalkoztatni az embereket, azonkívül pedig elláthatjuk közgazdasági életünket, sőt háztartásunkat is különböző cikkekkel. Ezért befejezve beszédemet, tisztelettel kérem, méltóztassék a háziipar fejlesztése érdekében az eddig ismert, sőt fokozottabb gondossággal intézkedéseket foganatosítani, tanfolyamokat rendezni és módot adni az embereknek, hogy ezt megtanulják, hogy alkalmazzák és méltóztassék piacot keresni ezeknek a cikkeknek elhelyezésére. Ezeket voltam bátor előadni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik í Perlaki György jegyző : Malasits Géza, ! Malasits Géza : T. Ház ! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak azt a javaslatát, hogy a faiskolák gondozása és fejlesztése vétessék ki a Kultusztárca köréből és utaltassák át a földmivelésügyi ministerium hatáskörébe, a legmelegebben üdvözlöm. Üdvözlöm pedig azért, mert nekünk Győrött keserves tapasztalataink vannak arra vonatkozólag, hogy mit ér ez a facsemete-iskola a mai kezekben. Győr városnak egyik kerületét, Révfalut, négy esztendő alatt kétszer öntötte el az árvíz s miután a lefolyás nem volt lehetséges, a Duna. medre magasabb volt, talaj viz nyomult fel, ennek következtében százával pusztultak el a nemes gyümölcsfák. Mikor pótolni kellett ezeket, Győrből le kellett menni Kalocsára és onnan kellett fákat hozni, mert Győrött és Győrnek egész környékén olyan fát, amelyet használni lehetett volna, egyáltalán nem lehetett kapni. Kérdem a t. Házat, hogy a kultuszmini steiiuin csak parádénak tartja-e ezeket a csemete-iskolákat és csak azért, hogy a gyermekek lássák, mi is az az almafa, mert akkor annak a sokezer pengőnek, amelyet erre költünk, ! 43. ülése 1927 május 10-én, kedden. 1 valami különösebb jelentősége nincs, Mondom tehát, örömmel üdvözölném azt, ha ezeknek a faiskoláknak egész ügyét áttennék a földmivelésügyi ministerium hatásköre alá. Csizmadia igen t. képviselőtársam és Szabó Sándor t. képviselőtársam is beszélt a háziiparról. Nem olyan egyszerű ez a kérdés és nem olyan könnyen lehet ezt a gyakorlatban megyalósitani. Mert termelni nem nagy dolog. Kosárfonásra, gyékényszövésre, sás- és kákamunkákra igen könnyen be lehet az embereket tanitani. A baj, a nehézség csak ott van, hogy ezeket az árukat nem'lehet értékesiteni. (Ugy van l) Mi, a magyarországi szövetkezetek is megpróbálkoztunk ezzel. Hogy többet ne mondjak egy apróságot mondok, de ha az bevált volna, sok száz embernek, fiúnak, lánynak és asszonynak adott volna kenyeret. Méltóztatnak tudni, hogy a kukorica^ fedőlapját ma már arra használják, hogy széttépik és az ágyba dugják bele, más célra nem igen tudják felhasználni. Megpróbáltuk, hogy a külföldről Magyarországba jövő olyan fürdőeipőket, amelyek sásból vannak készítve, valamiképen ebből a finom selymes kukoricalevélből ké.-zitsük el. Mondhatom, hogy meglepő kézügyességgel előállított ilyen^ cipőket csináltak az alföldi munkások, Gyomával szemben, Endrődön. Azután azokat a lábtörlőket pióbáltunk ezzel pótolni, amelyeket ma kókuszból készitve drága pénzen külföldről hoznak be. Rátanitottuk az embereket ezeknek a munkáknak elvégzésére. Nagyszerűen el is végezték, igen olcsón végezték el, nagyon szorgalmasan dolgoztak. A baj csak ott van, hogy a magyar közönség ezeket a dolgokat egyszerűen nem akarja bevenni, azt mondja, hogy paraszt-dolgok, ugy hogy azok, akik ezzel foglalkoztak nem tudták értékesiteni azt az árut, amit előállitottak. Méltóztatnak itt beszélni arról, hogy gyékényt fonnak. Valamikor ez nagy cikk volt az Alföldnek azon a részén, ahol a Tisza folyik, ahol sás és egyéb ilyen anyag van. A gyárilag előállított vízmentes ponyvák, amelyek ma már minden gazdaságban otthonosok lettek, egyszerűen kiszorították a gyékényt és azt alig lehet eladni. Még a mészáros sem használja, mert az orvosok kifogásolják, azt mondván, hogy bacillushordozó, hogy annak réseibe behatol a bacillus és nem szabad használni, A háziiparnál tehát — mondom — az értékesítés ütközik nehézségekbe. Lehet előállitani háziiparilag durva fonott vesszőkosarakat, ezek mellett azonban nem igen keresik meg a szegényemberek még azt a levest sem, amelyet ebédre megesznek. Próbálkoztunk mi kefekötéssel, a gyárak egyszerűen legyilkolták, nem ugyan a szónak fizikai értelmében, egyszerűen lekonkurrálták a házilag készített seprőt, kefét és ecseteket, amelyeket pamacsnak mond a magyar ember. Nem lehet a gyári munkával konkurrálni, hiába minden erőlködés. Azt gondolom, hogy valami olyat kellene tanulmány tárgyává tenni, ami kézügyességet igényel ugyan, de amit mégis értékesiteni lehetne. Én, aki foglalkoztam ezzel a kérdéssel gyakorlatilag is és aki nem sajnáltam a fáradságot, hogy valami képen meg honos itsam itt ezt az iparágat, ma — sajnos — szintén nem tudok mondani valamit, amivel ezeket az embereket télen eredményesen foglalkoztatni lehetne Mondom, a nehézség aoban van, hogy a magyar közönség hozzá van szokva a gyári munkához és minden olyan dolgot, amely felfogása szerint primitiv, és felfogása szerint — ne tessék megharagudni, őszintén mondom — paraszti dolog, nem vesz meg. Ez igen gondos tanulmányt igényel s ajánlom az igen t minister urnák, nézessen utána