Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Âz országgyűlés képviselőházának 36. ü nem vagyunk többé az a quantité négligeable, az a félretolható és mellőzhető tényező, amely eddig a múltban voltunk; szóbaállottak velünk, tárgyaltak velünk, egyenrangú szerződő félnek tekintettek bennünket s ma a kérdés csak az, hogy ebből a jövőben mily előnyök fognak Magyarországra hárulnia T. Ház! Magyarországgal sokkal nehezebb szövetséget kötni, mint bármelyik más országgal, mert egyet ne feledjenek soha azok, akik hozzánk közelednek, azok, akik velünk tárgyalnak, azok, akik velünk szövetkeznek: hogy mi egy elnyomott, mi egy megcsonkított ország vagyunk és annak az országnak, amely velünk szövetkezni akar, elsősorban is bele kell magát élnie egy legyőzött nemzet világfelfogásába és érzésébe és csak az tud velünk szerződni, csak az nyújthat nekünk kellő ellenértéket, aki meg tudja érteni és fel tudja fogni, hogy egy szétdarabolt és szétroncsolt országgal, úgyhogy az az ország csak nyújtson, de ne nyerjen semmit, igazi, értékes szövetséget nem lehet kötni. (Élénk helyeslés minden oldalon.) De amikor körülöttünk az országok jelentékeny része — és itt Romániára és Cseh-Szlovákiára célozok — amint előbb mondottam, csak venni akar tőlünk, de adni nem (Jánossy Gábor: Már mindent elvettek tőlünk!) és akkor, amikor — amint Wolff Károly igen t. képviselőtársain utalt rá — Románia, amidőn kedvezőtlennek látszik számára a tárgyalás, az általa illetékesnek elfogadott biróság Ítéletét magára nézve kompetensnek nem akarja elfogadni és amikor Cseh-Szlovákia gazdasági szerződéseket akar, a mi jelentékeny kárunkkal, reánk oktrojálni: akkor ezek az országok egyelőre nem remélhetik, hogy mi őbennük azt a kívánatos szövetséget keressük és találjuk, amelyre egy igaz, őszinte és tartós barátságot rá lehet építeni. Ezeknek az országoknak egész világnézetükben, egész felfogásukban olyan revizión kell átesniök, amely revízió alapfeltétele a velük való megértésnek és szövetségnek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) T. Ház! Jugoszláviával másképen áll a dolog. Jugoszláviával szemben mi egyelőre — és ezt nem láttam kellőképen kidomborítva még sehol — szinte a kezdeményezőnek a megkeresettnek szerepében vagyunk. Mi a legmeszszebbmenő előzékenységet tanusitottuk iránta és amikor a kormányzó ur mohácsi beszédében nyilt felszólítást intézett a jugoszláv közvéleményhez és a jugoszláv illetékes tényezőkhöz a Magyarországgal való megértésre, akkor mindezideig legalább hivatalosan, vagy ugy, hogy a nyilvánosság arról tudna, Jugoszlávia részéről ennek visszhangját nem tapasztaltuk. Ez nem von le semmit, a mi szerződési készségünkből és abból, hogy mi a szomszédos jó viszonyt megalapozni, ápolni és fentartani kívánjuk, csak újból hangsúlyoznom kell itt, az olasz-magyar barátsági szerződés megkötésének óráiban, hogy Jugoszlávia és minden állam, amely hozzánk közeledni akar, számoljon azzal, hogy nekünk érzelmi és olyan igényeink vannak, amely érzelmi és ténybeli igényeinknek és jogainknak legalább részben való honorálása nélkül tartós megértés nem létesülhet. (Jánossy Gábor: Integritás! — Élénk éljenzés a középen.) De annak a kérdésnek, amely olyan nehezen megoldhatónak látszik, hogy t. i. Angliának

f vezető szerepe miképen volna itt biztositható anélkül, hogy Magyarország ezen angol és olasz érdekszférába való bekapcsolódással Jugoszláviával ellentétbe ne kerüljön, mondom, ennek a nehéznek látszó problémának KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. III. lése 1927 április 7-én, csütörtökön. 17 • megoldása voltaképen már Anglia kezében van, mert Anglia az a tényező, amely egyfelől diplomáciájának nagyszerűségével és finomságával, de ami talán még ennél is fontosabb, az ő nagy gazdasági és pénzügyi hatalmával abban a helyzetben van, hogy Kelet-Európa szegény, gazdaságilag és kulturális szempontból elmaradt országai számára meghozhatja azt az anyagi, azt a gazdasági segítséget, amely ezeknek az országoknak a talpraállitását siettetheti. Anglia nagy gazdasági ereje, Anglia nagy imperiális politikája tartja tulajdonkénem, a kezében annak a kérdésnek a megoldását: lehetséges-e itt közös megelégedésre egy olyan egységes politikát csinálni, amely egységes politika — Jugoszláviának bekapcsolásával is — bennünket, anélkül, hogy ellenségeket teremtene, olyan szituációba hozna, amely a magyar vágyaknak és magyar álmoknak teljesülését is meghozhatja. T. Ház! Csak a legutóbbi napokban is Pertinax ismert francia újságíró azt irta a római találkozás alkalmából, hogy Magyarország dohos cellájának ablakait Anglia tárta fel most Rómában, hogy friss levegő áramoljon be hozzánk. Ez a francia forrásból, tehát velünk nem túlságosan rokonszenvező forrásból eredő kritika is azt bizonyítja, hogy Franciaország is érzi és tudja, hogy az olasz és magyar barátság mélyítése attól függ, hogy Anglia milyen szerepet hajlandó vállalni KeletEurópa kialakításában, a Kelet-Európában egyelőre ellentétesnek látszó érdekek kiegyenlítésében és abban, hogy itt egy olyan egységes polgári front alakuljon ki a bolsevista veszedelemmel szemben, amely egységes polgári front az évszázados erkölcsi, kulturális és gazdasági eredményeket messze évszázadokra továbbra is biztosithassa. (Élénk helyeslés a középen.) T. Képviselőház! A bibliában olvastam arról a várról, amelyet az ellenség éjnek idején körülzárt. Minden pillanatban várták a vár meglepetésszerű elestét, ha nem jő fel a nap. Fent a toronyban az őrtáilló katona kétségbeesetten leste a reggelt, a felszabadulást. És kétségbeesetten kiáltotta bele a hossziu éjszakába, akinek csak az volt a feladata, hogy: »Pirkadsz-e már hajnalt« Mi is, magyarok, hosszú, nehéz, csillagtalan éjszakánkból azt kiáltjuk Kelet, Nyugat és Dél felé: »Pirkadsz-e már hajnal?« (Élénk éljenzés és taps a jobbés a baloldalon s a középen. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Frühwirth Mátyás! Elnök: A képviselő ur nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónok? Fitz Arthur jegyző: Lakatos Gyula! Elnök: Lakatos Gyula képviselő urat illeti a szó! Lakatos Gyula: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársamnak az európai, sőt a villáighelyzetet igen magas szempontokból megvilágító beszéde minden figyelmet megérdemelt. Ez) a felszólalás egy gondolatot erősített meg bennem, azt hogy a fiatal és működését most megkezdett magyar külpolitikának a közvéleményben kell bázist találnia, és hogy a magyar közvéleményt külpolitikai gondolkodásra kell tanítani és ezt a gondolkodást fejleszteni kell. Csak egy céltudatos, akaraterős, egységes irányokat kitűző magyar külpolitikai közvélemény adhatja meg a bázisát egy olyan külpolitikai^ cselekvésnek, amelynél a mindenkori kormány tudja azt, hogy egységben és rezonanciában van a ma3