Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 15 tököt mondott. És akkor az ő nagy pszichológiai megértéséből kifolyólag Ázsiára t vetette magát, erre a félig szunnyadó, álmodó, eszméket és ideálokat kergető, nemzeti egységet kereső Ázsiára, amely minden segítséget szivesen fogad, amely az ő régi álmainak teljesítését, nemzeti egységének helyreállítását és az idegen uralom jármának levetését elősegíti. Ami nem sikerült Európában, a magas kultúrájú európai társadalmakban, az sikerül talán vagy legalább is több reménnyel kecsegtet a messze Keleten s ezért abban a pillanatban, amidőn Anglia Ázsiának, Ausztráliának vagy Amerikának egy-egy pontján tüzcsóvát lát fellobogni, ott találja a vörös kezet, amely ezt a tüzcsóvát oda beledobta és akár Afganisztánban, akár Kisázsiában,') Indiában, Egyiptomban vagy legutoljára Kinában találja meg ezt a tüzcsóvát, mindenütt megtalálja a bombának zsinórját, amely Moszkváig vezet. (Ugy van! Ugy van! minden oldalon.) Ilyen körülmények között csak természetes, hogy Anglia elérkezettnek látta ma az időt, hogy összefogván minden energiáját, ennek az ő világhatalmi pozícióját létalapjában megtámadó bolsevista támadásnak ellene szegüljön. T. Ház! A messze Kelet csodás, homálybaboruló misztériumából nehéz kihámozni, — hogy vájjon az az ázsiai mozgalom, amely Kinában most lángrakapott, milyen eredetű és tulajdonképen milyen természetű. Az oroszok azt hirdetik — és egy érdekes citátumot leszek bátor itt röviden felolvasni, — hogy ők nem kivannak egyebet, mint Kinát visszaadni a kinai népnek, Kina egységét helyreállitani és az ellenségnek, az idegeneknek jármát lerázni a kinaiakról. A XII. században a nagyszerű kultúrával rendelkező Kina már megismerte azt a kommunizmust, amelvet most rá akarnak diktálni Oroszországból. Megismerte és jólakott vele. Az angol lapok mostanában idézik azoknak a régi XII. és XIII. századbeli kinai bölcseknek mondásait, amelyek az akkori egészen más formában jelentkező, de lényegében a kommunizmussal azonos áramlat rettenetes pusztító hatásaira mutattak rá Kinában. De ennél érdekesebb és közvetlenebb az a jegyzékváltás, amely a mai Kina szellemi vezére, a nemrég elhalt Szün-Jat-Szen és az oroszok akkori képviselője Joffe között történt 1923ban. Ebben az 1923-iki jegvzékváltásban írásban lefektették a következőket: »Dr. Szün-Jat-Szen megvan győződve, hogy a kommunizmus vagy szovjet nem honositható meg Kinában, mert ennek sem szociális, sem lélektani előfeltételei a kinai népben nincsenek meg«. A jegyzőkönyv második

1 része már nem ilyen őszinte: »Az orosz szovjet képviselője, Joffe ur, ennek megfelelően elismeri, hogy a szovjetköztársaság nem is kívánja a kommunizmusnak Kínába való beplántálását. csupán arra törekszik, hogy Kina végre visszaadassék a kínaiaknak«. . T. Képviselőház! Egy-két szót kell még szólnom Szün-Jat-Szen sz^reuérol is. hogy megérthessük az említetteknek jelentőségét. Ez az idealista-, aki Európa demokratikus eszméit szivta magába, tulajdonképen csodás konglomerátuma volt a kinai gondolkodásba beleoltott modern, progresszív szociálpolitikusnak. Az a 16 felolvasás, amelvet közvetlenül halála előtt tartott és amelyet »Szan-Min-Csuj« (A nép három alapelve) címen adtak ki, halála után Szün-Jat-Szen-nek politikai végrendeletévé lett. Ez egyszersmind politikai programmja a progresszív nemzeti pártnak. Szün-Jat-Szen örökös vívódásban, örökös harcban állott önmagával a kommunista előretörő gondolat és a maga nacionalista törekvései és érzései között. Es bár politikai végrendelete a nemzeti eszme apostolának mutatja, irása mégis számtalan kommunistaszellemü megnyilatkozást tartalmaz. Ennek következménye, hogy Kina progresszív vezetői a Kuon-Min-Tang ma tulajdonképen óriási lelki küzdelmet viv e két világnézet között. Vannak, akik azt hangoztatják, hogy Kínának diplomáciája kifinomodottabb, sokkal műveltebb, mint valamennyi európai népé és a kínaiak az ő óriási tapasztalatuknál és a jellemükben rejlő ravaszságuknál fogva is nagyon jól tudják, hogyha ők közvetlen politikai céljaikat el akarják érni, akkor feltétlenül csatlakozniuk kell a szovjethez, illetve el kell fogadni ok a szovjet segítőkezet. Ezt a segítőkezet pedig csak addig fogják igénybevenni, amig közvetlen nemzeti óhajukat, a kinai nemzet egyesítését el fogják érni. Ez az oka annak, hogy Borodinnak, az oroszok Kinába küldött zseniális követének nem sikerült egész Kinát maga mellé állítania és bár ma a kantoni hadseregnek és a kantoni hadsereghez közelálló szovjetpártiaknak győzelmét látjuk, nagy kérdés, mivé fog ez kifejlődni és a végső győzelem a szovjetnek, vagy pedig az igazi nemzeti kinai gondolatnak fog-e igazat adni. Kétségtelen azonban, hogy Anglia ezt nyugodt szemmel nem nézheti. Erezi, hogy a küzdelem elsősorban ő ellene irányul. De ezt erezik a többi nagyhatalmak is és máig távol igyekeztek tartani magukat az angol ügytől. Ennek tulajdonitható, hogy a franciák tiltakoztak annakidején az ellen, hogy egységes fellépéssel védjék meg a francia telepítést, a japánok és az amerikaiak pedig óvatosan távoltartják magukat és csak a legvégső esetben fognak közös küzdelembe indulni Angliával. (Jánossy Gábor: Nemzetközi féltékenység!) Azonban van egy kétségtelen következménye ennek a kinai megmozdulásnak. Hasonló mozgalmak lángcsóváját látjuk Afganisztánban. Indiában és Egyiptomban, mindennek hatását pedig meglátjuk Anglia mai európai politikáján. Anglia világosan és határozottan azon az állásponton van és egyedül azon az állásponton lehet, hogy akkor, amikor számára a nagy történelmi leszámolás pillanata a szovjettel elkövetkezik, akkor nem csupán az angol-szász és a világnézet fog egymással megütközni, hanem a polgári társadalom gondolata a kommunista gondolattal, és ebben a pillanatban Angliának a háta mögött nem szabad olyan tisztázatlan európai helyzetnek lennie, amely tisztázatlan európai helyzet esetleg az ő ázsiai aktivitását Európa felől hátbatámadhatná. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Végül is kirobbanásra, nemzetközi konflagrációra a kinai vizeken ezúttal sem fog kerülni a sor. Anglia gyarmati politikája, de Anglia mai helyzete sem engedi meg hogy ilyen kirobbanás ma bekövetkezzék. Warren f 1?) Hastings erőszakos gyarmatosító politikájának ideje lejárt és az az idő már régen elmúlt, amikor a bengáliai kormányzót Anglia lordja, mint Anglia legfelsőbb birósága maga elé idézte. A gyilkosságok, erőszakosságok, az elnyomás helyébe ma már a gazdasági erővel való civilizáció gyarmatosító politikájának kora következett be. A legjobb példája ennek India, az az India, amelyről D'Israeli azt