Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-29

200 Az országgyűlés képviselőházának 29. ülése 1927 március 24-én, csütörtökön. selőházat arra, hogy tényleg komoly munkával nemes versenyre szálljon a felsőházzal szemben és ne féltékenységgel tekintse, ha esetleg a versenyben alulmarad, hanem igyekezzék a saját tudása, saját értéke által nagyobb befolyásra szert tenni, mint aminőt a felsőház Isten segítségével esetleg ki tud vivni magának. Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársam azonban azt is mondta, hogy a felsőház a parlamentarizmus veszélyét rejti magában. Méltóztassanak megengedni, t. Ház, hogy itt rámutassak arra, hogy szerény véleményem szerint a parlamentarizmus egész Európában beteg és egy felsőház intézménye nem veszély, hanem biztositéka, vagy gyógyszere a parlamentarizmusnak, (ügy van! jobbfelől.) Nem akarok arra a rettenés nagy fiaskóra rámutatni, amely egész Európa parlamentarizmusát érte akkor, amikor sem a világháborút nem akadályozta meg, sem a világbékét méltányosan, tisztességgel megkötni nem tudta, hanem rá akarok mutatni a jelenlegi viszonyokra, amelyek ma Európa vezető államaiban a parlamentarizmus terén vannak. Először is igen hasonló helyzetben van Németország és Franciaország. Hegymegi-Kiss Pál igen t. képviselőtársam helyesen mondta, bogy a parlamentarizmus elvont követelménye az, hogy legyen két nagy párt, egy haladó-párt és egy konzervativ párt, amelyek a parlamenti váltógazdaság szerint szolgálják az ország fejlődését. Ezekben az országokban emberemlékezet óta nem két, hanem 7—8—10 párt van s ezekben az országokban más, mint egy koaliciós kormányzás, egyáltalán elképzelhetetlen. Ennek a koaliciós kormányzásnak egyenes következménye, hogy minden kormányválság idején egyenesen Kuhhandel, sacherolás folyik a ministeri tárcák körül, az elvek feladása oly tempóban történik, hogy az ember követni sem tudja s egyetlen egy párt sem vállalkozik arra hogy gyakorlatilag vigye keresztül azokat az elveket, amelyeket a nép előtt hirdet. Ezt én egészséges parlamentarizmusnak nem tekinthetem. (Ügy van! a balközépen) Épen igy nem tekinthetem egészséges parlamentarizmusnak azt sem, ami Olasz- és Spanyolországban van, ahol köztudomás szerint igen drasztikus módszerrel kell a parlamentarizmusnak hóna alá nyúlni, hogy egyáltalán a látszat is fentartható legyen. A mélyen t. demokratikus ellenzék igen szeret hivatkozni a parlamentarizmus őshazájára, Angliára. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel az országgal kissé részletesebben foglalkozzam. Igaz, hogy itt megvolt régen a parlamenti váltógazdaság ideális alapja: egy haladó és egy konzervativ párt, mindkettő megtartotta a fair play szabályait, where both sides held the rules of the game és váltakozva, egymásután véve át a kormányhatalmat, ugyanabban a gondolatmenetben, az angol nemzet nagyságát szolgálva, vitték tovább az ország ügyeit. Ellenben a két párt közül az egyik a liberális párt. a whigek jóformán kiestek a kéfc párt politikai küzdő teréről. Mintha az ember egy jégdarabot helyez két tüz közé, ugy olvadnak le erről a régi tisztes pártról a szavazók. A polgári gondolat hivei állandóan a konzervativ párt felé sodródnak, a radikális felfogásúak pedig együttműködnek a Labourpart v-val. Lloyd George személyes presztizse és az általa bizonyos módon gyűjtött fontok igénybevételével még egy próbát akar tenni, hogy a liberális párt a legközelebbi általános választásokon régi súlyát és tekintélyét visszanyerje. Az angol viszonyok legjobb ismerői azonban megegyeznek, hogy a liberális párt jelentékeny megerősödésére ott már számitani nem lehet. Valószínűnek látszik, hogy a parlamenti váltógazdaságban ezentúl a whig-párt, a liberális párt helyébe lép a Labour-party és a közte és a konzervativ párt között kellene lefolyni a váltógazdaságnak, mig azonban a konzervativ párt a régi parlamenti szabályokat és a parlamentarizmus szellemét betartja, addig én, legalább is a magam részéről kötve hiszem, hogy ha a Labour-party — őszintén el kell ismerni, mentarizmus szellemében kormányozna- Az, hogy a múltkor rövid életű kormányzása alatt ezekhez a szabályokhoz ragaszkodtak, annak indokát igen könnyű megtalálni abban, hogy a polgári többség, amely velük szemben állott, abban a percben elseperte volna őket a hatalomról, amely percben ezt nem tartják meg. De ha a Labour-Party — őszintén el kell ismerni, hogy kilátása van rá — egy általános választás alkalmával abszolút többséggel jönne be az angol parlamentbe, akkor valószínű, hogy a parlamentarizmus szabályain, mint egy gyermekjátékszeren túl tenné magát. Erre mutat az a nagy befolyás, amelyet Moszkva az angol Labour-partyra gyakorol. Elég hivatkoznom a tavaly májusi általános sztrájkra (Ugy van! ügy van!) és az egész őszig terjedő szénbányászsztrájk tanúságaira, amelyben Moszkva keze állandóan bent volt. Elég rámutatnom arra, hogy a mérsékelt felfogású és minden európai államférfitól nagyrabecsült Mac Donald befolyása a Labour-partyn belül állandóan gyengül Mr. S. A. Spenzernek a Labourpartyból való kizárása és dr. Hader Guestnek a pártból való kilépése egyformán mutatja, hogy ott a Moszkva vezetése alatt álló radikális szárny befolyása állandóan növekszik. De bizonyítja az is, hogy maga a konzervativ párt bizonyos fokig aggódik és a konzervativ pártban magában megindult egy mozgalom, mely a felsőház korszerű reformja mellett a felsőházat kiterjesztettebb jogkörrel akarja felruházni épen azért, hogyha a Labour-party esetleg parlamenti többségbe kerülvén, az angol alkotmányosságot és az angol parlamentarizmust fel akarná rúgni, ez az uj erővel, tekintéllyel felruházott felsőház legyen az angol alkotmány és az angol parlamentarizmus őre. Ebben a minőségben üdvözlöm újból szeretettel a magyar felsőházat is, mint a magyar alkotmámy őrét Hiszem, hogy a radikális ellenzék is szivesebben fogja látni a beteg parlamentarizmusnak ezt a gyógymódját, mintha mi is kénytelenek volnánk az olasz minta szerint radikális módszerekhez folyamodni. Nem térhetek ki azelől, hogy meg ne emlékezzek arról a választójogról, melynek alapján mi itt megbízóleveleinket bírjuk. Le akarom szegezni, hogy én elvben a titkos választójog hive vagyok, (Helyeslés a baloldalon.) de amig ebben az országban olyan^ a helyzet, hogy oly nagy az analfabétizmus és oly kiterjedt a műveletlenség, hogy nagyon sok szavazópolgár még iiyilt szavazás mellett sem képes megmondani, hogy tulajdonkénen kire adja le szavazatát, addig ennek a helyes elvnek gyakorlati megvalósításától határozottan fázom. Le akarom szegezni azonban azt, hogy az ajánlási rendszernek a legnagyobb erővel ellenfele vagyok s az ajánlási rendszert a leghatározottabban elitélem. (Helyeslés a baloldalon.) Ez igen helyes gyakorlati elvből indult ki, megalkotóinak valóban az volt elgon-