Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-35

Az országgyűlés képviselőházának 35. ülése 1927 április 6-án, szerdán. 433 a t. képviselő uraknak, a számok beszélnek és mindig megmondják az igazságot. A képviselő urak legnagyobb része foglalkozott a tisztviselőkérdéssel. Kénytelen vagyok én is ebben a kérdésben egy pár nyilatkozatot tenni és ezzel kapcsolatban a nyugdíjas kérdéssel is foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Én nyiltan és őszintén megmondottam ezekben a kérdésekben az álláspontomat. Rámutattam arra, hogy nagyon helytelen volna arra a következtetésre jutni, mintha a tisztviselőkérdés már meg volna oldva. (Ugy van! Ugy van!) A tisztyiselőkérdés csak az adott viszonyokhoz képest van megoldva, de mindaddig, amig nem tudjuk elérni azt, hogy a tisztviselői karnak r megfelelő, r az ő társadalmi helyzetéhez méltó megélhetését biztosítsunk, addig kétségtelen, hogy ezzel a kérdéssel mindig szembe fogunk találkozni. Ha egy olyan megoldás volna, amelyet Gaal Gaston igen t. képviselőtársam ajánlott, hogy szállítsuk le egyharmadára a tisztviselői létszámot, (Gaal Gaston: Ezt az én beszédemben nem méltóztatik megtalálni!) illetőleg, hogy egyharmada elégséges volna, — hiszen ez végeredményben ugyanaz — (Gaal Gaston: Óriási különbség!) mindenesetre ez volna a j legjobb megoldás. Nyiltan meg kell azonban mondanom, hogy ez lehetetlen, az állami feladatok ellátása szempontjából. \ Végeredményben ne méltóztassék azt sem számításon kivül hagyni, hogy ez a kérdés csak azon nagy nyugdíjterhek folytán válik oly nehézzé, amelyet az országnak kell viselnie, holott nem őt illetné. E tekintetben a kormány mindent megpróbál és ezt a kérdést ma is folyton napirenden tartja, hogy ezt a nyugdíj terhet elhárítsa. Ha nekem ez a többlet rendelkezésemre állana, nemcsak a tisztviselőkérdést tudnám megoldani, hanem olyan további adócsökkentésekre vonatkozó javaslatokkal is tudnék jönni, melyek még a túloldalon is nagy tetszést keltenének. (Gaal Gaston: Pedig kell majd jönni!) Erre akarok kitérni t. képviselőtársam. Azt mondottam és vallom ma is, hogy az 'ilso feladat • a magángazdasági életnek az államháztartással való harmóniába hozatala. (Élénk helyeslés.) Ezt a szempontot nem akarom negligálni, ezt tartom szem előtt és azt tartom, hogy akkor jöhetünk ilyen kérdések megoldásával, amelyek még reánk várnak, ha látjuk, hogy ezen a ^kereten belül lehet ezeket a kérdéseket elintézni. Nem volna céltudatos politika, ha másként cselekednék mert hiszen nekem volna a legkellemesebb idejönni javaslatokkal a Ház elé és azt mondani: tessék megszavazni, vagy elmegyek, történjék, ami történik, de érzem állásom felelősségét s^ tudom, hogy nem szabad — bármennyire népszerű is ez a kérdés — a fellángolásnak, talán a dicshimnuszoknak engedni, ha nem látom a helyes utat, melyen a kérdéseket megoldani lehet. Tisztában vagyok azzal, hogy tenni kell majd valamit a tisztviselőkérdésben is, (Ugy van! Ugy van!) azonban ismételten felhívom az igen t. Ház figyelmét arra, hogy a legkisebb segitség, ha 15%-os javítást veszek, 35^—40. millióba foar kerülni. Ezek a számadatok, melyek ellenőrizhetők és addig a javítást nem tudom keresztülvinni, mig a másik oldalon nem látom az adócsökkentő törvénv hatását. Ebben a tekintetben is nyiltan nyilatkozom. Az eddigi eredmények arról tanúskodnak, hogy az adócsökkentés több lesz, mint 40 millió. (Gaal Gaston; Nem lehet érezni!) Ez más kérdés, de | megtörtént s ilyen körülmények között nekem be kell várnom, ha óvatosan akarok eljárni, hogy mit lehet tenni. Ha majd ezeknek hatása után azt tapasztalom, hogy megvan a mód e kérdés megoldására, nem fogok késni e tekintetben idejönni a Ház elé. (Helyeslés.) Ott van a másik kérdés, a nyugdíjasok kérdése. (Halljuk! Halljuk! — Szilágyi Lajos; Ez a sürgősebb, ezé a prius!) Nagyon örülök, hogy olyan melegen karolták fel igen t. képviselőtársaim ezt a kérdést. Nem tudom osztani azonban —- egészen őszinte leszek — Szilágyi Lajos t. képviselőtársamnak azt az álláspontját, hogy ez a sürgősebb, és pedig azért nem, mert az állami életet elsősorban az aktivitás szempontjából kell megítélni. (Egy hang a jobboldalon: Egyformán sürgős!) Ne méltóztassék még egy szempontot elfelejteni. Igazán szívesen megtenném, hiszen legjobban tudom értékelni azt a munkát, amelyet a nyugdíjasok kifejtettek, és ha nem állanék ilyen nehéz problémával szemben, nem kérnék biztatást, hanem idejönnék a parlament elé, mikor azonban ilyen óriási nyugdíjterheink vannak, nem tudom a megoldást olyan könnyen megtalálni. Egy számadat világosan meg fogja ezt mutatni. Az államvasutak aktiv alkalmazottainak létszáma kb. 30.000, a nyugdíjasoké 43.000. (Szilágyi Lajos: Egy kis rostálás is közrejátszott itt!) Engedelmet kérek, aki tárgyilagosan tud gondolkozni, az megítélheti ebből, hogy micsoda rettenetesen nehéz kérdéssel állunk szemben. (Közbeszólások a balközépen.) Hogy a képviselő urak mit Ígértek, nem tudom, én tudom, hogy mit mondottam és azt tartom is a végletekig. (Fábián Béla; Nyugdíjba küldtek embereket és felvettek ujakat! — Gaal Gaston: Senki sem igérte közülünk, hogy Őrffyt reaktiválják, az bizonyos!) Ne tessék egy esetet idehozni, amely ezt a kérdést nem oldja meg; én tudom, hogy miből származnak a nyugdíjterhek és ez okozza a nagy nehézséget. Miként a ministerelnök ur, én is azt mondom: igenis, lassan és fokozatosan fogunk törekedni ennek a kérdésnek megoldására; ezt állom és azt hiszem, igen rövid időn belül javaslattal fogok jönni a képviselő^ ház elé, amelyben megkezelem a folyamatos megoldást, és pedig a legnehezebb viszonyok közt levő nyugdíjasokat illetőleg, akik a legmagasabb korban vannak már, akikkel szemben — azt hiszem — társadalmi kötelezettséget teljesítünk, ha ezt a kérdést megoldjuk. (Ugy van! Ugy van!) Csak azért foglalkoztam ezzel, mert amit Ígértem, azt be is szoktam tartani. Nem Ígértem sem többet, sem kevesebbet. Azt is megmondottam nyiltan, hogy képtelenség az állam mai pénzügyi helyzete mellett a kérdés generális megoldása. Erre nem tudok vállalkozni, de ha van pénzügyminister, aki mer vállalkozni rá, vegye át a helyemet: átadom ebben a percben. Felelősségem tudatában azonban erre vállalkozni nem tudok. Ez lesz az első lépés, amelyet megteszünk és ha a nyugdíjterhek lassan csökkennek, ezt tovább lehet majd fokozatosan kiépíteni. Azt hiszem, ennél többet a mai viszonyok között senki sem kívánhat. (Ugy van! jobbfelől ) Ha azonban ezen az utón megindultunk, a kormány ezzel megmutatta, hogy amit igért. azt be is tudja tartani. (Közbeszólás a balközéven.) A magánalkalmazottakat illetőleg bírálnom kellett a vállalat helyzetét és aszerint megállapítani a ténylegesekkel szemben a nyugdíjasok helyzetét. Az állam is csak ilyes-