Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. 377 tisztikai adatgyűjtésre hat milliárd koronát szavazott meg s ezer olyan tisztviselővel, munka- és állásnélküli, a legnagyobb nyomorban levő tisztviselőkkei, gyűjteti az adatokat kiket a téli hónapokon keresztül tavaszig át akar menteni. Amikor a statisztikai hivatal igazgatója javaslatát a főváros statisztikai albizottsága elé terjesztette, ott ugy én, mint a bizottság egyik szerény tagja, mint mások is örömmel üdvözöltük azt, mert beláttuk, hogy erre a statisztikai adatgyűjtésre nagy szükség van. Ez az adatgyűjtés a fővárosban kettős célt szolgál. Szociális célt szolgál azért, mert ezeket az állás- és kenyérnélküli tisztviselőket havi 1,000.000 koronás fizetéssel átmenti a téli hónapokon, viszont olyan értékes anyag birtokába juttatja magát a fővárost, amelyet nem nélkülözhet a főváros, ha szociális intézményeit tovább akarja kiépíteni. E statisztikai adatfelvétel kapcsán nyilvánosságra került egy statisztikai kérdőív, mely a háztartási alkalmazottakra vonatkozott. Ezt csak azért teszem szóvá, mert e kérdés körül a naookban is nagy vita fejlődött ki és sok helyen felháborodást keltett. Maga báró Szterényi József is foglalkozott eery vezércikkében, s ezt a statisztikai felvételt valami bolsevista munkának minősitette le, mert a kérdőív 57 pontja között olyanokat is fedezett fel, melyeket momentán megérteni nem tudott. Mi annak idején ezt a statisztikai számlálólapot is megvitattuk első pontjától az utolsóig, és valamennyien szükségesnek találtuk, mert ha kényes kérdések is vannak feladva, — igy például hogy hányan alszanak egy ágyban a cseléddel, mikor fürdött, milyen újságot olvas, mikor megy moziba, színházba, — szóval ilyen kérdéseket tesz fel és ezekre kivan feleletet, ezekkel nem a kíváncsiságát akarja kielégíteni, hanem ebből az anyagból akar olyan képet szerkeszteni, melyből látni lehet a háztartási alkalmazottak egészségügyi, kulturális és egyéb viszonyait. Ha valahol szükség van arra hogy a háztartási alkalmazottak, a cselédek életéről hű képünk legyen, azt hiszem, minden családfő — igen helyesen — velem együtt ugy gondolja, hogy épen azokról kell hű statisztikai kép, kiket családtagnak minősítünk, akik családunkban bent élnek és velünk együtt élik életüket egészségügyi vonatkozásban, gvermekeinkkel töltik idejüket tehát minden tekintetben családtagnak számitanak. Mert ha van valahol — nagyon erős szóval akarok élni — elvetemült viszony és rendezetlenség, ugy van a háztartási alkalmazottak körében. Ezt bizonyitja a statisztika, s az, amit egy-egy razzia alkalmával látunk, amikor az összefogdosottak a kétes exisztenciák a bűnözők és betegek közül kerülnek ki; ezeknek pedig 20—S0%-át a háztartási alkalmazottak teszik ki. A statisztika kérdését csak azért tettem szóvá, hogy ne azzal a szemmel nézzük, mint egyesek, akik elfogultak és akik ebben azt látják, hogy fel akarjuk korbácsolni a cselédek igényeit. Magasabb szempontból van erre szükség, mert a statisztika képet kivan nyújtani arról, hogy az országban lévő foglalkozási ágak, társadalmi rétegek, milyen kereseti és életviszonyokban élnek. Erről kívántunk tiszta képet alkotni arra az időre, amikor a háztartási alkalmazottak helyzetét is a törvényhozás utján kívánjuk rendeztetni. Ha valahol van szükség statisztikára, ugy van a mezőgazdaságban, Méltóztatnak tudni, hogy azok a jelentések, amelyeket sokszor a lapok utján adnak ki a közönségnek, csak hozzávetőleges adatokat tartalmaznak. A gazdasági tudósítók — tisztelem, becsülöm és értékelem az ő munkájukat — nem reálisan csinálják az adatfelvételt, amennyiben csak szemmérték, vagy bemondás alapján állítják össze az adatokat a termésviszonyokról és egyéb gazdasági kérdésekről, óriási szükség van arra, hogy e tekintetben a mezőgazdaság segitségére siessünk, mert a mezőgazdaság érdeke is megkivánja, hogy tudjuk pontosan, mennyit termelünk, mennyit fogyasztunk, mennyi a kivitelre szánt mennyiség, mit kell termelnünk, min kell változtatnunk a kor kívánságaihoz és a külföld szükségleteihez képest. Több más kérdésről is óhajtottam még beszélni, azonban beszédemnek azt a részét, amely a mezőgazdaságra, iparra, a tisztviselői kategóriák bizonyos rétegére s az állami alkalmazottakra vonatkozik, az előrehaladott idő miatt' majd a részletes vita során óhajtom elmondani. Mai felszólalásom befejezéseképen még csak egy kérdést vagyok bátor szóvátenni. Ha a költségvetés adatait nézzük, meg kell állapitanunk, hogy a költségvetésben felvett nagy összegek ugy megterhelik az államháztartást, hogy azt már továbbfokozni nem lehet. Konstatálnunk kell valamennyiünknek, hogy az adózók vállaira nehezedő nagy terhet ugy a legegyszerűbb állampolgároknak, mint a leggazdagabbnak le kell rónia és ezért, ha rossz a pénzügyi és gazdasági politika, ezért, felelőssé is tesszük a kormányzatot. A kisemberek azonban, akinek a szava nem hatol fel a kormányig, a tisztviselőtársadalmat okolják, mert sokan vannak és az adózók fillérjén élnek; a legkisebb adózók a végrehajtóhatalmat, a jegyzőt, szóval az állami apparátust és kormányt teszik felelőssé. A költségvetésnek nagy hiánya az, hogy nem enyhiti ezt a felfelé alkalmazott kellemetlen érzést és felelősségrevonást. És amikor ezt bátor vagyok szóvá tenni, meg kell említenem azt is, hogy tudomásom szerint ennek a megcsonkított Magyarországnak a külföld számára hadisarcot. a békeszerződés értelmében reparációt kell fizetnie. Emlékszünk rá, hogy a békeszerződés parancsa értelmében állatokat, természetben való jóvátételt kellett fizetnünk a külföldnek. Nem tudom ma sem az osztozkodás mértékét, hogy hány szarvasmarhát, juhot, lovat, sertést vagy vadon futkosó mezei nyulat kellett a külföld számára leadnunk. Nemrégiben azonban az egyik újság elkeseredett hangon tette szóvá a jóvátételnek egy utólagos teljesítését, ami vagonparkunk kifosztását jelenti. Méltóztatnak tudni, hogy most, utólagosan, mintegy 3650 vagont kell kiszolgáltatnunk a bennünket leigátzó nagyhatalmaknak. Már annak idején, amikor fizetnünk kellett a természetbeli jóvátételt, gondoltam arra, hogy éreztessük a magyar néppel és adjuk tudomására, hogy az ő nagy megterheltetése nemcsak abból áll, hogy fenn kell tartania a mai csonka ország adminisztrációját, nemcsak a közterhekhez kell hozzájárulnia erejének teljes megfeszítésével, hanem neki a megszállott területek gazdáinak és a tőlük távol álló nagyhatalmaknak természetben való hadisarcot is fizetnie kell. Nem helyeseltem azt a módszert, amikor a természetben való jóvátétel céljaira szedett állatokat dugva, szenzálokkal vásároltatták össze. A jámbor vásárbamenő közönség bizonyára azt hitte akkor, hogy nagymennyiségű állatot jó pénzért adunk el a külföldnek és eladta anélkül, hogy tudta volna, hogy az ő állatját az ellenséges hatalmaknak jóvátétel