Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-33
37Ô Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. címén kell odaadni. Az irredentizmusnak minden • megnyilvánulása ma úgyszólván a Szabadság-tér négy eleven szobra közé van szorítva, amelyek jelképezik az ország fájdalmát. És ha ez így van, akkor tudatni kellett volna a magyar közönséggel, hogy amellett, hogy elveszítette országát, azontúl neki még fizetnie is kell. Ki kellett volna hirdetni, hogy a jóvátételi vásárlásokat a külföld számára végzik. Tudomásaira kellett volna adni a népnek, hogy látod, neked azoknak kell fizetned, akik az országot megcsonkitották. Ezt a módszert azonban annak idején nem alkalmazták és ugy látszik, hogy nem lehet alkalmazni az 5600 vagon kiszállításánál sem. Épen tegnap, március 31-én 1100 és néhány vagont kellett a megszálló ellenséges hatalmaknak kiszolgáltatni és még mintegy 4000 és néhány száz vagont kell az ellenséges külföldnek átadni. Az irredentizmust szerintem ezeknek a vagonoknak kiszállításánál is ébrentartani kellene. Tudnia kellene a magyar közönségnek, hogy hoszszu fekete vonat, amelyet csonka Magyarország egyik részéről, mondjuk a debreceni üzletvezetőségtől kezdve, Zágráb felé elindítanak, jóvátétel címén kerül külföldre. Tudnia kellene a magyar népnek a vonat mentén mindenütt, hogy a kiszállított vagonok nagy gazdasági értéket jelentenek, hogy azokat a vagonokat, amelyeket most kivisznek, előbb a megszálló csapatok tönkretették, hasznavehetetlenné silányitották, azokat nekünk rendbe kellett hoznunk és most a kijavított mozdonyokat jóvátétel címén ellenségeinknek kellett kiszolgáltatni. Ezt a némelyek által talán naivnak tartott eljárást én szükségesnek gondolom a magyar irredentizmus ébrentartására. Itt kapcsolódom bele Gömbös Gyula képviselőtársam felszólalásába, hogy a magyar . ifjúságba és a felnőttekbe bele kell nevelni a nemzeti nagyrahivatottság érzését. Én azt mondom, hogy az általam emiitett mód is nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a gyermekek és felnőttek tudomásul vegyék, hogy nem vagyunk még eléggé kifosztva, kirabolva, még most is vérzik a szivünk és foly a magyar gazdasági élet vére, amelyet egyszer szeretnénk már megállitani. Beszédemnek befejezéseképen a magyar fájdalomnak ezt az utolsó momentumát emiitettem fel, bár ezt a csapást is ki fogjuk heverni. Meg vagyok győződve róla, hogyha ez a kormányzat azon az utón, amelyen megindult, a szociális alkotások terén és a nemzet gazdasági életének fellenditése szolgálatában tovább is nyugodtan, békében dolgozhatik, akkor ennek az országgyűlésnek befejezése után büszkén hivatkozhatok arra, hogy ezt a nemzetet még csonkaságában is életképesen tudta fentartani. Ehhez a nagy regeneráló munkához azzal a szerény tehetséggel, amellyel ennek az építőmunkának szolgálatában állottam, hozzá akarok járulni és a költségvetési javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Ház! Előttem szóló t. képviselőtársam beszédének majdnem gerincévé avatta azt a kérdést, hogy Magyarországon a bányászélet milyen sanyarú, rettenetes és elviselhetetlen. Ebben az ő megállapításában szinte szimbólumát látom a magyar életnek, a magyar bányász életének. Mindnyájan benne vagyunk egy beomló bányában. Dolgozzunk, hogy napvilágra jussunk, letörjük a törmelékeket, keressünk rést, utat Isten szabad ege felé. Ez a költségvetési vita is a maga ezer gondolatával és gondolatnélküliségével a magyar élet tehetetlenségét szimbolizálja. A vita szónokainak alkalmuk van ilyenkor, hogy közélet és társadalmi élet kozmikus jelenségeivel foglalkozzanak és minthogy a rádiónak mai gyorsütemű korszakában az élet, az egész világ nagy orchesteréből zűrzavaros hangok csendülnek fel, az eszmélő ember, még az ismeretlen, magános, általunk nem ismert lelkén is átviharzanak az élet nagy kozmikus jelenségei. Újságot olvasva, vagy társas érintkezés közben minden ember lelkéből kiváltódik valami gondolatötlet, vagy felrezzenés, hirtelen felvillanás érdekes élet jelenségekre. Érdekes volna, ha nem ezekben a szónoklatokban fejeződnék ki a mai magyar társadalmi élet igazi képe, hanem megszólaltatnák azt a kozmikus véleményt, az utcán járó magános, ismeretlen ember véleményét, összecsenditenők a sok, különböző társadalmi helyzetű, neveltségü, lecsúszott vagy révbejutott ember összekomponált lelki hangulatát, hogy megkeressük benne az igazságot. Mélyen t. Ház! Ezek a vélemények, amelyek üt elhangzanak, nem őszinték. Nem őszinték, mert valamennyi vélemény bizonyos szempontból feszélyezett. Hogy micsoda hatalmas konvulziók élnek a társadalmi élet mélyén és hogy ezek a konvulziók mennyire, nyugtalanítják a magyar életet, azt csak abban a döbbenetes némaságban, keserű, dacos némaságban lehet igazán meglátni, amelyet a társadalmi osztályok rémségesen nyomorúságos helyzetében figyelhetünk meg. Ha a tenger mélyéből kikerült, partravetett üres kagylót a fülünkhez illesztjük, olyan érzésünk van, mintha benne zúgna a tenger minden esapkodása, ott szunnyadna a tenger álma, a hullámok játéka. Hol van az a kagyló, amely viszszazúgná és visszacsendítené ennek a néptengernek, ennek a magyar tengernek keserves háborgását? Mi képviselők, népképviselőknek nevezzük magunkat és azzal hivalkodunk, hogy igazi szószólói vagyunk a nép minden vágyának, törekvésének, álmának, reményének, keservének, szenvedésének és panaszának. Hát legyünk eggyel tisztában! Legyünk őszinték: nem vagyunk őszinték. Nem merünk őszinték lenni, nem merjük mindazt elmondani, ami kritika és vélemény alakjában felvetődik bennünk. Nem merünk őszinték lenni, mert akkor éreznénk valamennyiünk felelősségét e szörnyű helyzet miatt. Igen t. Ház, a kormányzatok, a politikai pártok, a politikusok — jobboldaliak és ellenzékiek egyaránt — a maguk rovására írhatják ezt a mai nehéz, szomorú és keserves helyzetet. Nem merhetünk őszinték lenni, mert akkor le kell Lepleznünk azt hogy a világnak és ennek az országnak legtörténelmibb, legf elelősségtetjesebb időszakában mennyire előtérbe lépett az egyének egocentrikus világ- és helyzetfelfogása és hogy a közérdeket mennyire elhomályosította a magánérdek, hogy akkor, amikor a legszentebb értékek, a legnemesebb javak kerültek kockára, akkor, amikor egy nagy világkatasztrófa romjai között állottunk, a romok között megjelentek azok, akik élni akartakba nagy zavarosban, akik ezt a káoszt ki akarták használni a maguk egyéni érvényesülésére; az ájult társadalom megdöbbenését és zavaros látását felhasználták a maguk kis, egészen jelentéktelen és nem történelmi időkhöz való egyéniségének érvényesítésére. (Jánossy Gábor: Ëz igaz! Ennek vagyunk a koldusai!) Ennek vagyunk a koldusai. Igaza van a t. képviselőtársamnak, mert itt akkor, amikor