Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. 359 szerű összegei között, mert ez mit sem jelent, az egyensúlynak elsősorban a tényleges bevételek és a tényleges teherviselés között kell fennállania. Ebből a szempontból pedig a mi költségvetésünk a legsúlyosabb kritikát hívja ki két szempontból. Kihívja elsősorban a takarékosság szempontjából és kihivja a racionalizmus szempontjából; a tényleges bevételekhez igazodik és nem a szükségességhez és nem a termelés szempontjaihoz.. Mert azt értem én racionalizmus alatt, hogy amig a takarékosság azt vizsgálja, hogy egyes tételek szükségesek-e, elkerülhetetlenek-e, a racionalizmus viszont azt vizsgálja, hogy olyan célokra . fordíttatnak-e, amelyek a termelést,, a termelés fokozását, a többtermelést mozdítják elő? Ebben a tekintetben — és itt legyen szabad most már a költségvetés számszerű kritikájára is átmennem — a költségvetés tételei világosan beszélnek. T. Ház! Gaal Gaston t. képviselőtársam a tegnapi napon elmondott kritikájában már felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy milyen óriási eltérés van az 1924. évi IV. teikkben lefektetett szanálási programúiban kontemplált és a mai életben, gyakorlatban előttünk fekvő költségvetés számszerű adatai között. Az 1924. évi IV. tcikk szerint az 1926. év végére kontemplált normálköltségvetés, amelyet a külföldi szakértők és az akkori pénzügyi közegek egyformán ugy Ítéltek meg, hogy^ bázisnak kell lennie a magyar állani költségvetésének, ötven aranykorona fejenkénti adóteher alapon lett felépítve. Én nagyon jól emlékszem arra az időre, amikor Kállay Tibor volt pénzügy minister ur t. képviselőtársam az előadói székből kifejtette azt, hogy Ötven aranykorona fejenkénti tehernél többet a magyar közgazdaság képtelen elviselni. Éjszakai ülésekbe nyúltak bele azok a tárgyalások és azok a képviselőtársaim, akik velem együtt ott jelenvoltak, — emlékezni fognak rá — kifejtették azt az aggodalmukat, hogy vájjon ezt az ötven aranykorona fejenkénti közterhet el fogja-e tudni viselni a magyar közgazdaság? így alakult ez a költségvetés ötven aranykorona fejenkénti adóteher figyelembevételével 1926 végére 400 000.000 aranykoronával, amely 400 millió aranykorona volt hivatva fedezni a magyar állam adminisztrácionális költségeit. Az előttünk fekvő költségvetés 753,000.000 pengőt fordít ugyanerre a célra. Mindkettőnél kivettem az üzemeket és kizárólag az állami adminisztráció költségeit vizsgálom. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fejenkénti adóteher ma körülbelül 90 pengő fejenkint. (Ugy van! balfelől.) Ilyen körülmények között azt kell kérdeznem azoktól a t, képviselőtársaimtól, akikkel együtt jelenvoltam itt a szanálási programm törvénybeiktatásánál, vájjon nem az volt-e a mi aggodalmunk, hogy a magyar közgazdasági élet nem fogja elbirni két év múlva a ma 750, vagy 800 millió pengős költségvetést, vagy az volt-e a mi aggodalmunk, hogy belső szolgáltatásokból külföldi kölcsön nélkül nem fogjuk tudni fedezni a 400 millió aranykoronára kontemplált költségvetést?) Temesváry Imre: Ez nettó-költségvetés volt! Az 1924. évi IV. tcikk nettóban beszélt!) Nem fontos t. képviselőtársam, 400 millió aranykorona kiadás volt, sőt tovább megyek, méltóztassék levonni belőle azt hiszem, 13 millió aranykorona bevételi többletet, amelyet az üzemek produkáltak, — külön lettek véve, mert azok végeredményben lettek bevéve a költségvetésbe — tehát nem nettó-költségvetés volt. Amit tehát ezzel szemben állítottam: az a 753 millió pengő az állami adminisztrácionális költségvetés, ismét az üzemek nélkül. Nem lehet kitérni az elől a megállapítás elől, hogy megdöbbentő tény, hogy az 1926 augusztus végére kontemplált normálköltségvetés és a mostani költségvetés között az adminisztrációs kiadásoknál 300 millió pengő töbhlet mutatkozik. (Temesváry Imre: Tévedés!) Ez nem tévedés, ez a tényállás! 753 mii-' lió pengőt tesz ki a költségvetés. (Temesváry Imre: A bruttó!) Bocsánatot kérek, én a költségvetés számszerű adatait veszem. Nem lehet kétséges, hogy az állami adminisztrációnak 753 millió pengő a tényleges kiadása. (Temesváry Imre: A bruttó!) Csak nem gondolja t. képviselőtársam, hogy a 753 millió pengőben a bevételek is benne vannak, a bevételi tételeket én külön kezelem, a tényleges adminisztrációs kiadások 753 millió pengő. (Temesváry Imre: Igen bruttó összegben, mert a nettó összeg csak 500 néhány millió pengő, vagyis kevéssel több, mint az 1924. évi IV. tcikkben előirányzott 400 millió nettó aranykorona.) Méltóztassék elővenni a költségvetést és ezt megállapítani. Természetes, hogy bevételi többletek vannak, mert valahonnan elő kellett teremteni a 753 millió pengőt. Hamar most a kiadásoknak ezt a rettenetes emelkedését látom, ugy kétségkívül meg kell állapitanom azt, hogy az állami takarékosság szelleme ebben a költségvetésben abszolúte nem érvényesül. Az 1927/28. évi költségvetésnek immár most a személyi kiadásait leszek bátor összehasonlítani a régi, Nagy-Magyarország utolsó költségvetésének személyi kiadásaival. Itt még megdöbbentőbb eredményhez kell jutnunk. Ebből kiderül, hogy a csonka Magyarország adminisztrációjának személyi kiadása abszolúte több, mint amibe került Nagy-Magyarország adminisztrációja. (Peidl Gyula: Ez kibírhatatlan!— Baracs Marcell: Ezért vannak a bajok!) Nagy-Magyarország személyi kiadásai az 1914Í5. évi állami költségvetésben 294-7 millió aranykoronát tettek ki. Ezzel szemben az 1927/28. évi állami költségvetéshez csatolt kimutatás szerint a csonka Magyarország adminisztrációjának személyi kiadásai — ugyancsak az üzemek nélkül — 395 millió pengőt tesznek ki. (Bródy Ernő: Hallatlan! — Fábián Béla: Megmagyarázta tegnap Gaal Gaston, hogyan lehet ez!) Meg kell tehát állapitanom, t. Ház, hogy a csonka Magyarország adminisztrációja abszolúte többe kerül, mint amennyibe a regi, Nagy-Magyarország egész adminisztrációja került. (Bródy Ernő: Hol van a leépítést) Amikor gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk rámutatott az állami terhek imminens emelkedésének a jelenségére, kijelentette, hogy részletben nem kivan javaslatot tenni, mert ez bizonyos tekintetben dilettáns munkának tartaná. Teljes mértékben magamévá teszem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam álláspontját s magam is azon a felfogáson vagyok, hogy javaslatokat tenni a költségvetés egyes tételeinek törlésére nem volna tulaj donkepen komoly törvényhozási munka. Az egyensúlynak, a takarékosságnak es a racionalizmusnak a költségvetésben való biztosítása az én véleményem szerint a ministerelnök urnák és a pénzügyminister urnák a kezébe van téve. Én még az igen t. szakmmister uraktól sem várok ezen a téren sokat, mert hiszen ők az ő tárcájuknak partikuláris erde49*